Mire van szüksége az embernek, hogy kiteljesültnek és boldognak érezze magát? Mi az, amire valóban szüksége van, és mi az a fiktív minta, amit a szükségletek kielégítése általi elégedettség hoz létre? Az élet üteme, a munka, a szükségletek egy olyan mókuskerék, melyben nap mint nap élünk, öntudatlan lénnyé változtat minket; a stressz, a képzeletbeli igények, az ambíció mind arra kényszerítenek, hogy kimeneküljünk a modern élet őrült körforgásából. A fogyasztói társadalom olyan mechanizmus, melyet az ember előbb-utóbb elkezd megszeretni. Annak köszönhetően, hogy a reklámok megmondják, mire van szükségünk, nem kell ezen gondolkodni, egyetlen feladatunk a felénk sugárzottak „teljesítése” – a gardrób rendszeres frissítése, az aktuális divat követése, az „illik” létezés…
A probléma abban a pillanatban kezdődik, amikor az igényeink túllépnek a megvalósíthatóság határain. A folyamatosan szaporodó, be nem teljesülő célok miatti elégedetlenség miatt végül konfliktusba kerülünk önmagunkkal, és a tudatunk azt mondja nekünk, hogy ha nem tudunk lépést tartani az igényeinkkel, akkor a modern világban kevesebbet érünk. Ez tévedés.
Hosszú ideje ismert tény, hogy a természettel történő kapcsolat megnyugtató módon hat az emberre. Különösen érdekes ebben a dimenzióban az a tevékenység, amely megköveteli, hogy megismerkedjünk a minimalizmussal – otthon hagyva a tökéletes megjelenést, a lakásunk díszeit, melyeknek nincs gyakorlati haszna –, és a valóban szükséges dolgokra koncentráljunk, a fogyasztást racionális keretek közé korlátozva. A hegyekben az igények minimalizálódnak. A helyzet, amelybe szándékosan juttatjuk magunkat, megköveteli, hogy a kényelemre törekedjünk, a táplálékra és az erőnkre összpontosítsunk, és teljes figyelmet fordítsunk arra, hogy képesek legyünk leküzdeni az általunk választott út nehézségeit. A turistaúton való elindulással és a minimalizmus tudatos felvállalásával teljesítjük belsőnk igényeit. Képessé válunk túlélni az utat úgy, hogy csak a legszükségesebb dolgok vannak nálunk. De ami a legfontosabb, nem hiányolunk semmit!
A kortárs valóság, a nyomasztó ambíciók és a fogyasztói mechanizmusok nehezen tetten érhető szorongást ültetnek el az emberben. Talán attól tartunk, hogy hiányolni fogunk valamit – valamit, amit szükségesnek gondoltunk, de mégsem valósítottuk meg. Ezt azonban nem tudjuk megnevezni, ez mélyen a tudatalattinkban rejtőzik. A hegyekben, ahol összhangba kerülünk a természettel, és igényeink a lehető legkisebbre korlátozódnak, a félelmünk saját arcot kap, valósággá válik, félünk valamitől, de soha nem az ismeretlentől. Félünk a lavináktól, a lehulló kövektől, a kicsúszástól, a lezuhanástól, egy medvével történő találkozástól. Ha semmi nem történik, az út végén, immár biztonságos helyen olyan nyugodtnak érezzük magunkat, amilyennek a fogyasztói társadalom tagjai valószínűleg soha nem érzik önmagukat.
Tudjuk már, miért ízlik jobban a menedékházban elfogyasztott almás pite és a termoszból megivott fekete kávé, mint egy finom desszert a két konferencia közötti szünetben?...
Kommentáld!