Mit vesztettünk a rendszerváltással? 1. rész

Sokkal jobban élünk, de mégis rosszabbul érezzük magunkat.

forrás (www.szabadeuropa.com), Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2012.02.14.

47. évemet taposom és járva-kelve, beszélgetve az emberekkel, olvasgatva a hozzászóló e-maileket az az érzésem, hogy nem vagyunk jól. Mi magyarok nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. De mi az oka ennek a hagyományos magyar pesszimizmusnak? Mitől kesergünk mi mindig? Miért van az, hogy, ha jókedvünk van is, akkor is sírva vigadunk?

Szóljon hát ez az írás arról, hogy emeljük fel végre a fejünket a porból, de azt ne kardcsörtetéssel, hanem józan ésszel tegyük és csodálkozzunk rá a világra, és (kérem, ne nevessen ki a pátoszért) tegyük jobbá egy kicsit.

12 éves koromból örök emlék számomra az Argentínában foci világbajnokság. A 78-as mundiál. Éjjeli meccs az argentin-magyar. Bár vezetünk 1-0-ra Csapó góljával, kikapunk 2-1-re és Töröcsiket és Nyilasit is kiállítják.

De az a hangulat, amit az argentin szurkolók teremtettek elfeledtette a vereségünket és onnantól nekik drukkoltam (meg is nyerték a VB-t, gondolom nem csak ezért). A magyar csapat másik két meccse a franciák és az olaszok ellen volt. Már a Himnuszunknál úgy éreztem vesztettünk. Míg a mi Himnuszunk lassú, siránkozó, lemondó, ima, addig az olaszok és a franciák pattogós indulótól felhevülten vetették magukat a harcba. És bár fohászkodtunk áldásért az Istenhez mégsem sikerült nyerni. Sok helyen egyébként nem is Himnusznak mondják a Himnuszt, hanem nemzeti indulónak. Természetesen nekem is, mint minden magyar embernek (legalábbis gondolom) libabőrős lesz a karom a Himnusz hallatán és meghatódom. De ez nem jelenti azt, hogy benne van minden keserűségünk.

De, mint ahogy mondják, Segíts magadon, Isten is megsegít!

Itt e földi létben sokszor kevés az ima, tenni is kell a dolgokért. A tevés helyett azonban mi magyarok, hajlamosak vagyunk a múltba fordulni és rég elmúlt vagy sohasem volt dicsőségeken ábrándozni. Ennek alapvető gondját abban látom (és nehogy itt valaki azt higgye, hogy a kereszténység és Európa ellen beszélek), önkéntesen eltöröltük múltunkat.

A magyarok nagy része 1000 éves történelmet emleget, meg államalapító Szent Istvánt. Ezek mind igaz dolgok, de ezzel elvesszük saját magunk történelmét. Mi ugyanis nem 1000 éves nemzet vagyunk, hanem sokkal régebbi. A magyarok már több ezer éve léteznek, éltek, sokasodtak, művelődtek, feltaláltak, terjeszkedtek, hódítottak, mielőtt letelepedtek volna a Kárpát-medencében.

Mi sajnos a kereszténység felvételével sutba dobtuk több ezer éves kultúránkat és ezáltal elvetettük azokat az alapokat, amire büszkék lehetünk, amiből a mai napig is táplálkozhatnánk. Kérem, hogy ebből most ne azt a következtetést vonjuk le, hogy kereszténység egy rossz dolog. Ez itt és most nem a vallásról szól, hanem a gyökerekről, egy nemzet énképéről.

Sajnos a keresztény világhoz csatlakozó hatalom kiirtotta a magyarság eredetét, elégetette az összes írásos magyar dokumentumokat, kiirtotta a magyar emlékezőket, tűzzel-vassal üldözött mindent, ami a kereszténység előtti magyar múltra emlékezetet.

Ez most nem azt jelenti, hogy el kell vetni a kereszténységet és Európát és holnap mindenkinek, aki magyarnak érzi magát a hunok ruháiban kell járnia és lovon közlekednie (bár a benzin árak mellett megfontolandó), és nem kell íjjal vadászni és otthon nyílvesszőket készíteni. Nem ez teljes félreértés. Ez ugyanúgy archaikus és nem ideillő, mint Bocskaiban parádézni.

Ez a kirakat magyarkodás, a divatmagyarkodás. Nem a ruha teszi az embert. Természetesen hagyományőrző klubokban, várjátékokon, történelmi eseményeken elmegy, sőt kívánatos a történelmi viselet, de azt jelmeznek hívják. Munkában járni mondjuk Bocskaiban kissé erőltetett.
A nagy európai nemzeteknek sem a kereszténység, sem a politika nem törölte el a nemzeti gyökereiket.

Egy olasz nyilván büszke a Római Birodalomra, a norvégok, a svédek a vikingekre, a muszlim (és keresztény) egyiptomiak Oziriszre, és a piramisokra. Az angoloktól senki sem veheti el Artúr királyt és Merlint, pedig semmi konkrét bizonyíték nincs létezésükre. A Wagnertól ismert germán isteneket is minden német (a keresztények is) hősöknek tartják és a régen szétaprózódott grófságokból egységes német nemzet jött létre.

Ez nem azt jelenti, hogy ha valaki kiutazik Angliába, akkor minden angol oldalán ott fityeg egy Excalibur kard vagy, hogy az olaszok páncélsisakban mennének az utcán. Nem kell félni, kicsi az esély arra, hogy a norvégok a Dunán leereszkedve elérnének egészen Pestig és felégetnék, kifosztanák, és a nőket elrabolnák. De attól még minden nemzetnek megvannak a gyökerei. Mi sajnos elvágtuk ezeket a gyökereket Szent Istvánnal.

És itt visszakanyarodnék egy nagyon fontos dologhoz, a nemzethez!

Ki a magyar?

Lássuk be, ha egy családfával foglalkozó embert megkérnénk, szinte senki sem tudná visszavezetni vérvonalát a honfoglalásig. Nagyon kevesek mondhatják el magunkról, hogy az ő ősei ott álltak Árpád mellett a Vereckei-hágónál.

Mi magyarok kevert nép vagyunk. Az itt talált avarok, betelepített kunok, vándorló cigányok, német szerencselovagok, kereskedő zsidók, tótok, rácok, románok, szászok, csehek, horvátok, oroszok, törökök keveréke.

Ez alapján ki lehet valakit zárni a nemzetből, a magyarságból? Aligha. Ez alapján nem lehetne magyar Morvai (értsd morvaországi) Katalin sem, de származás alapján nem magyar pl. a Bayer névvel senki sem. De elvárható mindenkitől, hogy a származás alapján ne rekesszen ki senkit sem. Bizony ugyanúgy magyar az Orsós, Kalányos, Lakatos, Orbán, Kolompár nevű polgártársunk is, még ha származás alapján ezek jellemzően cigány nevek. De ők is magyarok.

Magyarok azok is, akiknek a nevük pl. Német, Orosz, Horváth, Tóth, Morvai, Lengyel, Román, Görög, Török, Olasz. Tegyen bátran egy kísérletek. Lefogadom, hogy, ha visszamegy mondjuk az ükszülőkig, igen nagy eséllyel talál benne nem magyar nevet.

Nekem például nagyszüleim nevei, Elek, Juhász, Varga és hoppá anyai nagyanyám Krautzek. Na, valószínű az ő ősei nem voltak ott a honfoglaláskor. De attól még magyar vagyok és mi több, ő is az volt. De ki a magyar? Nem a ruha teszi az embert. Haynau például menesztése után Magyarországon telepedett le, megtanult magyarul és Bocskaiban járt-kelt az emberek között, mégsem hiszem, hogy sokan magyarnak tartották volna.

Ki a magyar? Aki magyarul beszél?

Liszt Ferenc például meg sem tudott nyikkanni magyarul. Ő akkor nem magyar? (Egyébként három nemzet vallja magáénak, mi magyarnak tartjuk, de a sógorok osztráknak, a csehek szerint meg az ő nemzetük fia.) Ki mondja meg ki a magyar? Semjén Zsolt?

Nekem meggyőződésem, hogy a világot háttérből egy rosszindulatú, elnyomó szűk csoport irányítja a pénzen keresztül.

De kik ők? Beszélgetve egy barátommal, aki nem szereti a zsidókat, büszkén sorolja a magyar feltalálókat. Bíró László a golyóstoll feltalálója, Ganz Ábrahám a magyar ipar megteremtője, Szilárd Leo atomfizikus, rengeteg ember, akikre minden magyar büszkén döngeti mellét. Aztán, mikor mondom nekik, hogy tudtad, hogy zsidók? Kínos csend és a „szokásos” menekülő válasz, vannak jó zsidók is. Nem hinném, hogy az elnyomó emberek származás vagy vallási felekezet alapján gyűlekeznének. 28 (más források szerint 27) magyar Nobel-díjasunk van, de csak egy volt, aki itthon élve kapta meg a kitüntetést, Szentgyörgyi Albert, a többiek zsidó származásuk vagy politikai üldözetésük miatt mind itt hagyták az országot. Elgondolkodtató.

El kell dönteni, hogy tényleg van 28 Nobel-díjasunk, mert akkor nem szabad tovább származás, vallás, politikai világnézet alapján bárkit is kirekeszteni. Most éppen a politikai nézetek alapján való kirekesztés veszélye a legnagyobb. Ma a komcsizás a trendi. Ma az a divat, hogy szajkózzuk a vezér után, hogy a baloldal, amikor tehette rárontott nemzetére. De ki a baloldal?

Az 1989-es rendszerváltás óta már felnőtt egy nemzedék. Ők már nem éltek a szocializmusban ez a 3 millió fiatal nem tudja, mi volt akkor. Nem értik mit jelent az, hogy MERKUR sorszámok figyelése az újságban, nem értik azt, hogy nincs telefon (nem mobil, hanem semmilyen), nem élték meg azt, hogy a német turisták által eldobott üres sörös és üdítős dobozokat miért gyűjtötte valaki. Nem értik, hogy mi az, hogy hiánycikk? Nem értik, hogy mi az, hogy hétfői műsorszünet, és nem értik, mi az, hogy 4 TV csatorna. (Itt Pécsett magyar 1, 2, jugó 1,2). Ők nem hallottak Drazsen Petrovicsról, és sohasem volt kötelező felvonulásuk május elsején.
Ma már minden van, roskadoznak a polcok, tele vagyunk áruval. Éjjel-nappali és hétvégi nyitva tartás, autószalonok egymás után, internet, 100 TV csatorna, élelmiszer hegyek, hatalmas sörválaszték, az üdítő olcsóbb, mint a tej, narancs és banán nem csak decemberben 1 kiló, hanem amennyit akarsz. A technika rengeteget fejlődött, szélessáv, okostelefon, orvosi CT és ultrahang gép, légzsák, ABS, számítógép, egyebek. Minden azt sugallja, hogy jobban kellene élnünk, mert jobban is élünk.

Mi veszett hát el mégis?

Életkép a hatvanas évekből a pécsi Olimpia vendéglő teraszán. Nem szabad elvenni senki fiatalságát sem.

Először is az emberség!

Kétség ne férjen hozzá, én nem sírom vissza a szocializmust, gyerekkoromban mindig a kapitalizmusra vágytam, imádtam az Onedin család című filmet, most persze megkaptam az összes hibájával együtt. De még mindig inkább ez, mint a régi rendszer.

De egyet figyelembe kellene mindenkinek vennie, főleg az okostojás, érzéketlen politikusoknak. Hazánkban él 6-7 millió ember, aki abban a rendszerben volt fiatal, ott volt szerelmes, akkor teremtett magának egzisztenciát, ott nevelte fel a gyerekeit. Ezt a múltat TILOS elvenni tőlük azzal a nyegleséggel, hogy abban a rendszerben minden rossz volt. Nem, nem volt minden rossz, például az emberek nem voltak rosszak. De hát ezt, hogyan magyarázzam meg olyan Lázár János féléknek, akik meggyőződésem szerint abban a régi rendszerben is nagyon jól megtalálták volna a helyüket és ott is magas politikai pályát futottak volna be. Szóval, aki elveszi az emberektől a fiatalságukat, az jóvátehetetlen bűn követ el.

Mi a másik dolog, amit elvesztettünk a rendszerváltással?

Miért érezzük úgy, hogy rosszabbul élünk, pedig valójában jobban?

A válasz a következő.

Elvesztettük a biztonságérzetünket. Egyszerűen nem vagyunk biztonságban.

Bármikor az utcára kerülhetünk, függünk a főnöktől, az államtól, az önkormányzattól. Minden bizonytalan. Ma ennyi a törlesztő részlet, holnap annyi. Ezen a héten ennyi a benzin, jövő héten annyi. Ma még felveszik a gyereket az egyetemre, holnap már csak fizetősre. Ma még ingyenes a kórházi ellátás, holnap már nem az, vagy ha igen, akkor fél év várólista. Ma még van jól fizető munkám, nagy a gyár, pörög az üzem, holnap az egészet bezárják és elviszik Kínába. Ma még 6 hónap a munkanélküli segély, holnap már csak három, de megalázva sárga mellényben utat kell kaparni érte. A biztonságérzet hiánya, ha nem a mi személyünket érinti, akkor gyerekeinket, szüleinket, testvérünket. Minden családban van valakiért izgulni való. Régen lehetett tanulni, szakmát választani. Lehetett tanulni tanárnak, orvosnak, szakácsnak, asztalosnak, villanyszerelőnek. Ma menedzsernek, rendszergazdának, informatikusnak, meg hasonló megfoghatatlan dolognak, de mi lesz a munkád fiam? – kérdezik a szülők.

És ráadásként elvesztettünk még valamit.

Elvesztettük a bizalmat a politikusainkban.

Óriási erkölcsi zuhanás következett be a politikai garnitúra népszerűségében. Terjed a politikai opportuniznus, a kettősbeszéd, a porhintés. Nem fontos semmi, csak a hatalom.

Ki nálunk a baloldali politikus?

A milliárdos Gyurcsány és Bajnai? Volt abban valami nevetséges, de ugyanakkor tragikus, amikor Bajnai Gordon a MSZP kongresszusán, mint meghívott miniszterelnök tátogott az Internacionáléra, a milliárdos vagyonnal rendelkező Gyurcsány meg énekelte, .. fel, fel, te éhes proletár….!

A jobboldal?

A konzervatív jobboldal? Sírhatnékom támad, amikor látom kiknek a kezére került. Vezetője nem tett semmi mást a hatalom érdekében, mint lemásolta Lenin és a bolsevikok összes trükkjét a hatalom megszerzésére, Polgári körök, utcai demonstrációk, belső tisztogatás, sajtó kiépítése, populizmus, demagógia, és egy teljesen baloldali politikával hatalomra kerülve a jobboldali konzervativizmus álarcában tetszeleg. Csakhogy se nem konzervatívak, se nem jobboldaliak. Leginkább Putyin Oroszországa és a lengyel katolicizmus keverékét valósítják meg. Úgy jobboldaliak ők, mint amilyen baloldali Gyurcsány.

Mit kell tehát tennünk annak érdekében, hogy újra jól érezzük magunkat?

Először is egymással beszélni. Meghallgatni a másikat, nem ráerőltetni a nézetünket. Elismerni a történelmünk minden pontját, a hibákat is. A legfontosabb az lenne, ha valamelyik politikus kiállna és őszintén bevállalná, hogy miben hibázott.

Nem úgy, mint Gyurcsány Öszödön. Nem zárt körben, hanem a TV-ben egyenes adásban a nép előtt. Ha végre valamelyik politikus, hogy mi volt a székházüggyel, az olajpénzekkel, a Gripen beszerzéssel, a Kaya Ibrahimmal, a Malévvel, stb., stb.

Szerintem még választást is lehetne vele nyerni. Az emberek őszinteségre vágynak, nem kábításra. Nem kell egymillió új munkahelyet ígérni, meg 14. havi fizetést. Elég 100 ezer, de biztos új munkahely (persze úgy, hogy a többi ne szűnjön meg), meg annyi, hogy a 12 havi fizetésből és nyugdíjból meg lehessen élni.
Kíváncsi leszek arra, hogy lesz-e egy ilyen őszinte politikus? Kevés az esély, de nem reménytelen.