múltidéző  2012.10.14. | 12:43 István király és kora (997–1038) 14.

István szentté avatása

István halála után több pogánylázadás tört ki. Az 1061-es alkalmával – a vandál pusztításoktól tartva – a székesfehérvári egyház kanonokjai kivették a király mumifikálódott testét a koporsóból, és a bazilika alatti kriptába rejtették.

Szent László király 1083. augusztus 15-re országgyűlést hirdetett István király szentté avatásának tiszteletére. A ceremóniát azonban váratlan esemény akadályozta meg. A kripta bejáratát fedő súlyos kőlapot nem tudták megmozdítani. Miután László király – a bölénysomlyói Caritas nevű apáca tanácsára – szabadon engedte a Visegrád várába zárt Salamon királyt, a nehéz kőlap engedett.

A Kis Legenda szerint „először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva a padlóból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig”. Ott a levegő megtelt édes illattal, a koporsó tele volt „vöröslő, olajjal kevert vízzel”. A csontokat a „legtisztább gyolcsba” rakták, majd egy ezüstládában a Szűz Mária-oltárra tették. Az oltárra emelésre, István király szentté avatására 1083. augusztus 20-án – VII. Gergely pápa írásbeli engedélyével és a pápai legátus jelenlétében – került sor. Az ünnepi ceremóniára óriási tömeg zarándokolt. Köztük sokan a csodavárás és a gyógyulás reményében érkeztek. Mivel Szent István kultusza elterjedt Németországban és Észak-Itáliában is, Istvánt Buda várának visszafoglalása tiszteletére 1686-ban XI. Ince pápa az egyetemes egyház nevében (is) szentté nyilvánította.

A Szent Jobb

A „király igazságosztó, jótevő, kardforgató, jogart tartó” jobbját – írja Török József – az 1061-es „pogánylázadás” idején az egyház kanonokjai leválasztják „a testről, s a Szent Jobb ettől kezdve külön életet élt”. Az ereklyét egy Mercur ne­vű szerzetes vette magához, és egy Berettyó folyó melletti (Bihar megye) családi monostorba helyezte. Az ereklyére Szent László király bukkant egyik országjáró körútján 1084. május 30-án. A király megbízásából Álmos herceg kőmonostort építtetett a Szent Jobb számára. A Szentjobbi apátság ismert zarándokhellyé alakult. Szokássá vált, hogy a pereskedő felek a Szent Jobb jelenlétében esküt tettek az igazság bizonyítására, amelyről hitelesített jegyzőkönyv és oklevél készült.

A Szent Jobb 1433 táján Székesfehérvárra került, majd 1541-ben török zsákmány lett. A relikviát dalmát kereskedők vásárolták meg, és 1590-ben a ragúzai domonkos templomba helyezték el. 1771-ben Mária Terézia magyar királynő fényes ünnepséggel a budai királyi várba, az időközben elpusztult Szent Zsigmond templomba vitette. A Szent Jobbot a második világháború végén Nyugatra menekítik, szerencsére 1945. augusztus 19-én visszakerült Budapestre.

A király hatalma

Az Árpád-ház királyainak hatalmát egy XII. század közepén élt német krónikás, Freisingi Ottó püspök korlátlannak mutatja be. Az országban mindenki a magyar királynak engedelmeskedik: „még titkolt suttogással sérteni is bűnnek gondolnák. (…) Ebben a nagy területű országban senki sem mer a királyon kívül pénzt verni vagy vámot szedni. (…) Ellentmondás nélkül egy hadban egyesülnek.”

Akárcsak Európa többi államában, a törvényes hatalom jelképe a koronázás volt. A koronázás ceremóniája Európában alakult ki a VII. és a X. század között. Ennek a leglényegesebb eleme „az uralkodó megszentelt olajjal történő felkenése”, amely hasonló a püspök felszenteléséhez, így az uralkodó egy személyben „király és pap” (rex et sacerdos).

A trónra kerülés feltétele

Alapfeltételként a trónörökösnek az Árpád-házból kellett származnia, mert az biztosítja a törvényességet (legitimitas). Fontos az elsőszülöttségi jog (primogenitura), de fennállt a lehetőség arra is, hogy a királyi hatalmat a dinasztia legidősebb tagja vegye át (seniorátus). Amikor ez ütközött az elsőszülöttségi joggal, akkor gyakran polgárháború döntött a jogosultságról. Erre jó példa a Koppány és István közti vetélkedés. Az első a nemzetség legidősebb fejeként, a második az elsőszülöttség jogán követelte a trónt.

Az említett jogi elvek mellett még választással (electio) is trónra lehetett jutni. Fontos szempont volt az alkalmasság (idoneitas) is. Erre példa az István által trónörökösnek kijelölt Péter, akit a király a kereszténység védelme szempontjából tartott alkalmasabbnak, mint unokatestvéreit, Vászolyt és Szár Lászlót. Amikor a zsarnokká vált Pétert elűzték, a főemberek választással Aba Sámuelt, István király sógorát emelték trónra.

A koronázás jogossága

A koronázás csak akkor vált érvényessé, ha: 1. a szertartást az esztergomi érsek végezte; 2. a koronázást a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában tartották; 3. a közfelfogásnak megfelelően a Szent Koronával végezték; 4. a koronázásra nagy egyházi ünnepen kerülhetett sor. A király a koronázási szertartáson arannyal hímzett palástot, kesztyűt és sarut is viselt. Hasonlóképp öltözött a koronát vivő nádorispán, aki nem érhetett a koronához, ezért azt egy párnára helyezve vitte. A koronázást végző esztergomi érsek is kötelezően viselte a sarut, a kesztyűt és a palástot.

A királyi koronák

A magyar királyi koronákat három csoportba sorolhatjuk. A legalacsonyabb fokozatba a házi koronát, amelyet bármikor lehetett viselni. Középső kategóriába tartozott az országló korona, amelyet a király a különböző diplomáciai fogadásokon viselt, és végül a legmagasabb rangú, a beavató korona. Ezt a király csak egy alkalommal, a koronázáskor viselhette. A koronát a következő koronázásig nem vették elő. Az említett koronán kívül volt még a halotti korona. Fennmaradt III. Béla király abroncskoronája, ez közismert, a mai tízezer forintos pénzen is látható.

(folytatjuk)

Kádár Gyula
3szek.ro