Régóta hallottam és olvastam a moldvai csángókról és szerettem volna többet róluk megtudni.

Sokat gondolkoztam azon kik is a csángók és sokat is lehetett olvasni eredetekröl is.

De a mai helyzetben az eredet ugyan fontos dolog, de a legfontosabb az, hogy Moldvában Bákó megyében a Tatros folyó völgyében magyarul beszélö katolikus vallásu magyarok élnek akiket csángóknak neveznek. Alapos elökészületek, után indultunk el Magyarországról.

Csobotfalva, szombat délután 4 óra. Megérkeztünk. Az elsö útunk Péter Pál templomba vezetett mely a pápai tizedjegyzék korának temploma román kori alkotás. Szent Péter és Pál tiszteletére szentelték, és az egyházközség ma is Szent Péter egyháza néven ismeretes. Közben telefonon igyekszem Kakas Zoltánt elérni, sikertelenül. Zoltán volt, aki segitett a moldvai és gyimesi emberekkel kapcsolatot felvenni. A templomban gyérszámú látogató volt a hüvös miatt, söt kifejezetten hideg van a templomban. A templomkertben 25 fok is lehet, így érthetően sokan itt várják a mise kezdetét. Ezzel a misével kezdődik számomra az az időutazás, ami néhány napba sűrítve ad megdöbbentő betekintést a magyarság egy elfelejtett csoportjának életébe.

A mise számomra nagyon ünnepélyes. A jelenlévö Duna TV úgy kérte, hogy az első sorokban csak moldvai csángó népviseletbe öltözött emberek üljenek, mert jól fognak mutatni a képernyőn. Egy gyimesi csángó, dacára népviseleti öltözékének, fennakad a szakértő szemű őr szigorú tekintetén, de az őr lelke puha, és a gyimesi ember bejut a tiltott zónába, közben láthatóan több moldvai arc sóvárogva áll hátrébb.

Az oltár mögött a települések neveit tartalmazó táblákkal állnak csángó gyerekek. Bogdánfalva, Magyarfalu, Klézse, Faraoani (érdekesség, hogy ez román néven jelent meg, egyébként Forrófalva)., Oldalt jobbra a templom fala elött álló gyerekek tartottak egy viseltes hímzett felíratot: Magyarul imádkozunk.

A gyerekek kezdik az éneklést, nagyon szépen énekelnek, hangjuk betölti a templom belsöt, majd csatlakoznak hozzájuk a többiek is. A templom már régen megtelt, még van fél óra a mise kezdetéig és már nincs hideg, az emberek jelenlétükkel hamar befűtenek egy ekkora teret.

A szertartás inkább emberi, mint méltóságteljes. A papok nem a katolikus liturgia megszokott módszere szerint tartják a szertartást, de késöbb részünk lesz abban is. A jelenlévő úgy érzi, mintha egy nagyszerű összejövetelen lenne és remek gondolatokat elősorolókat hallgatna. A misének itt is szokott rendje van, ahol a kötelező liturgiába építtetnek be a beszédek, amit érdemes meghallgatni. Némelykor a tréfa is felüti a fejét, és a mise hallgatósága jóízű nevetéssel honorálja. A legfőbb beszédet László atya – ahogy itt őt hivják – mondja, és „munkáját" egy Point Power kivetítő segíti. A legfontosabb bibliai idézetek megjelennek a vásznon. László atya jól felépített beszédéből csak egyet idézek, szabadon:
"A népek térjenek vissza saját gyökereikhez és abból merítsenek erőt". Nagyszerű gondolat ez, de ennek kifejtése László atya dolga volt, aki ott volt hallhatta. A szertartást vezető pap azt a kelyhet használja, amely valamikor eltűntnek hitt volt, de csodával határos módon megkerülve a Péter Pál templomba nyerte el helyét.

A csángók által sütött áldozati kalácsból elöször a jelenlévö nevesnek vélt vendégeknek juttat, majd nem lévén több nobilitás megkérdi a csángókat is, kinek adományoznák a többit. Így megtiszteltetnek valóban arra érdemes emberek is. A misének vége, kitüremkedünk a templomból. Megpróbálom újra hívni Zoltánt, sikertelenül. Sebaj, ahogy terveztük, Gyimesben találkozunk, úgy tudtam Ő is ott fog megaludni.

Gyimesfelsőlok közepe, este 8 óra. Még világosban érkezünk Laurához. Az udvarban a füvet lekaszálták, hogy felverhessük a sátrunkat. A házban vendégsereg, oda nem jut be vándor, de nem is baj. A kerti faasztalra Laura varázsol abroszt és rá tányért, és már gőzöl is a töltött káposzta. Sokat beszélgetünk a ház urával, és asszonyával. Közben-közben eltűnnek hosszabb időre, sok a vendég. Majd előkerül az áfonya likőr, meg a „pityóka bor," söt, kerül még balatoni Chardoney is az asztalra.. Meglepetésemre Zoltán nem itt száll meg, pedig tőle kaptunk útmutatást, merre vegyük az irányt. A neki hozott ajándékot itt hagyjuk, két hónap múlva majd erre jár, s felveszi. Pedig jó lett volna beszélni, beszélgetni vele. Lassan sátrat verünk, holnap indulunk Moldvába.

A nap a csíki havasok mögül emelkedik, majd azonnal bebújik egy felhőpaplan alá, mintha érezné azt a hűvöst, amit ez a reggel hozott. A házigazdáinknak mindent köszönve indulnánk, de reggeli nélkül nem bocsátanak. Kiadós finom reggeli elfogyasztása után indulunk. Gyimes végén még felmászunk az ezer éves magyar határt jelző vámház fölé magasodó Rákóczi várba. Körbe jó kilátás van innen. Nyugodt és szép a látkép, semmi nem zavarja, legfeljebb a vasút túloldalán egy füstölgő telep, de innen messze néz a halandó és már nem is látni a közeli dolgokat. Az ember lelke itt elcsendesedik.

Az út Bákóig eseménytelen. A falvakban ahol áthaladunk (Palánka, Kománfalva, Ardeván, és még sok más) mindenütt indul a nap, az úton sok a gyalogos, és szekér. A kapukon a Csiksomlyón, vagy másutt szentelt ág. Szinte tapintható a hit ereje.

Bákóban nem állunk meg igyekszünk a végcélhoz, Klézsére. Oda a 11-es útról balra letérve kellene eljutnunk, az utat meg is van, de a letérőt nem találjuk és igy autozunk egészen Magura-ig. Visszafordulunk. Bákó határában egy benzinkútnál kérdezősködünk uti célunk elérhetösége felöl. Elirányítanak a 2-es útra, majd onnan lesz bekötőút Cleja (Klézse) felé. Ezzel azonban éppen elkerüljük Sóskutat, Bogdánfalvát, Forrófalvát, amin keresztül akartunk menni. Indulunk vissza a 11-esen. Elszaladunk Lujzikalugar-ig. Itt már kérdezhetünk magyarul. A falu központjában egy gyönyörű, hatalmas új templom, vele szemben a kocsma. Kérdésünkre összesereglik vagy tíz ember. Alig érthető magyarsággal küldenek vissza a 2-es útra. Nem tudom elmagyarázni, hogy Klézse csak a végállomás, de bele kell törődni, így visszamegyünk Bákóba, és onnan a 2-es úton haladunk Klézséig.

Találunk utat jobbra Forrófalvára, gyorsan befordulunk. Majd az utat keressük Klézse felé, de sehol semmi eligazító tábla. Itt már elég jól megértetjük magunkat, de arra, hogy Klézsére eljuthatnánk másként is, mint úgy, ha ujra visszamennénk a 2-es útra, senkitől se kapunk bíztatást.

Megpróbálkozunk a köves utakon csak úgy égtáj és érzés szerint, de hamar fel kell adni. A faluban szinte minden út elágazásba vezet és sokak végén egy ház vár, s fordulhatunk vissza. Megadjuk magunkat, s megyünk vissza a 2-es útra. Cleja táblánál fordulunk el. Bákó-tól mintegy 20 kilométerre vagyunk, de mintha 1000 kilométerek volnának közöttünk. Eldöntöm, hogy a régi utat meg akarom találni. Lemegyünk a Szeret patakig, legalább legyen valami sikerélményünk, hogy megérkeztünk. A patak partján lakik Duma András, kihez estére be fogunk térni. András a klézsei keresztalját fuvarozza Gyimesből haza a Magyar ház mikróbuszával. Indulunk utat keresni. Kérdezgetünk. Bogdánfalvához nincs bekötőút, így csak a régi úton lehet bennünket elirányítani.

Beválik a számításunk. Elébb elküldenek Patakra, s onnan visz az út Bogdánfalvára. Az utak mellett sehol nincsenek útjelző táblák, és még mindig sok a keresztút, elágazás. Velünk szembe jön egy filmbe illően széparcú asszony. Megszólítom, és kérdem az utat. Készségesen válaszol, vele vannak gyermekei, de egyetlen szót se értenek abból, amit mi beszélünk. Az asszony útmutatása alapján eljutunk a faluba, megvan az első állomás. Innen tovább autózva újra Forrófalván vagyunk, és egyszer csak Sóskútat is megtaláljuk, onnan már égtáj szerint megyünk neki a 11-es útnak. Kiérkezünk, immár tudjuk, hogy hol kell a 11-es útról balra fordulni. Amikor terveztem az utat, akkor az AutoRoute programot használtam. Az angol program ismerte ezt a régi utat, de itt tábla nem jelezte ezen a semmi kis úton, hogy be kellene fordulni.

Visszafelé még párszor eltévedünk, de végül szerencsésen megérkezünk a tervezett úton Klézsébe. Kérdezgetjük Duma András házát, mert Andrást mindenki ismeri. A kedves eligazitás után egy meredek utcán lemegyünk a patakig. Tudom, hogy egy nagy fehér házat kell keresni, itt mindenki így ismeri, elmegyünk előtte kétszer is, végezetül egy fiúcska szalad előttünk és mutat rá a házra. Áthajtunk a kocsival a patakon túlra és behúzunk András portájára. A házat a patakról, amely egyben az utca is, nem lehet látni, ott a pitvar van, feljebb, takarásban van a ház maga.

Duma András a klézsei Magyar Ház főembere. Az elfelejtett magyarság egy megszállott költője, akinek arcából az Etelközi szálláson maradt ösi vonások tekintenek ránk. Felesége Veronka mongoloid jellegű, ki azonnal rendbe teszi számunkra a tisztaszobát. A nagy házban, két szint van, a felső szinten van a nappali, ahol leülünk beszélgetni, majd előkerülnek az ajándékok, a gyógyszerek. A faluban egy ápoló van, aki ha nagy a baj tud telefonálni Bákóba, de kevés a dolga, mert az emberek nem igen mennek orvoshoz. Az orvos egy héten egyszer jön ki ide rendelni. Andrással találgatjuk, hogy mire valók az általam hozott a pirulák. Amikor nekifogtunk az útnak, tudtuk, hogy gyógyszert kell vinnünk, de arra nem gondoltunk, hogy a falunak nincs orvosa, se gyógyszerésze.

András európai műveltségű paraszt ember, kinek kis csángó lova pontosan olyan szekeret húz, amint legalább 100 esztendőre visszavezethető ősei. Domokos Pál Péter könyvében van lajstromozva Külsőrekecsinben Duma Antal, János, György, Felső Patakon Duma Antal és Gergely. Bukila, de Diószínben is éltek Dumák, A dolgozószobájában kis könyvtár, és számítógép, Internet kapcsolat, mely lassú ugyan, de levelezésre megteszi. Megállapodunk, hogy leírja minden gyógyszer nevét és megírja egy orvosnak, aki megmondja, mi mire adható. Szóval így megy az orvoslás Klézsén. Az estét Borika néninél tervezük eltölteni, a patak túl partján. Keresgélünk a gyógyszerek között egy fájdalomcsillapítót, ami reumás fájdalomra jó, csekély ismereteinkkel kiválasztunk egyet.

Tudom, hogy itthon recept nélkül is adható, hát nagy bajt nem tehetünk vele. Már sötétedik, mikor átlépünk a patakon. Velünk jön az unoka is, aki szégyellős, megszólalni nem mer. Bori néni jól érthetően beszél magyarul. Megbeszéljük a fájdalmait, a gyógyszert és ha jó, akkor küldünk majd többet. Majd az unokát bíztatják mondjon egy szép verset, és hosszú unszolásra a kislány szavalni kezd. Szépen, jó kiejtéssel mondja az ismert versikét, azután, hogy a jutalom csokit is megkapja, bátorságra gyúl, megered a nyelve, de ezt már nem olyan könnyű érteni. Olyan mint egy gyerek a világon bárhol, csak az esélyei a tanuláshoz szinte kilátástalanok.

Borika néni háza egy használatban lévő múzeum. A főzőhelyben gyújtott tűz füstje a cserépkályha mintájára fűti a tisztaszobát, ahol mindent csángó szőttes borít. A falon a kálvária képei, az ágy mellett a kelengye láda. Beszélgetünk még keveset, majd elbúcsúzunk.

Veronika elkészült a vacsorával, ami puliszka, itt mint a tortát megsütik. Közte bőséges juhtúró. Tetejére kockázott sült szalonnát szórunk, paradicsomot, uborkát eszünk mellé. Előkerül a mellény, amely nélkül asszony nem mehet férjhez. András sorra megfejti az azon található jeleket. A szimbólumok megfejtéséhez a rovás a kulcs.

Lefekvéshez készülődünk a fárasztó nap után. A fürdőben van melegvíz és mellette angol WC. A faluban ritka, sokan a mai napig nem értik, hogyan végezheti az ember a dolgát a házban. A melegvízről egy átfolyó gázmelegítő gondoskodik, a gázpalackból jön. Én magam nem merném meggyújtani. Számomra az egész berendezés egy életveszélyes eszköznek látszik. András a legkisebb aggodalom nélkül gyújtja be az őrlángot. A készüléket minden magyar hatóság azonnal kitiltaná a forgalomból, itt ritkaságszámba menő modern fürdőszoba része. Megtanulom a használatát és nem merem bevallani, hogy nem merem majd használni, jó lesz a hidegvíz is.

Reggel van. Veronika juhsajttal, vajjal, kenyérrel, zöldségekkel, szalámival, teával, kávéval vendégel. Készülünk a Magyar Házba. Kimegyek András háza elé és elkészítem András verséhez szóló Kálváriák képeit. A két Kálváriához a faluból térden zarándokolnak a népek. Majd lemegyek a patakpartra, itt is indul az élet.

Elindulunk, megállunk egy szép magyar keresztnél, elmegyünk a falu egyik kocsmája mellett. A Magyar Ház a templom utcájában van a mező szélén, fölfele menet jobbról az első utca. A sarkon egy elsö világháborús ízléses emlékmű áll, majd kicsivel feljebb a templom most már balról. Jól föl kell menni a kaptatón, amíg meglátjuk a Duna TV antennát egy befejezetlen ház oromzatán.

András közben elmeséli a Magyar Ház kialakitásának történetét. Kezdetek kezdetén csak pár szobát vettek meg egy meglévö ház földszintjén, ahol kezdődött a munka, azután szépen lassan, ahogy telt a munkákból, adományokból gyarapították ezt a kis magyar birtokot. Sorra vesszük a szobákat, az alsó szinten van a számítógép terem. Két gépen itt is van internet, a fiatalok jöhetnek ide tanulni. Egyszerre kell a legmodernebb technikát tanulni a magyar nyelvvel. Az asztalon nyitott munkafüzet, a falon ábécés tábla. A gépekre csak rá kell nézni, nincs köztük két egyforma.

Elkelne nagyon itt egy jó szakember. Talán a fiatalokból kerül majd valaki.
A könyvtár, és benne videó, meg egy modern másológép, valamelyik magyar vállalat adománya. Megérdemelné, hogy tudjam a nevét, de sajnos elfeledtem.
Az emeleten az osztályterem, akár egy rendes falusi iskolában, csakhogy ide nem iskola időben járnak a gyerekek hanem a tanitás után jönnek magyart tanulni.

Itt van még a tanári szoba, rajta felirat, tessék kopogni. Illedelmesen koppantunk, belépünk. A tanári szobában ágy, asztal és számítógép. A gép előtt két fiatal és CD ről, egy Budapestről készített útifilmet néznek. Megható ez a jelenet. Egy magyarokról megfeledkezett világban két, láthatóan a géphez már értő fiatal a számukra elérhetetlen Budapest nevezetes épületeit nézi. Nem kalandfilmet, játékot, hanem Budapestet. A házban nincs is több CD film Magyarországról.

A folyosón táblák és a magyar történelem lefolyása, de Duma András igazításával, ahonnan kiolvasható, mikor volt a csángók történelme közös a magyarral és mikor hagyattak magukra. Egy szép tábla mutatja mi az mi pénzbe nem kerül:

ˇ Mindenkihez jó szót szólni.
ˇ Csak egy beteget felvidítani.
ˇ Valakinek kezet nyújtani.
ˇ Ajtót óvatosan csukni.
ˇ Minden apróságnak örülni.
ˇ Mindenért hálás lenni.
ˇ Jó tanácsot adni.
ˇ Egy levelet megírni.
ˇ Apró túlzásokon nem rágódni.
ˇ Jogos panaszt nem felemlegetni.
ˇ Más hibáját elnézni.
ˇ A háttérben maradni.
ˇ Rossz hangulatot elhessenteni.
ˇ Nem megsértődni egy félresikerült szón.
ˇ Elismerni a jót, s megmondani.
ˇ A megalázottal együtt érezni.
ˇ Egy-egy tréfás szót mondani a gyermekeknek.
ˇ Elismerni az elkövetett hibát.
ˇ Előre örülni a holnapnak.
ˇ A dolgokra pedig aludni egyet.

András mutatja a kiállításnak tervezett részt, bizony ide nagyon elkel még a pénz. A tető beázik, lavór fogja fel a lecsurranó esövizet. Pedig a kiállítás anyaga pillanatok alatt megkerülne, csak be kell kukkantani minden házba, és körülnézni.

A házban gyakorta szerveznek programot. Rendszeres látogatója 30-40 fö, de ma még talán nem is férne el több. Sokféle program van, amit saját maguk kitalálnak de főleg van magyar szó, ott ahol a gyerekeket a szülők már nem igen tanítják a magyar szóra. Ezek a fiatalok, és nem csak ők, tudják, hogy magyarok, ha máshonnan nem, hát onnan, hogy katolikusok.

A bákói magyarok 1653-ban kelt levele a római bíborosokhoz így szólt:
"Mü az Moldova országban, Bákó városában lakozó katolikusok, mind az környüllevő magyarsággal együtt... leborult orcával könyörgünk, méltóztassék kiáltásunkra füleiteket lefüggeszteni", mert „az oláh nemzetség között... lelkipásztor nélkül szűkölködünk sok üldőktől fogvást".

Nem sokat változott errefelé a világ azóta sem. Ismerek magyar kispapot kettőt is Csíksomlyón akik a Péter Pál templomban szolgálnak és Bákóból mentek ki „magyarba". Vissza már nem mennek.

Hogy is fogalmazta meg a bákói magyarok könyörgését ma Duma András?
"Az egyetlen baj az, hogy még ez infrastruktúrákban nincsen csángó magyar értelmiségi, aki védené a csángó-magyarok érdekeiket. (csángó-magyar öntudatú) Az Erdélyben való anyakönyvi kivonat amit Mária Teréz ideiben alapítattok ez nem volt meg Moldvában, itt most hoztak létre valami új dolgot ami hasonló.A csángó ügyet kell olvasni a régi iratokon ami új az már félre vezethet. Szépen ki van rajzolva, csak ez nem így van."

András, illetve az alapítvány megvett egy lakást Kolozsváron, hogy a csángó diákoknak ne kelljen kifizetni az egy havi átlagos fizetést is kitevö bért, s tanulhasson. Így a csángók nincsenek kitéve társaik szekálásának „magyarban", mert azért ők mások, mások mentalitásban, gondolkodásban, kultúrában. Ők keletiebbek, sokkal többet őriznek abból, amit a magyar hozott az őshazából. Őrzik ezt annak ellenére, hogy elfelejtve csak ők vannak igazán. Hogyan is mondta László atya? „A népek térjenek vissza saját gyökereikhez és abból merítsenek erőt."

Köszönünk mindent Andrásnak, és indulunk tovább. Ojtoznál fogad bennünket Erdély, ahol a szorosban egy dombon őrszem vigyázza érkezésünket.
Hazaérkeztünk.

Csiba András – Aszalós Sándor , 2004. június
parokia.hu