Úgy tűnik, a rasszizmusnak biológiai oka van - legalábbis részben. Agyunk a hozzánk hasonló fajjelegekkel rendelkező emberek tevékenységét ugyanis ösztönösen másolni kezdi, ezért az empátia könnyebben fellobban akkor, ha a másik embernek hasonló a külleme.

A fehér férfiak fehér férfiakat másolnak ösztönösen

A kísérleti szociálpszichológia első számú szakmai lapjában a napokban jelent meg egy kutatás ismertetése, ami a rasszizmus okait vizsgálja. A kísérlet során fehér férfiak agytevékenységét figyelték, miközben egy videót vetítettek arról, ahogyan egy csoport fehér, fekete és ázsiai férfi vizet iszik.

Az eredmény magáért beszél: amikor a fehér férfiakat mutatták, a fehér bőrű pasikból álló csoport agytevékenysége felélénkült, és mindannyian nagyokat nyeltek: ösztönösen imitálták azt, amit fajtársaiktól láttak. Ugyanez a jelenség egyáltalán nem - vagy csak egyes esetekben - jelentkezett akkor, amikor a kontrollcsoporttól eltérő bőrszínű csapat nyúlt a víz után.

A tudósok ebből - és számos hasonló kísérletből - azt a következtetést vonták le, hogy az úgynevezett "tükörjelenségnek" - amikor a hozzánk hasonló emberek mozgását ösztönösen utánozni kezdjük - köszönhetően az empátia könnyebben kialakul a velünk megegyező rasszjegyekkel rendelkező emberek esetében, mint amikor más kultúrák szülöttjei látjuk.

Az "ismerősség" a rokonszenv alapja

Bár a kísérlet nem foglalkozik a férfiak és a nők, az öregek és a fiatalok, a szépek és a csúnyák és más eltérő csoportok közötti interakcióval, ide a rozsdás bökőt, hogy valami hasonló derülne ki akkor is, ha ezeket a csoportokat vizsgálnánk.

A nők könnyebben azonosulnak a nőkkel, mint a férfiakkal, a göndör hajúak jobban átveszik a boglyas hajkoronák lüktetését, mint az egyenes hajúakét... és így tovább. Ilyenformán aztán a hasonlóval való azonosulás az élet minden területére - nem csak az eltérő faji megnyilvánulásokra - igaz lehet.

Ezt a feltevésünket erősíti az a pszichológiai tény is, hogy az "ismerősség" rokonszenvet szül: hiába nem ismerkedünk meg valakivel "hivatalosan", ha gyakran látjuk, egy idő után szimpatikusabbá válik számunkra, mint más - akár megnyerőbb külsejű - idegenek.

Nem csak a rokonszenv, az irigység is hasonlóságon alapszik!

Érdekes azonban, hogy az empátia, a rokonszenv és az elfogadás milyen közel állhat az ellenszenvhez és az utálathoz: az "irigység" szótári definíciója szerint minden esetben akkor erősödik fel, amikor úgy érezzük, hozzánk nagyon is hasonlatos az irigyelt személy.

Persze irigykedhetünk titokban Angelina Jolie-ra is, amiért Brad Pitt-tel kavargat, de sokkal erősebben jelenik meg a zöldszemű szörny szülte gyűlölet, ha mondjuk a szomszédlányt vagy az egyik padtársunkat vezeti oltár elé a sármos sztár. Egy olyan lányt, aki velünk egy idős, egy településen lakik, egy osztályba járt, egyforma magas... és így tovább.

Ilyenkor ugyanis sokkal gyötrőbb a tudat, hogy akár velünk is megtörténhetett volna a csoda, mintha egy távoli, ismeretlen csillogással övezett, idősebb hollywoodi színésznőt választott volna a sztár.

Ha a hasonlóság egyaránt lehet tolerancia, empátia és irigység, gyűlölet alapja, akkor a kérdés komplexebb, mint gondolnánk. Egy biztos: az ember mindig megtalálja a módját, hogy frusztrációját másokra vetítse ki, ezért aztán harcokra és háborúkra minden bizonnyal akkor is sor kerülne, ha minden ember tökéletesen egyforma külsővel rendelkezne.