Fiókafigyelőben a kertben

2012. július 4.

A Madárbarát kert ideális terepe a madármegfigyelésnek, mivel a madarak annyira hozzászoktak a jelenlétünkhöz, hogy természetesen viselkedve élik körülöttünk mindennapjaikat. Viszonylag nagy mérete, a nyílt gyepeken keresgélő életmódja és gyakorisága miatt főleg a fekete rigók családi életével ismerkedhetünk meg behatóbban, de az itatón is nagy a forgalom.

A ragadozók elleni védekezésül az énekesmadarak fiókáinak többsége a teljes röpképesség elérése előtt, nagyjából az önállóvá válás félidejében elhagyja a fészket (részletek >>).  Ezek a fiatalok ilyenkor nem válnak árvává, hívóhangjukkal jelzik a szülőknek a helyzetüket, melyek akár még hetekig etetik őket.

Az öreg madarak ennél azonban sokkal többet is tesznek, ilyenkor tanítgatják a fiókákat a táplálékkeresés, a rejtőzködés, a ragadozók felismerésének fortélyaira, illetve megmutatják az utódoknak a környék túlélést segítő helyeit: az itatókat, a legjobb búvó- és táplálkozóhelyeket.

A madárfajok többségének fiókái öröklötten, ösztönösen tudják, hogy mit kell tenniük, akár a repülés és úszás, akár a táplálékkeresés és a ragadozók elöli menekülés tekintetében, a családi közösségben élő fajoknál viszont a képességek fejlesztésében fontos szerepe van a tanulásnak is. Ez alapvetően megfigyeléses tanulást jelent, azaz a fiatal madár a szüleit, a testvéreit (és akár más fajokat) figyelve, utánozva sajátít el ismereteket.

A fenti videón látható fürdéstanulás mellett ilyen elsajátítandó készség például a csőrtisztogatás, ami különösen a talajon táplálkozó fajoknál fontos. A fekete rigó vagy a pacsirták fészket frissen elhagyó fiataljai néhány napig messziről felismerhetőek a csőrükön hurcolt földkoloncokról, mert még nem tanulták meg azt, hogy ennek letisztogatása fontos lépése a táplálékkeresés befejezésének.

A részlegesen fészekhagyó fajok fiókái (a képen fekete rigó) a teljes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és a növényzet takarásából hívják magukhoz az etető szülőket.

A rigófélék fiataljainak álcázását segítik a csoportra jellemző fiatalkori "rigófoltok" (fekete rigó).

A madárcsaládok több napon keresztül történő megfigyelése során − erre a hétvégék és a szabadság is jó lehetőségeket teremtenek − ennél összetettebb jelenségeket is megfigyelhetünk. Erre mutat példát az alábbi két kisfilm, melynek jeleneteit két napos megfigyelés alatt sikerült rögzíteni.

A felvételeken látható rigócsaládban a fészket kb. 4-5 napja elhagyó fiókák, és az őket etető hím látható. A tojó nem vett részt ebben a munkában, melynek legvalószínűbb oka az lehetett, hogy a június végén (ekkor készültek a videók) a faj többnyire másodköltésbe kezd, és ilyenkor a tojók az új fészekalj kotlási feladatait végzik, miközben a hímek az első költés fiókáinak utógondozását végzik.

A megfigyelt rigócsalád élete jól felfedezhető rend(szer) szerint zajlott. A hím este és reggel volt leginkább látható a kertben, ekkor etette a fiókákat hagyományos rovar táplálékkal. Miközben a talajon és a földben keresgélte a főleg földigiliszta zsákmányt, az éhes fiatalok gyakran mellette toporogtak, várva a potya falatokat. Az esetek mintegy felében viszont a fiókák a bokrok alatt és a sűrű veteményesben szétszóródva rejtőzködve várták a szülőt, mely odavitte nekik az élelmet.

Az etetési szünetekben, a hímre várva, a fiókák maguk is keresgéltek a talajon, ástak, illetve a fajra jellemző módon rovarok után kutatva forgatták a leveleket. A fenti videó egyik érdekes jelenete, amikor a szülő egy olyan kényelmetlenül nagy lárvát (valószínűleg cserebogárpajort) adott a fiókának (0:49-nél), amit az később "továbbpuhítás" végett visszaöklendezett (1:00-nál).

A megfigyelt család viselkedésének legérdekesebb eleme az volt − amint az az alábbi videón látható −, ahogy a fiókanevelést egyedül végző hím kihasználta a kert kínálta lehetőségeket. A reggeli etetés végén a fiatalokat a gyümölcsöket érlelő meggyfához vezette, majd itt a fáról szakított, illetve a földre pottyant meggyel etette a fiókákat. A kisebb szemeket egészben adta oda, a nagyobbakat a fejét rázva úgy szaggatta fel, mint a csiga és földigiliszta zsákmányt. A fiókák figyelték a szülőt, majd amikor az egész napra magára hagyta őket, akkor a látottakat utánozva egész nap a fa árnyékában "meggyeztek", közben pedig a szomszédos fenyő tövében elbújva pihentek, tollászkodtak, de volt, hogy a gyümölcsöt is itt fogyasztották el. Ezzel a viselkedéssel elsajátították egy fontos, bár csak időlegesen rendelkezésre álló, kiegészítő táplálékbázis kiaknázását, illetve a hím a nap nagy részében mentesült a fiókaetetés terhe alól.

Ezekben a hetekben zajlik az énekesmadarak másodköltése, melyek fiókái a hónap közepe felé hagyják el a fészket, így idei szezonban még van lehetőségünk hasonló megfigyelésekre.

Általános tanulságok

A látottak alapján is belátható, hogy miért fontos tisztában lennünk a részleges fészekhagyás jelenségével, azzal, hogy a magányosnak tűnő fiókák az esetek többségében nem árvák, csak rosszul rejtőznek. Ezeket a madarakat általában éppen ezért nem kell "megmenteni" (részletek >>), elég, ha a közeli bokrosba, sövénybe menekítjük, ahol a szülők tovább gondozzák őket. Ha így teszünk, akkor a fiatalok szülői, családi közösségben tanulhatnak, szocializálódhatnak, amit a leggondosabb madármentő sem tud még töredékében sem pótolni.

Nincsenek pontos információnk arról, hogy a kis- és közepes testű énekesmadárfajok mentett fiókáinak milyen az elengedést követő túlélési rátája a családi közösségben felnövekvőkhöz képest. A ragadozó emlősöknél, majmoknál és egyes nagytestű, fokozottan védett ragadozómadaraknál tapasztaltak alapján azonban kijelenthető, hogy a fajtársak közti szocializációs környezet hiánya számos, sokszor szélsőséges viselkedési anomáliát eredményez, ami hátrányosan érinti az egyedek alapvető túlélési esélyét, hosszú távú párválasztási és utódgondozási sikerét.