A régi magyar széppróza legkiemelkedőbb egyénisége a háromszéki Zágonban született 1690-ben.

"Különösen fekete esztendeje volt a morajló századvégnek az 1690-es év. Sírhatott kedvére ... Zabolai Mikes Pál uram zágoni nemesi kúriájában a csecsemő. Ki figyelt volna rá? ... Mert a fegyverbíró férfinépség java hadban volt. Ki kuruc, ki labanc zászlók alatt ... A munka nagyja is az asszonyokra, lányokra szakadt, s bizony nem hallatszott ki az udvaron sürgölődő Thorma Éva asszonyhoz a gyermek Kelemen visítása. Bölcsője körül egy világ készült alárogyni."

Apja részvétele a Thököly-féle kurucmozgalomban, Habsburg-ellenessége meghatározta Mikes gondolkodásának, életének alakulását. (Apját később a császáriak elfogták, és Fogarasban halálra kínozták.)

Kolozsváron tanult, majd II. Rákóczi Ferenc udvarába került, ahol a fejedelem felavatta a száz fiatalból álló Nemes Ifjak Társaságát (1707). "... ezen Nemes Társaság serege legfűképpen a végre rendettetik ..., hogy szemünk előtt nevelkedvén, hazájához való szeretetet, az isteni félelemmel együtt több tudományokkal és jóságos erkölcsökkel tanullja és gyakorollja ..., az atyák fijakat, költség nélkül mind azokkal fel ékesíttethessék, az melyek nemességekhez illendők." (II. Rákóczi Ferenc)

Mikes tehát "nemes apród", majd "bejáró" inas, végül a fejedelem kamarása lett.

A kuruc szabadságharc bukása után együtt emigrált a fejedelemmel Lengyelországba, Franciaországba, majd Törökországba (Rodostó).

Rodostóból egyre valószínűtlenebbnek tűnt a hazatérés, ami Rákóczi 1735-ben bekövetkezett halálával teljesen meg is szűnt. Egykori társai sorban elhaltak mellőle, az újabb emigránsokkal már nem tudott összebarátkozni. A magáramaradottság fájdalmát és a fejedelem iránti hűségét szólaltatta meg Lévay József, XIX. századi költő Mikes című versében:

"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül,
Nagy Törökországban,
Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában."

 

Hazájába már soha nem térhetett vissza, Rodostóban halt meg, a század járványos betegségében, pestisben.

Bujdosásába örökségként népi szemléletet, a népi nyelv ízét, népszokásokat vitt magával és Habsburg-gyűlöletet.
Élményeit levél-formában írta meg, el nem küldött fiktív (képzelt) levelekben. Képzeletbeli nagynénjének címezte őket, a Konstantinápolyban élő, erdélyi nemesasszonynak, P...E grófnőnek.
Leveleinek eredeti címe: "Constantinápolyban Groff P...E ... írott levelei M...K..." A művet Kulcsár István író, lapszerkesztő 1794-ben Szombathelyen jelentette meg Törökországi levelek címmel.

Mikes 1717 és 1758 között írta a 207 levelet, a műfajjal párizsi tartózkodása alatt ismerkedett meg. Bujdosása idején vigasztalója és legfőbb időtöltése volt a levélírás.

Tudatosan törekedett a levelek művészi megformálására, szerinte:

"... a szépen írt levél az elmének úgy tetszik, valamint a szemnek a kapros és tejfellel béborított káposzta, amely távolról úgy tetszik, mint egy kis ezüstből való hegyecske, amelyről ha leveszik azt a lágy ezüst fedelet, alatta drágafüvet lehet találni."

A mű egyedivé stílusa révén vált, ugyanis szellemes társalgási stílusban megírt "csevegés", őszinte vallomás. Alapja a székely köznyelv és fordulatai, a humor, a nyelvi komikum. Így például a szülőföld utáni sóvárgás szólal meg játékos hangon: "... úgy szeretem már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont", vagy "... a nagy vigasságban csak suhajtunk, olyan jó kedvünk vagyon, hogy majd meghalunk búnkban".

Mikes nevéhez kétfogalom társul elválaszthatatlanul, a hűség és a szülőföldszeretet:

"Zágon felé mutat egy halovány csillag,
Hol a bércek fején hókorona csillog,
S a bércek aljában
Tavaszi pompában
Virágok feselnek.
Erdély felé mutat, hol minden virágon
Tarka pillangóként első ifjúságom
Emléki röpködnek."  

                                   (Lévay József: Mikes)