Az afrikai szavannán elefántok mozgását nyomon követő kutatók eredményei szerint az ormányosok a lehető legrövidebb távolságot választják a víznyerőkhöz, akkor is hajszálpontosan bemérve az értékes források lelőhelyét, ha történetesen 50 kilométerre vannak tőlük.

A Proceedings of the Royal Society B folyóiratban publikált eredmények szerint nagyon jó a térbeli memóriájuk.

A térbeli memória létfontosságú az állatoknak, hogy energiaveszteség nélkül, hatékonyan megtalálhassák a ritka és foltokban jelentkező erőforrásokat. Kutatók már korábban demonstrálták, miként vetik be térbeli memóriájukat az erőforrások fellelésére a táplálékszerzésben fáradozó állatok, ám jelenleg is igen keveset tudni arról, hogyan alkalmazzák eme memóriát, amikor nagyobb távolságokat járnak be.

A szavannán barangoló elefántok a jelek szerint képesek „bemérni” a víznyerőhelyeket, amelyek általában szerfelett szétszórtan mutatkoznak a jellegtelen tájon. Az új kutatásban a namíbiai Etosha Nemzeti Park területén követték az állatokat, hogy felderítsék, mozgásuk a víznyerőhelyek és táplálék felé konzisztens-e az elvárhatóval, ha azt feltételezik, hogy térbeli kognitív képességüket - ugyanazon kognitív folyamatok, amelyeket az állatok rövidebb távolságok esetén táplálékszerzésnél alkalmaznak - vetik be.

Az egyedeket több mint két éven át követték nyomon, és feltárták, hogy az elefántok figyelemre méltóan jól teljesítenek a víznyerőhelyek meglelésében, gyorsan és közvetlenül tartva célpontjuk felé. A döntéseket, hogy melyik helyet is keressék fel, már akkor meghozták, amikor még több kilométer választotta el őket tőlük, és az esetek 90 százalékában a hozzájuk legközelebb esőt szemelték ki, ezzel minimalizálva a megteendő távolságot.

A csapat kielemezte mozgásukat, különösképpen arra volt kíváncsi, milyen távolságban helyezkedtek el az állatoktól a vízforrások, amikor változtattak haladási irányukon és sebességükön, és meghozták a döntést megközelítésükre. A távolság és a megközelítés iránya alapján kizárták annak valószínűségét, hogy a vizuális jelek, a víz illata, vagy más, ott lévő állatok keltette zaj által határozták meg az irányt.

Az állatok ugyanis a 4,59-49,97 kilométeres tartományban „lőtték be” a víznyerő helyek pozícióját, és ennek megfelelően változtatták meg haladási irányukat, vagyis olyan távolságból, ahonnan a vízforrásokat már nem találhatták meg az említett érzékeikre támaszkodva.

A csapat következtetései szerint elemzésük alátámasztja az elképzelést, miszerint az elefántok térbeli memóriájukat használják a vízforrások felkutatására nagyobb távolságokból.