„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”
(Mikes Kelemen)
1761. október 2-án hunyt el Mikes Kelemen, a II. Rákóczi Ferenc oldalán
emigrációba vonuló kuruc bujdosók egyik legismertebb alakja, aki Lengyelország
és Franciaország után a törökországi Rodostóba is hűen követte a fejedelmet.
Mikes egészen annak haláláig híven szolgálta Rákóczit, a későbbi évtizedekben
pedig a rodostói magyar kolónia vezetője lett; életéről és viszontagságairól Törökországi
levelei tanúskodnak, melyeket a fejedelem íródeákja képzeletbeli
konstantinápolyi nagynénjének írt.
Élete
Mikes Pál és Torma Éva fia. Apja Thököly Imre pártján levő erdélyi úr volt, akit mint bujdosót hűtlensége miatt a havasalföldi vajda kiadott Heisternek, aki Fogarason 1700 körül kivégeztette. Mikes szülei reformátusok voltak, de nevelőapja, Boér Ferenc hatására már gyermekkorában a katolikus hitre tért át, amelynek élete végéig buzgó híve volt. A jezsuiták kolozsvári konviktusában tanult. 1707-ben már II. Rákóczi Ferenc „belső inasa” (apródja) lett, aki két év múlva „bejáróvá” léptette elő.
1711-ben, a szabadságharc bukása után Rákóczi elhagyta az országot, és Mikes puszta szeretetből és hűségből elkísérte urát bujdosása útjára.
Vele volt Lengyelországban, együtt tette meg vele a tengeri utat Franciaországba, ahol 1713. január 13-ától 1717. szeptember 15-éig időztek, amikor III. Ahmed szultán meghívására Törökországba utaztak.
A Párizsban töltött idő elég alkalmat nyújtott neki, hogy megismerkedjék a francia kultúrával és irodalommal. Törökország partján, Gallipoliban
október 10-én kötöttek ki, s ettől fogva a szultán birodalmában várták
az európai események alakulásától, a török háborútól, a francia
szövetségtől, hogy mint szabadítók visszatérhessenek a hazába.
Meg is
jelentek a szultán drinápolyi táborában, de a háború kedvezőtlenül folyt a törökökre nézve, s az 1718 nyarán 24 évre kötött passzarovici béke
meghozta nekik az első kiábrándulást.
Augusztus 24-étől szeptember
21-éig Bujukderében, azután pedig Jenikőben szállott meg Rákóczi
híveivel, ahonnét ellátogattak Konstantinápolyba; sátoroztak az ázsiai parton is Bekhorban.
Végül 1720 tavaszán a porta Rodostót tűzte ki, a Márvány-tenger partján bujdosóink végleges szállásául, ahová április 24-én érkeztek meg.
Mikes Kelemen szobra zágoni Mikes–Szentkereszty-kúria kertjében,
Bocskai Vince alkotása
Itt teltek el Mikes hátralevő évei, 42 esztendő, örök honvágy között. Leveleiben így ír erről:
„Én úgy szeretem már Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Zágont!”
Anyja a 20-as évek
elején mindent elkövetett, hogy kieszközölje fia hazatérését; Mikesnek
csak folyamodnia kellett volna amnesztiáért, de nem akarta elhagyni az
öregedő fejedelmet.
Később, mikor Rákóczi már nem élt, III. Károly király halála után folyamodott az új uralkodóhoz, Mária Teréziához
hazatérési engedélyért, de sikertelenül. A hontalanság eleinte
tűrhetőbb volt; a kolostori rendtartás mellett is, melyet a fejedelem a
magyar telepen megkövetelt, hangosabb volt az élet, míg többen voltak.
Némi társas életről is lehetett szó, míg asszonyok is voltak a
száműzöttek közt, néhány előkelőbb bujdosó felesége.
Ekkor szövődött Mikes életének is idillikus regénye Kőszegi Zsuzsi
iránt. Vonzalmuk kölcsönös volt, de Bercsényiné halála után (1723)
Zsuzsi Bercsényinek nyújtotta kezét, s mikor Bercsényi után özvegyen maradt, 1726-ban Lengyelországba költözött. Vele Mikes életének legderűsebb sugara tűnt el.
A bujdosók is egyre gyérültek, és mikor Rákóczi 1735-ben meghalt, Mikes szeretetének a legfőbb tárgyát is elvesztette. Rákóczi József
1738. évi expedíciójában félkedvvel vett részt. Még örült is, hogy a
töröknek nem sikerült benyomulnia Magyarországra, hogy a magyarok és
erdélyiek nem siettek zászlójuk alá.
Mikes 1739. június 5-én hagyta el Csernavodát, és Bukarestbe utazott, ahol a vajda nagy kitüntetéssel fogadta. Útját Zay Zsigmonddal
Foksánig folytatta, majd szeptember 4-én az oroszok közeledtére
visszafelé indult, és 17-én ismét Bukarestbe érkezett. Itt lázzal küzdve
betegeskedte át a telet. Majd beleunva a Porta a bujdosókkal való
tüntetésbe, visszarendelte őket Rodostóba, ahova 1740. május 26-án elindulva Zayjal, június 21-én érkeztek meg.
A Mikes Kelemen-emlékszoba a zágoni Mikes–Szentkereszty-kúriában. Ebben a szobában tartották Mikes Kelemen keresztelőjét
Mikor az 1741.
évi hazakéredzkedés nem járt sikerrel, Mikes hívő ember beletörődésével
tűrte sorsát. Az unalmát könyvírással, francia vallási és szépirodalmi
művek átdolgozásával űzte el. Egymásután temette el bujdosó társait, míg
1758. október 22-étől, Zay Zsigmond báró halála után egyedül maradt.
E végső években (1759–61) engedélyt kapott, hogy levelet válthasson a családtagjaival, Huszár József báróval, s könyveiből is küldött haza.
1761. október 2-án Rodostóban halt meg, pestisben.
Művei
A levelek 1794-es kiadásának címlapja
Legismertebb műve a Törökországi levelek, amely egy levelekből
felépített regény; két főszereplője a leveleket író rodostói száműzött
(aki teljesen nem azonosítható Mikes életrajzi alakjával), valamint a
teljesen fiktív címzett, a Konstantinápoly mellett lakó P. E. grófné.
Igen sok történelmi, kortörténeti érdekesség is van e levelekben, II.
Rákóczi Ferencről, Bercsényiről, a száműzött kurucok kolóniájáról, a
török diplomáciáról. A mű 207 levélből álló sorozat, az első levél 1717.
október 10-én, az utolsó 1758. december 20-án kelt.
Az egybekötött 207 fiktív levél a magyar széppróza első alkotása. Mikes Törökországi leveleit II. Rákóczi Ferencnek egy Horváth István nevű szolgája őrizte, és tőle került a bécsi magyar irodalmi társaság egyik tagjához, Görög Demeterhez. Görög Demeter pedig tovább adományozta a leveleket Kultsár Istvánnak, s ő adta ki 1794-ben elsőnek a P. E. grófnőhöz címzett Mikes-féle leveleket. Kultsár örököseitől Toldy Ferenc
vásárolta meg 1858-ban. Bartakovics Béla érsek 1867-ben „szerezte” meg
az eladósodott Toldy Ferenctől a bujdosó székely leveleit, a főpap pedig
az egri főegyházmegyei könyvtárra hagyta.
Fordításai
- Charles Gobinet: Az Iffiaknak kalauzza az Isten uttyában (1724); 1751-ben újra lefordítja Az Ifjak Kalauza a Keresztényi aitatosságban címmel
- Épistoláknak és az Evangéliumoknak Magyarázattya (1741); ismeretlen eredetiből
- Francois Aimé Pouget: Catechizmus formájára való közönséges Oktatások (1744)
- Madame de Gómez, Madeleine-Angélique Poisson: Mulatságos napok (1745); a nyolckötetes regényciklusból egy kötetnyi novella átdolgozása
- Benoit Van Haeften: A Keresztnek királyi úttya (1747)
- Étienne-Francois Vernage: Keresztényi Gondolatok (1747); a kéziratos kötet függelékében megtalálható a Salve Regina és az Ave Maria Stella magyar nyelvű szövege
- Nicolas Le Tourneux: A Kristus Jésus Életének Históriája (1748)
- Nicolas de Mélicques: A Valóságos Keresztényeknek Tükre (1749)
- Claude Fléury: Az Izraéliták Szokásáról (1750)
- Claude Fléury: A Keresztényeknek Szokásiról való beszélgetés (1750)
- Antoine Courtin: Az idő Jóll el Töltésének Módgya Mindenféle Rendben (1751)
- Augustin Calmet: A Sidok és az Ujj Testámentumnak Históriája (1754)
Róla elnevezett iskolák
Forrás
Kommentáld!