A méhek közismerten nagyon szorgos kis rovarok. Buzgón gyűjtik a virágport, hogy mézet készítsenek belőle, amelyet a szabályos mértani hatszög formájú sejtekben tárolnak. De vajon miért hatszögletűre építik az apró „mézesbödönöket"?

 

A természet mindig a legalacsonyabb energiaszintre törekszik

A méhek nemcsak híresen szorgos rovarok, de igen takarékosak is egyben. Úgy építik meg a lépet, hogy a lehető legtöbb mézet a lehető legkisebb helyen tudják tárolni, és a lehető legkevesebb viaszt kelljen felhasználniuk ennek megépítéséhez, a lehető legkevesebb munkával.

 

A sejteket méhviaszból építik fel, a viasz előállítása pedig kemény munka: 1 gramm viaszhoz 6-7 gramm mézet kell felhasználni.

 

A természet mindig a legalacsonyabb energiaszintre törekszik.

 

Az alapvető kérdés az, hogy melyik az a forma, ahol a legkisebb kerülethez a legnagyobb terület tartozik. Ez az úgynevezett legkisebb energiájú forma gyakran egy szabályos mértani alakzat.

 

A méhek igazi kis matematikusok

A méhek számára több szempontból is a hatszögletű sejt a leghatékonyabb forma. Ez nemcsak a fentebbi feltételeknek felel meg, hanem van még egy további előnye: a hatszög alapú szerkezet nagyon erős, és statikailag igen szilárd.

 

A kis raktárhelyiségek a saját tömegük huszonötszörösét képesek tárolni,

valamint kibírják azt a centrifugális erőt is, amely akkor keletkezik, amikor a lépből kipergetik a mézet.

 

A méhsejtfalak vastagsága egységesen 0.05 milliméter. A közös fenéklapok a két sejt közötti szilárdságot, tartósságot biztosítják. Ezt három egybevágó rombusszal zárják el,amelynek szögei ideálisak ahhoz, hogy a legkevesebb anyagot kelljen felhasználni és a legnagyobb teret zárják be. A méhsejtek alakja egységes; szabályos hatszög alapú egyenes hasáb, melynek egyik alapja hiányzik, ugyanis ez a bejárat.

 

A másik alap három egybevágó rombusz. A sejteket egymás alá, fölé, mellé építik, hézagmentesen, két rétegben. A különböző rétegben levő sejtek a zárólapjaikkal illeszkednek egymáshoz, az azonos rétegben levők pedig az oldallapjaikkal.

 

A magányos rokon a gömbformát favorizálja

A poszméhek (Bombus sp.) magányosan élnek, nem úgy, mint a házi méhek.

 

A poszméhek a rokonaiktól eltérően gömb alakú sejteket építenek,

 

mivel ennek a legkisebb a fajlagos felülete, ezért számukra ez a leggazdaságosabb megoldás.

 

Azonban, ha sokan élnek együtt, mint a házi méhek, akkor nem elég egyetlen "bödön", hanem sok kis raktárhelyiségre van szükség, ez az oka a két faj méhkasa közötti különbségnek.

 

Az apró mézgyárosok mézkészítő technikája

A mézelő méhek (Apis mellifica ) a hártyásszárnyúak rendjébe tartozó rovarok.

 

A méhek a mézet a virágok nektárjából és más növényi részek édes nedvéből állítják elő.

 

A hátsó lábpár felső ízületén található egy "kosár", egy apró bemélyedés, amelyben a virágport tárolják, a szőrös testre tapadt pollent pedig a hátsó lábon lévő fésűvel szedik össze, majd a virág fölött helyben repkedve összetömörítik lábaikkal. Attól függően, hogy milyen a virágpor állaga, egyetlen egyed egyszerre 8-18 milligramm pollent tud összegyűjteni.

 

A cukoroldatot a potrohban lévő mézhólyagban – egyszerre akár 20 milligrammot – egy enzim segítségével alakítják át híg mézoldattá, hozzákeverve saját fehérjéiket, hormonjaikat. A mézoldatot a hólyagból a sejtekbe öntik, vagy átadják a dajkaméhek szájába. A mézet a hatszögletű sejtekben tárolják, ahol párologtatják és beérlelik az oldatot.

 

A potroh hasi oldalán levő gyűrűk alatt található a viaszkészítő szerv, amely lemezformába öntve bocsátja ki a viaszt. A viasz a lép építéséhez szükséges, ebben tárolják a mézet, és itt nevelik fel az utódokat is.