Erdély közjogi helyzete 1690 és 1848 között

Az erdélyi fejedelemséget a Habsburgok a magyar korona jogán kebelezik be (1690-ben) az Osztrák Birodalomba. Az osztrák főherceg – magyar, német király, német-római császár, majd 1804-től osztrák császár stb. – Erdély fejedelme és a székelyek ispánja (is) lesz. Erdély 60 ezer négyzetkilométer kiterjedésű fejedelemség, amely nyolc vármegyére, 14 székely és szász székre, három vidékre, 115 kerületre tagolódik.

A Habsburg Birodalmon belül megőrzi önállóságát, belső törvényeit továbbra is az országgyűlés (diéta) hozza. Az 1691-es Leopoldi Diploma megerősíti a fejedelemkori három nemzet (magyar, székely, szász) és négy bevett vallás (római katolikus, református, evangélikus és unitárius) rendszerét, a vármegyék, a székely és szász székek széles körű belső autonómiáját.

A végrehajtó hatalmat a Főkormányszék (Gubernium) gyakorolja, ennek elnöke a főkormányzó (guvernátor, nevezik még gubernátornak is). Mindezek az osztrák hatalmat nem akadályozzák meg abban, hogy szükség esetén – érdekeinek megfelelően – ne térjen a központosított hatalmi politika útjára. Az erdélyi reguláris csapatok és az öt határőrezred (három székely és két román) főparancsnoksága 1764-től a General Commando lesz. Ez Nagyszebenben székel, a bécsi udvari Haditanács rendelkezései alapján működik. A határőrezredek vezénylési nyelve a német.

A rendi alkotmányosság és a liberalizmus

A feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakát reformkornak, a nemzeti ébredés idejének is nevezik. Az 1830-as évekre jellemző a társadalmi-politikai élet forrongása, a konzervatív és a liberális erők közti ádáz küzdelem a társadalom átalakításáért. A kisszámú arisztokrata család vagyoni szempontból a magyarországi középbirtokosok színvonalán él, ezért kapcsolatai szorosabbak a közép- és kisnemességgel és az értelmiségi réteggel is.

Az erdélyi diéta (az országgyűlés) egykamarás rendszerű, amelyben a többséget az arisztokrácia, a köznemesi családok, a törvényhatóságok főtisztjei alkotják, egyharmadát a megyei választott képviselők, a székely székek és a szászok képviselői. A társadalom megreformálásáért vívott küzdelemben, az alkotmányosság biztosításában nagy akadályt jelent, hogy az erdélyi diétát 1811 és 1834 közt egyszer sem hívják össze. Ez olyan időszak, amikor a felvilágosodás eszméi, a napóleoni háborúk nyomán elterjednek, a reformok életre hívása elkerülhetetlen.

Az erdélyi reformmozgalom legnagyobb alakja báró Wesselényi Miklós – a reform­ellenzék ideológusa –, az átfogó reformok híve. Célja a nemes és jobbágy érdekek egyesítése. Az 1833-ban Lipcsé­ben megjelent Balítéletekről című könyvében arról értekezik, hogy milyen feltételek mellett lehet a jobbágyot szabad tulajdonossá, termelővé tenni. Az 1832-es pozsonyi magyar országgyűlésen határozottan kiáll a reformok mellett. Bölöni Farkas Sándor – a székely kisnemes – az Utazás Észak-Amerikában című útinaplójában bemutatja a polgári államot akkor, amikor Erdély népe feudális társadalmi szerkezetben él.

A liberális és a racionális eszmék hordozói lesznek a protestáns egyházak is, amelyekben az egyházi tisztségeket választás útján töltik be. Amikor a bécsi udvar 1834-ben összehívja az erdélyi országgyűlést, hatalmas vitákra kerül sor. Mivel mind a mérsékeltek, mind a liberálisok sürgetik a társadalmi átalakulást, Metternich államkancellár a diéta feloszlatása mellett dönt. Bécset joggal aggasztja Magyarország és Erdély uniójának kérdése is, mert az a birodalom súlypontjának Magyar­országra való áttevődését jelentené. Ennek megakadályozására az oszd meg és uralkodj elvet érvényesítik.

A nyelvkérdés

Wesselényi az 1840-es években óva int az erőszakos magyarosítástól. A magyar közgondolkodásban is helyet nyert az anyanyelv szabad használatának biztosítása. A magyar nyelvnek a törvényhatóságok nyelveként való használatával az ország egységét akarják garantálni. Az 1841–42-es országgyűlésen – a szász székek kivételével – a magyar nyelv államnyelvvé emeléséről beszélnek.

A magyar nyelvhasználat jogát elismerik, hisz a fejedelemség korában általánosan elfogadott nyelv volt, csak az osztrák uralom berendezkedése után vált (ismét) hivatalossá a latin. A magyar nyelvkérdés alapvető vita tárgya lesz az 1784-es német nyelvrendelet kiadása után, 1790-től állandóan országgyűlési téma. A magyar nyelv Erdélyben az 1847:I. törvénycikkely által vált államnyelvvé, a német megőrizheti korábbi jogállását. Az Erdélybe évszázadokon át betelepedő románságot sem korlátozzák anyanyelvének használatában. Nagy győzelemnek számít, hogy az 1847–1848. évi országgyűlést V. Ferdinánd magyarul nyitja meg.

A liberális nemzetiségpolitika

A magyar liberálisok – az osztrák birodalmi centralizmussal szemben – a birodalom államszövetséggé való átalakítását szorgalmazzák, ezen belül Magyarország és Erdély egyesítését. Erdély uniójával a liberalizálódást, a társadalmi reformok megvalósítását szeretnék elősegíteni. A nemzetiségi kérdésnek nem tulajdonítanak kellő jelentőséget, mert a korábbi évszázadokban csak feudális jellegű ellentétekre került sor. Úgy gondolják, a nemzetiségek az alkotmányos jogok és a társadalmi haladást elősegítő reformok fejében lojálisak lesznek a nemzetállam iránt.

A magyar nyelv bevezetésének vitája során nem zárkóznak el a nemzeti autonómiák kialakításának gondolatától. Ezeket a nemzetiségi elv alapján szerveznék meg. Jellemző, hogy amikor a központi kormányzat a görög katolikus vallás terjesztését szorgalmazza az ortodox rovására, akkor több vármegye magyar követei kérik e vallás elismerését. A reformokért folytatott küzdelemben 1841-től kezdve jelentős fordulat áll be, melyet a kor jeles publicistái, Kemény Zsigmond és Kovács Lajos munkássága tesz lehetővé. Fontos szerep jut az Erdélyi Híradónak és Kossuth lapjának, a Pesti Hírlapnak. Ez utóbbi rendszeres tájékoztatást nyújt a magyarországi reformmozgalmakról.

Az 1841–1842-es erdélyi országgyűlésen a radikális szárnyhoz tartozó liberálisok, Kemény Dénes és Teleki László törvényjavaslatukban kiterjesztik a hivatalviselés jogát. Szabályozni akarják a robotot, biztosítani a jobbágyok szabad költözködési jogát. Törvénnyel szeretnék meghatározni a nemesi és a jobbágyi földek, legelők határait. Bécs nem szentesíti az erdélyi diéta törvényjavaslatait, e fontos kérdések végleges megoldását az 1846-os országgyűlésre utalja, halasztja.

A konzervatív ellenállás

1846-ban megalakul a Konzervatív Párt. A vezető társadalmi rétegek tudatában vannak a polgári átalakulások elkerülhetetlenségének, de a fontolva haladást a rendi alkotmányosság keretében, a földesúri érdekekre való tekintettel, fokozatos reformokkal képzelik el. Ennek az irányzatnak szószólója az erdélyi kancellár, Jósika Samu. A Múlt és Jelen című lap, melyet Szilágyi Ferenc kolozsvári református kollégiumi tanár szerkeszt, terjeszti a konzervatív eszméket.

Amikor Erdélybe is eljut a galíciai parasztfelkelés híre, miszerint a szabadságharcot vívó lengyel nemességet a parasztság hátba támadta, a konzervatívok számára már nem kétséges többé a jobbágyfelszabadítás elkerülhetetlensége, a reformok gyakorlatba ültetésének halaszthatatlansága.

Világossá vált, hogy a parasztságot Bécs bármikor a nemesség ellen fordíthatja. A császári propaganda sikerrel terjeszti a parasztok soraiban azt a gondolatot, hogy a nemesség nemcsak császárellenes, de ellenzi a jobbágyfelszabadítást. A konzervatívok a Cziráky-féle összeírás (1819–1820) alapján szeretnék meghúzni a jobbágyok és a birtokosok földjeinek határát. 1846-ban Bécs örömmel beleegyezik az úrbériség ilyen rendezésébe.

A reformtörekvések

A reformkor legbonyolultabb kérdéskomplexuma a feudális tulajdon és a feudális viszonyok felszámolása, átalakítása. Bár több alkalommal hozzáfognak az úrbérrendezéshez, a jobbágyi, valamint a földesúri birtok felleltározásához, ezt soha nem sikerül teljesen véghezvinni.

A parasztság igyekszik eltitkolni az általa megművelt földterület kiterjedését, hogy szabaduljon az adó alól, és e kérdésben gyakran összejátszik a földesúrral, aki – az esetleges adónövelés miatt – a földesúri járadék csökkentésétől tart. Nagy teherként nehezedik az úrbéresekre a robot. Erdélyben ez nagyobb, mint Magyarországon. Ezek ismeretében érthető meg, hogy az 1819–1820-as összeírás sokkal kevesebb földterületet tüntet fel, mint amennyi a valóságban létezik.

A korszerűsítést szolgálta volna a sok apró nadrágszíj-parcella összevonása, de a parasztság ennek is ellenáll. A jobbágynépesség meg­növekedett, a gazdaságok száma megnőtt, felap­rózódott. Azonban az említett okokból a Cziráky-féle összeírás alapján való jobbágyfelszabadítás a jobbágyokat jókora földterületektől fosztaná meg. Bár e törvényjavaslatot nem ültették gyakorlatba, mert időközben kitört a negyvennyolcas forradalom, lehetővé tette, hogy az erdélyi románságot a magyar nemesség ellen fordítsa.

A kisbirtokos nemesség és a polgáriasult parasztság igyekszik minél jobb eredményt elérni, de a piacra termelés még mindig csekély. A korszerűsítés útján fontos állomásnak tekinthető az 1844-ben létrehozott Erdélyi Gazdasági Egyesület. A liberálisok elképzelése az életképes kisbirtok megszervezése, cél a jobbágyfelszabadítás keresztülvitele, a polgári alkotmányosság megteremtése.

(folytatjuk)

Kádár Gyula
Háromszék

múltidéző  2014.03.08. | 08:06 A nemzeti ébredés kora (1830–1848)