múltidéző   | 21:44 Megyék, régiók az idők sodrában 1.

Akárcsak a Földé, az emberiség felszíne is látszólag szilárd és változatlan. De a népek életében a szeizmográf mutatója szüntelenül jelzi a kisebb- nagyobb rezgéseket. A földrengésektől eltérően ezek nemcsak rombolnak, hanem építenek is. Az idők sodrában átrendeződtek külső és belső határok, mozgásba jöttek dermedtségbe veszett régiók.

Régen voltak idők, amikor jóformán semmit sem változott az emberiség egy emberélet tartama alatt. De akkor is volt változás, és még inkább van mai világunkban, amikor az események lefolyása, az idő múlása felgyorsul. Így volt, és erről meggyőződhetünk, ha a következőkben nyomon követjük a társadalmi együttélés egy szeletének, a közigazgatás területi szerveződésének – hazai tájakon és azok közelében végbement – formálódását, alakulását.

Törzsszervezetből várszerkezet

A vármegye (latinul comitatus) a magyar közigazgatás alapvető területi egysége volt I. Szent István király uralkodása óta (1001–1038). Magyarországon mint hivatalos megnevezés 1949-ig maradt fenn, amikor a (tanácsrendszeri, majd 1990 óta az önkormányzati) megye megnevezés váltotta fel. A megye szó délszláv eredetű, a magyar nyelvben eredetileg mezsgye (határvonal és az általa bezárt terület), majd elkülönüléssel alakult ki a közigazgatási egység jelentés. A magyar megye szó első írásos előfordulása a tihanyi apátság alapítólevelében található, amelyet 1055-ben I. Endre király (1046–1060) adott ki. A királyi vármegye a 10. század elején kezdett kialakulni, miután István (eredetileg Vajk) apja, Géza halálát (997) követően a nagyfejedelmi címért vívott utódlási harcban legyőzte Koppány herceget, majd 1000 karácsonyán (más értelmezések szerint 1001. január 1-jén) Esztergomban királlyá koronázták. Hatalmának megszilárdításáért háborúskodással (Gyula, Keán, Ajtony, besenyő Tonuzoba), illetve számára előnyös kompromisszumokkal (Aba Sámuel, Vata) megtörte törzsi ellenfeleinek hatalmát, a törzsfők önállóságát megszüntette, a törzsszállásokat felszámolta, és így megteremtette a vérségi kapcsolatokra épülő törzsi-nemzetségi szervezetről a területi (állami) szervezetre való átmenet feltételeit (1003–1028).

Történészek kikövetkeztették, hogy István király a korábbi nemzetségi terület egyharmadát meghagyta a helyi nemzetség kezében mint magánbirtokot, a kétharmad részből pedig királyi udvari birtok és várbirtok vagy egyházi birtok lett. Az udvari és a várbirtok aránya is kétharmad-egyharmad volt. A létező várakat királyiaknak jelentette ki, és azokat a körülöttük levő vidék központjává tette. A várba ültette a maga bizalmi emberét, akit ispánnak (várispánnak) neveztek. A királyi birtokok jelentős részét várakhoz csatolták.

Vármegyék, várispánságok

A ma leginkább elfogadott álláspont szerint az államalapító király a vármegyékkel együtt várispánságokat is felállított. Ennek hívei párhuzamosságot, egyidejűséget látnak a két intézményrendszer fejlődésében, mások pedig az időbeli egymásutániságot emelik ki, mely szerint a királyi várispánság a királyi vármegye elődje volt. Egy harmadiknak tekinthető értelmezés szerint várispánság–kétféle szervezet–vármegye volt a fejlődés iránya. A vármegye–várispánság „együttélés” (koegzisztencia) gondolatát elfogadók szerint a királyi vármegye a vár határát s azon belül a várat és az ahhoz tartozó térséget, vidéket, mint összefüggő területet jelentette. (Hajdanán nem vármegye volt, hanem „várnak a megyéje”, a várat leginkább első ispánjáról, a megyét pedig a várról nevezték el.) Ugyancsak a fent említett gondolat mentén haladók szerint a királyi várispánság a vár – gyakran szétszórt, nemcsak a vár közelében, hanem távolabbi, nem ritkán a vármegye határain kívüli – birtokait foglalta magában. Előbbiek közigazgatási, utóbbiak pedig honvédelmi, katonai területi egységek voltak. A vármegye területén többféle tulajdonú föld volt, a várispánságokban csak királyi birtokok. Az ispán a várföldek felett földesúri, a többi birtokkal szemben csak általános közigazgatási jogkörrel rendelkezett. Különbség – amint láttuk – a két szerveződés között elsősorban a területük formája (tömb, illetve nem összefüggő darabok), a tulajdonszerkezet és az abból fakadó, felettük gyakorolt ispáni jogkör vonatkozásában volt. De a két intézményrendszer soha nem különült el teljesen egymástól, sok volt az átfedés. Közös volt a székhelyül szolgáló vár (akkor még többnyire földvár vagy inkább olyan favár, melyet bizonyos szintig földdel töltöttek fel), a várispánságot irányító pedig egyben megyésispán is volt, apparátusa (tisztviselők) a vármegye ügyeit is intézte. Egy vármegyében többnyire több várispánság volt („többispánságú” vármegye), melyek élén egyikük, mint az egész terület megyésispánja állott, de volt példa „egyispánságú” vármegyére, és léteztek vármegyéken kívüli, „független” várispánságok is. Ezek­ben a várjobbágyok katonaelemet képeztek, akik legtöbbször kiemelkedtek a szolga állapotú várnépek és szolganépek közül. (Később egy részükből alakult ki a magyar nemesség alsó rétege, másik részük a jobbágyparasztságba olvadt be, amelynek nevét is átadta.)

István király maga mintegy 48 vármegyét hozott létre, ezek száma később gyarapodott, a 12–13. században 70 körül lehetett. A lakatlan vagy gyéren lakott erdőterületeken kialakított erdőispánságokból és a legveszélyeztetettebb területeken létrehozott határispánságokból ritkán új vármegye is képződhetett, de döntő többségük beolvadt a szomszédos vármegyékbe.

(folytatjuk)

3szek.ro