Az idén kirepült uhuk többsége nagyjából október közepéig hagyta el a szülői revíreket. Egy uhu (Bubo bubo) fészkelés dokumentálása a költőhelyek ismeretében egyszerűnek tűnik egészen addig, amíg tavasszal a fiókák alaposabb keresés nélkül is megfigyelhetők.

Az élet azonban ezután sem áll meg az uhucsaládoknál, mert a fiókák még két-három hónapig a kelési hely közelében tartózkodnak és a szülők folyamatosan ellátják őket táplálékkal. A fél-fészekhagyó uhufiókák – más bagolyfélékhez hasonlóan – legtöbbször még azelőtt elhagyják a kikelésük helyét, mielőtt képesek lennének a valódi repülésre.

Három hetes uhufiókák anyjukkal a Gömör-Tornai-karszton. A felvételen látható, ahogy a fiókák az öreg tojót „tisztogatják”.
Ez a bagolyfélékre általánosságban is jellemző viselkedési forma elsősorban a különböző példányok közötti szociális kapcsolatok
erősítését szolgálja. (felvétel: Dusnoki Kornél)

Egy átlagos magyarországi uhuköltés esetében a szaporulat néha május második felében, legtöbbször viszont június első két hetében (hat-nyolc hetes korban) „tűnik el” az ismert költőhelyeken a figyelő szemek elől, de ezzel kapcsolatban jelentős eltéréseket észlelhetünk a különböző költések között. Több tényező is befolyásolhatja, hogy mikor másznak (valójában ugrálnak) széjjel a fiókák, egy konkrét fészekaljon belül is lehetnek eltérések (akár hetek is) a különböző példányok között. Ilyenkor általában még nem tudnak hosszabb távon repülni, bár néha rövidebb siklórepülésre már képesek (hat hetes kortól). Ennek ellenére volt már olyan eset is, hogy egy költőhelyen a szaporulat tagjai a teljes röpképesség eléréséig a költőpárkányon maradtak. A hím fiókák legtöbbször hamarabb hagyják el a fészkelőfelületet mint tojó fészektestvéreik, és ez a vakmerőbb, élénkebb viselkedés más helyzetekben is jellemző rájuk a tojókhoz képest. 
 
 
Hím uhufióka első szárnypróbálgatásai. (felvétel: Schwartz Vince)

A valóságban ez az „eltűnés” nem jelent mást, minthogy a sűrűbb vegetáció takarásában vagy egyéb védett helyeken töltik a nappalokat, ahol sokszor nehezebb őket észre venni, mint korábban. Ennek az az egyik oka, hogy a nappal aktív madarak – különösen a varjúfélék -  a nyílt helyre kiülő uhufiókákat folyamatosan zaklatják, ezt a stresszt pedig kizárólag úgy tudják elkerülni, ha mimikrijüket kihasználva olyan környezetben helyezkednek el, ahol jelenlétük nem tűnik fel az őket agresszívan és kitartóan támadó madárfajok számára. Az ezt követő időszakban olyan érdekes interakciók és viselkedésbiológiai jelenségek megfigyelésére is lehetőség nyílik, melyekre a korábbi hetekben még nincs esély. Ilyenkor a legfontosabb feladat a fiatal uhuk számára a vadászat és a zsákmányolás alapjainak az elsajátítása. E sokak számára kevéssé ismert, de annál tartalmasabb időszakot és annak főbb mozzanatait szemléltetik az alábbi videofelvételek, melyeken azok a szituációk is láthatók, amik egy átlagos uhu észlelés alkalmával és a költések tavaszi ellenőrzése során nem figyelhetők meg.

Folytatás az MME honlapján >>>