múltidéző  2012.07.04. | 12:53 Aki az összes poklot megjárta – Orbán Ferenc volt leventekatona visszaemlékezései

A 88 éves, ajnádi Orbán Ferenc volt leventekatona a hétvégén megrendezett IV. Székely Szigeten tartott előadást arról, hogy 1944-ben miként védték a magyar hazát a túlerőben nyomuló oroszoktól.

Története a háború borzalmairól, a győzelemmel és verességgel járó embertelen kínokról, a pokoli fogságról és egy csodás szabadulásról szól. Feri bácsi azt mondja: a mellette osonó haláltól és fogságbeli pusztulástól a csíksomlyói Szűzanya mentette meg.

„Júliusi szellő csapja arcom, fáradt testtel deszkán alszom. De jókedvem velem, mint máskor: Kolozsvári Ifjúvezető tábor” – 70 évvel ezelőtt ezt a bakadalt énekelte Orbán Ferenc Kolozsváron, a levente ifjúvezetői táborban. A 12-21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai kiképzésében és nemzeti szellemű nevelésében – az 1920-as évek elejétől a II. világháború végéig – a leventeszervezetek jártak az élen Magyarországon

Orbán Ferencet 1943 nyarán sorozták be, majd október 4-én vonult katonának, és a gyimesbükki tábori kiképzést követően, 1944 márciusától a Középcsíki-medencében teljesített szolgálatot. Az „öreg székely határőr zászlóaljak” közül, melyek többnyire 40-60 év közötti veteránokból álltak, a IV-hez került utánpótlásként, és a Gyimes-völgy védelmét biztosították.

Árulás és győzelem

– Augusztus 23-án éjszaka értesítettek arról, hogy az addig szövetséges románok átálltak az oroszok oldalára, így a szovjetek fennakadás nélkül nyomulhattak előre. Ekkor még Jászváros környékén jártak, és három nap múlva már találkoztunk is velük – idézte fel Feri bácsi.

A román átállást követően az oroszok szabad utat kaptak Dél-Erdélyen keresztül: augusztus 26-án már a Bilibók-tetőt támadták, melyet a IV. zászlóalj védelmezett.

A lövészárkokkal és szögesdrótokkal körbevont tetőt esténként ostromolták az oroszok. Szeptember 1-jén azonban az oroszok stratégiát váltottak, délelőtt 11 órakor indították meg a tető elleni támadást. Az offenzíva váratlanul érte az éjszakai ütközetekben kifáradt honvédeket. Az oroszok rövid idő alatt betörtek a magaslatra, szétverték a századot, a védők pedig a közeli erdőbe menekültek.

– Mivel nagy volt az emberhiány, az ezredes minket, leventéket állított oda, hogy ellássuk a zászlóalj védelmét. Ekkor csatlakoztunk a szétvert század megmaradt embereihez és tizenvalahányan ellentámadást indítottunk a Bilibók-tetőért – mesélte a honvéd. – Vécsey kézigránáttokkal csaptunk zajt és füstöt, míg bajtársaink az erdőben levő két gépfegyverrel támogatták akciónkat. A füst, a zaj és a felfordulás végett az oroszok azt hitték, túlerőben vagyunk, így pillanatok alatt megfutamodtak és visszafoglaltuk a tetőt.

„Marhák, ne lőjetek! Mi is magyarok vagyunk!”

Még nyolc napig maradhatott Magyarországé a Bilibók-tető. Szeptember 8-án az oroszok teljes gőzzel megkezdték az offenzívát, a honvédjeink pedig visszavonulási parancsot kaptak. Orbán Ferenc a IV. század utóvédőivel haladt, jóval előttük a III. század menetelt, mindez éjszaka történt.

– A parancsnok azt mondta, pihenjünk meg egy fennsíkon. Megtettük, amikor nemsokára puskalövések dördültek el az előttünk haladó század irányából. Majd egy jelző rakétát is felénk lőttek. A mieink nyitottak ránk tüzet, mert azt hitték, oroszok vagyunk – ecsetelte az öreg harcos. – Lehasaltunk, mert a golyó nem válogat, és kiabálni kezdtünk nekik: marhák, ne lőjetek! Mi is magyarok vagyunk! De hiába, ez az esztelen lövöldözés reggelig tartott. Szerencsére nem voltak sebesültjeink, mert a ránk támadó utóvédek nem voltak valami jó lövészek.

Mennyből az angyal egy német katonával

Orbán Ferencet 1944 telén, a magyarországi Hidasnémetinél fogták el az oroszok, ahonnan Borsod megyébe kísérték. Onnan 400 hadifoglyot indítottak Miskolcra, gyalogosan.

– Egy Balsa nevű községben az oroszok bezsúfoltak minket egy épületbe. Ez pont karácsony éjjelén történt – emlékezett a katona. – Egy zongora alatt kerestem fekhelyet, a kevésbé szerencsések pedig összekuporodva, ülve igyekeztek kipihenni a fáradalmaikat. Mivel karácsony volt, gondoltam, mi is ünnepelhetnénk, így elkezdtem játszani a mennyből az angyalt. Nem voltam jó zenész, csak próbálkoztam. Volt velünk két német katona is, az egyikük odajött, és szép dallamosan eljátszotta a dalt. Aztán egy páran zúgolódni kezdtek, hogy még van kedvünk zenélni. A német ekkor abbahagyta a játékot, és nyugovóra tértünk.

A Szűzanya, aki megmentette

Orbán Ferencet december 31-én a 8 ezer hadifogollyal egyetemben marhavagonokon szállították Foksányba. Az utazásban a legszörnyűbb a vízhiány volt.

– Az oroszok egy-egy veder vizet adtak minden vagonnak, ebből csak az erősebbek vagy az ügyesebben ittak. Én nem tartoztam ezek közé. Mindezek mellett naponta bejárt a vagonunkba egy 15 éves orosz fiú, és bottal elvert mindnyájunkat. Kicsavarhattuk volna a nyakát, de féltünk, hogy agyonlőnek mindannyiunkat – elevenítette fel a terror pillanatait a volt leventekatona.

Folyadékpótlónak a vagon oldalára jégcsaposodott párát kaparták le kanállal, de hiába. A 11 napos utazás alatt nagyon megromlott az állapota, de éppen ez mentette meg őt a fogságtól. Ezt megelőzően egy álmot látott:

– Megjelent előttem a csíksomlyói Szűzanya szobra. Olyan magas volt, mint egy hatalmas fenyő, előbb a kórház felé nézett, majd fe­lém fordult. Az arca merev volt, de a szemei sütöttek felém.

Másnapra az álom értelmet nyert, ugyanis a Magyar Népi Szövetség kérelmezte az orosz parancsnokságot, hogy az idős és kiskorú hadifoglyokat engedjék haza. A lefogyott, meggyengült Orbánról azt hitték, hogy kiskorú, így őt is elengedték.

Otthontalanul

Szülőfalujába, Ajnádra hazaérve hátborzongató látvány fogadta. A település helyén csak romokat talált.

– Az otthonomat és az egész falut porig égették. Semmi nem maradt belőle. Azt mondják, az oroszok tették, mert két német tankot véltek látni a területén. Így addig bombázták, míg a földdel tették egyenlővé – zárta emlékezését a háborús hős. <<

Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó