A közhiedelemmel ellentétben akár tyúkszarból is. Bármely főzdében megfordul az ember, mindig hallhatja a történetet. Igaz, én még olyan emberrel nem találkoztam, aki maga látta volna, amint éjszaka a tyúkpajtából zsákoslag hordják ki a trágyát, mely aztán némi átalakulás folytán hordóba, onnan üstbe kerül...

...és rotyog, rotyog, míg folyik belőle a kazán oldalán még meggyúló cujka. Annyi elég is, nem főzik kétszer, mert minek az időt vesztegetni, meg egyébként is, abból bevéve a testbe a kellő mennyiséget, éppúgy elbódul az ember, mint ama jóféle itókától, amit mi pálinkának hívunk. 

Mondom, nem sikerült még olyan emberrel beszélnem, aki maga látta volna e ténykedést, ellenben mindannyian, akik különböző főzdékben többé vagy kevésbé cifrázva elmesélik, eskü alatt állítják, hogy ők maguk jó ismerősüktől hallották, aki pedig komoly ember, nem hazudna az semmi pénzért, az még a papnak is az igazat mondja. 

Esetleg az adószedőt veri át, de hát nem is igazi székely, aki a hivatalosságokkal is úgy beszél, akárha gyontatószékben ülne. Ennek ellenére a történet erősen tartja magát, olyannyira, hogy azt el kell hinni. Különben sem ajánlatos a főzdében éjnek idején ellentmondani az ötödik üstjét főző, a hosszú várakozás unalmát italozással elűző atyafinak. Mert a magyar ember szava kontraktus, s a bicska éles és szúrós.

Akkor már inkább az ember dicsérje a kazánból csordogáló matéria mennyiségét, ne legyen rest kimenni, az előmelegítőbe belekukkintani, ujját a cefrébe belemártani, a nem túl guszta, igencsak ragacsos levet megnyalintani, fejét elismerően billentgetni, cuppogtatni is hozzá, hogy ez igen, ez még jobban fog ereszteni, mint az előző, és közben nem kimutatni, hogy a fene enné meg a jó dolgát ennek a szomszéd falusi embernek, három üsttel jelentkezett be, és most már az ötödik bugyborékol az elmésen megépített szerkezetben – ennyit a szóról és kontraktusról –, és hogy most várni kell délig, míg a saját cefrémet felönthetem, és este lesz, mire a tisztálóból lejön az isteni nedű, és akkor már az sem érdekel, hogy hány fokos és milyen az íze, mert közben a szagokkal telítődik ruha és orrjáratok, a sok beszéddel a fej. 

Mert társalogni, azt kell, hiába is húzódna egy sarokba könyvvel a kezében az ember, pálinkafőzésben sorstársának szavai úgyis befurakodnak intim körébe, jó esetben a koma elszenderül pár percre, hogy aztán a kazán alatti tűzhely ajtajának csapódásától felriadva ott folytassa, ahol abbahagyta, persze, miután kiszáradt torkát megnedvesítette. Reggel felé meg, amikor ébred a falu, sorban jelentkeznek a potyások, csak megállnak az ajtófélfa között, köszönnek illedelmesen, nem lépnek be a főzdébe, míg valaki be nem invitálja őket. És mindig akad, aki felkínáljon egy kupicával, ha olyan a jövevény, hát a rezesből kap, ha jobbfajta kinézetű, a frissen lefolyt italt kell megkóstolnia, arról megállapítania, milyen gyümölcsből készült.

Ilyenkor mutatkozik meg a szakértelem, a rutinosok nem felhajtják a kínálmányt, hanem kevéskét kiöntenek kezükbe, összedörzsölik tenyerüket, a felszabaduló illatokból próbálva kikövetkeztetni az itóka még szilárd állapotbeli eredetét. 

Nagy a tétje a vizsgának, ha jól tippel az illető, számot tarthat repetára, ami ilyen­kor, fejés után, de még a ganyé kihányása előtt erőst jól tud esni, ellenben ha melléfog, akkor oda a tekintélye, márpedig olyan faluban, ahol pálinkafőzde működik, illik minden bejáratos törzsvendégnek specialistának lenni. 

Akár így, akár úgy esik a próba, következhetnek a kínálmációról az elismerő szavak, a gazda cefreelkészítési tudományának magasztalásával, aki persze szívesen megosztja módszerét újabb hallgatóságával – és ekkor ismételten fontos az odafigyelés, nem szabad úgy tenni, mint aki már harmadszor hallgatja végig ugyanazt, a rejtett titkok kifecsegésének pillanatában lehet sejtelmesen bólogatni, a közismert tények felsorolásánál megerősítőleg közbeszólni, egy-egy viccesnek szánt szófordulatnál jóízűen nevetni, de azért a mimikai és gesztikulációs készletből annyit tartalékolni, hogy aztán a következő vendégnél sikeresen megismétlődhessék a színjáték.

És reménykedni, hogy végre betéved valaki, aki ő maga látta, amint tyúkszarból főzik a Regátban a cujkát.

Váry O. Péter

3szek.ro