A székelyek

1711-ben Székelyföldön megszűnt a hagyományos katonai társadalom. A közrendű székelyek adófizetőkké váltak, amit sérelmeztek, mert a nemesi rend adómentessége sértette az ősi egyenlőséget. Az osztrák irányítású határőrséget 1764 után Három­széken, Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Bardoc- és Aranyosszék egy részén szervezték meg.

A nemesi családok egy férfi tagját huszárszolgálatra kötelezték a Sepsiszentgyörgy központú székely huszárezredben. Kézdi­vásárhely és Csíkszereda központtal működött az első és a második székely gyalogezred. A gyalogrendieknél a katonáskodás terhe minden férfira kiterjedt. Számukra az évi 50–60 napos őrségteljesítés és kiképzés óriási megterhelést jelentett, mert ingyen katonáskodtak. A hosszú távollét akadályozza saját gazdaságuk művelését. A határőrrendszer megszabja mindennapi életüket. Gyermekeiket a felsőbb iskolákban nem taníttathatják, mert a hadkötelesség 18-tól 50 éves korig tart. Ezért nem folytathatja tanulmányait Gábor Áron. Bölöni Farkas Sándor „a szüntelen folyó háborúk alatt a tisztek hon nem létében, sok viszontagságok s üldözések közt” tanulhat. Illyefalvi Petke Mihály udvarhelyi diák (1773-ban) a református egyház vezetőinek címzett levelében leírja, hogy özvegy édesanyját is vasra veretik és árestomba zárják, hogy őt katonai szolgálatra kényszerítsék. A székely határőrcsaládok nem rendelkeznek birtokaikkal, engedély nélkül nem házasodhatnak. Tűrniük kell a német vezénylési nyelvű, idegen tisztikar általi kiképzést.

Külön szólunk Háromszékről, mely 1848 őszén egymaga sikerrel veszi fel a harcot az erdélyi osztrák hadsereggel. Ekkor a szék népessége százezer főre tehető, a lakosság 54,5 százaléka szabad jogállású, 45,5 százaléka pedig jobbágy és zsellér. Négy városából kettő, Bereck és Illyefalva agrár jellegű, míg Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy céhes iparral rendelkező kisváros. A polgárosodás kis mértéke ellenére itt is megkezdődik a „fejek forradalma”. Id. Berde Mózes 1834-ben és 1838-ban beadványban követeli a határőri terhek csökkentését. A székely városokban is olvasókörök, kaszinók létesülnek.

A románok

A Habsburgok az 1738-ban elkobzott Apafi-birtokot a Balázsfalva központú görög katolikus püspökségnek adományozzák. De a váradi görög katolikus püspökség is nagybirtokra tesz szert. A román püspöki székhelyek mellett a románság fontos kulturális központja a brassói külváros, Schei, Bolgárszeg, ahogy a magyarok nevezik. Itt nagyszámú tehetős román kereskedő telepedik le. Lapokat nyomtatnak, például a Gazeta de Transilva­niát, melynek kiadója, Simion Bărnuţiu terjeszti a román szolidaritás eszméjét. A románság felemelkedését a Habsburgoktól várják.

Balázsfalván a teológiai ismeretek mellett történelmet, matematikát és filozófiát is oktatnak, nagyszámú papnövendéket küldenek Rómába. Egy részük megismerkedik az európai eszmeáramlatokkal, tagadják a feudalizmus fenntartásának szükségességét. 1848-ban az ortodox és a görög katolikus papoknak azért sikerül a magyarok ellen fordítaniuk a román jobbágyokat, mert más a vallásuk és kultúrájuk.

Az 1760-as években szervezett két román határőrezred területén megszüntetik a jobbágyrendszert. Bár a két határőrezred tisztikara többségében német ajkú, a román határőrök helyzete kedvezőbb, mint a vármegyei jobbágyoké. Épp ezért 1848/49-ben a román határőrezredek a Habsburg-hatalom leghűségesebb erdélyi támogatói lesznek. A május 15-i második balázsfalvi gyűlésen 30–40 ezer román esküszik fel a császárra és a román nép iránti hűségre. Mivel az erdélyi országgyűlés összehívására aránylag későn kerül sor, a magyarországi jobbágyfelszabadítás híre Erdélyben társadalmi feszültségekhez vezet. A román jobbágy és a magyar földesúr közti ellentét feszültté vált.

A szászok

Mintegy 75 román és magyar jobbágyfalu népének szolgáltatása is hozzájárult a szászföldi vezetőréteg jólétéhez. A szász Universitas vezetője a szász ispán. Szász­földön, más megnevezéssel a Királyföldön, érvényesül a II. Endre által 1224-ben kiadott szabadságjogokra alapozott területi autonómia. A német nyelv és a saját törvények használatát senki nem korlátozza. Nagyszebenben (1844-ben) jogakadémiát alapítanak. Az erdélyi szászok különleges jogállásuknak is köszönhetően Erdélyben a polgárosodás legmagasabb szintjére jutnak. Nagy számban tanulnak Kolozsváron és külföldön is. Színházak, kulturális és iparegyesületek szolgálják a polgárosodás intézményeit. Zömükben városlakók, céhekbe tömörülve élnek. A szász jobbágyok száma jelentéktelen. A szász vezetők – Brassó és Segesvár kivételével – a Nagyszeben központú szász autonómia további elismerésében reménykednek, és az unió ellen foglalnak állást. Ennek támogatására, némi engedmények árán, megnyerik a szászföldi románok együttműködését is.

A forradalom első hónapjai

A „népek tavasza” éles társadalmi és nemzeti ellentéteket hoz felszínre. Kossuth Lajos 1848. március 3-án a pozsonyi országgyűlésen követeli a polgári alkotmányosság megteremtését. Március 13-án Bécs népe fellázad, melyet március 15-én Pest-Buda lakossága is követ. A forradalmi ifjúság 12 pontos programja tartalmazza az alapvető forradalmi követeléseket. Az első felelős magyar minisztérium miniszterelnöke gróf Batthyány Lajos lesz. Az uralkodó, V. Ferdinánd 1848. április 11-én szentesíti a magyar országgyűlés határozatait. Úgy tűnik, békésen megvalósítható lesz a magyar forradalmi törvények alkalmazása, az ország polgári átalakítása.

Március 21-én Kolozsvár népe is forrong, kérik a Főkormányszéktől a diéta összehívását, a törvény előtti egyenlőséget, a jobbágyfelszabadítást és az egyenlő közteherviselést. Teleki József kormányzó 1848. május 29-én hívja össze az utolsó erdélyi rendi országgyűlést. Közben a román követelések is felszínre kerülnek. A balázsfalvi gyűlésen követelik a jobbágyfelszabadítást, az egyen­lőséget. Erdélynek Ma­gyaror­szág­gal való unióját nem ellenzik, de hangsúlyozzák, hogy arról csak a románokkal együtt lehet dönteni.

A magyar földesúr és a román jobbágyok közötti súrlódások ugyanúgy kiéleződnek, mint a magyar, a székely földesúr és a magyar és a székely jobbágyok közt, de az osztrák kamarilla ezt az ellentétet saját érdekeinek szolgálatába állítja, nemzetiségi viszályt keltve. A diétán a románok képviselői nem ellenzik Erdély egyesülését Magyar­országgal. Ezzel azonban nem mindenki ért egyet. Különböző vélemények, elképzelések alakulnak ki. Többen a román–magyar együtt­működés megerősödését a dunai konföderáció létrehozásában látják. Mások az osztrák vezetés alatt álló – a Dnyesztertől a Tiszáig terjedő – román állam megteremtését szeretnék. A magyarországi románság többsége – a bánságiak, a Körös-vidékiek és a máramarosiak – a magyar forradalom mellé szegődik, szorgalmazzák az anyanyelvhasználat biztosítását az oktatásban, vallásgyakorlatban. Az ortodox egyház a szerb egyházi függéstől szeretne szabadulni.

Erdély az unió kimondása után is – a közigazgatás és az igazságszolgáltatás tekintetében – a Főkormányszék kezében marad. A magyar kormány átveszi a bécsi székhelyű erdélyi kancellária szerepkörét. A hadsereget a Nagyszeben központú osztrák katonai parancsnokság irányítja. A királyi biztos Vay Miklós lesz.

Látszólagos együttműködés

Az osztrák birodalmi vezetés és a magyar forradalmi kormány között 1848. márciusától 1848. szeptember derekáig látszólag zavartalan az együttműködés. Azért látszólag, mert az osztrák katonai vezetés a bécsi reakciós kamarillával titkon összejátszva már korábban megkezdi a nemzetiségek összeugrasztását. A császárhű osztrák tisztikar kora tavasszal aknamunkát folytat a magyar forradalmi kormányzat ellen. Nem lehet véletlen az sem, hogy a nagyszebeni katonai parancsnokság a mihálcfalvi román elégedetlenkedők letörésére székely határőrökből álló karhatalmat küld. Mi­hálcfalván a román jobbágyfalu népe és a magyar birtokos család közötti ellentét és a székely rendtartó erők közöttti összecsapás kitűnő ürügyet szolgáltat a magyarellenesség szítására. A mihálcfalviak már május folyamán önhatalmúlag lépnek fel. Az erőszakos foglalások miatt Puchner Antal tábornok „rendcsinálásra” székely határőröket küld. A lázadók június 2-án megakadályozzák a vizsgálóbizottság munkáját, rátámadnak a katonaságra, amely önvédelemből fegyvert használ.

A tanúkihallgatások során kiderül, hogy a Román Nemzeti Komité a parasztokat ellenállásra bujtogatja. A mihálcfalvi események hírére megkezdődik a román parasztság katonai szervezése. Avram Iancu az érchegységi, Papiu Ilarian a mezőségi románokat buzdítja fegyveres lázadásra. A Gubernium betiltja a Román Nemzeti Komité működését, de tevékenységét nem tudja megakadályozni. Az ellenforradalmi erőknek sikerül az azonos célokért küzdő erdélyi román és magyar népet egymás ellen fordítania.

Székely elégedetlenség

Az első katonai lázadásra – az osztrák rendszerű hadseregben – Háromszéken kerül sor 1848. április 25-én, amikor a sepsiszéki Uzonban 400 székely határőr gyalogkatona megtagadja az engedelmességet az osztrák General Commandónak, és megakadályozzák tizenöt társzekér, azaz 1515 fegyver kivitelét a szék területéről, hogy ezzel is gyengítsék a magyar kormány katonai bázisát, ha összecsapásra kerül sor. Május 30-án az alsócsernátoni népgyűlésen – megelőzve a kolozsvári diéta jobbágyfelszabadítással kapcsolatos június 6-i törvényét – kimondják a jobbágyfelszabadítást.

Az erdélyi polgárháború kitörésében fordulópontot jelent szeptember 11-e, amikor Jellasics horvát bán csapatai átlépik a Dráva vonalát. Ekkor az erdélyi osztrák hadvezetés és a Román Komité aktivizálódik. A magyarellenes hangulat teremtésére kiváló lehetőség, hogy az erdélyi jobbágyfelszabadítást kimondó törvény a magyarországihoz képest közel két és fél hónapot késik. A jó császár mítoszára alapozva álhírekkel izgatják a román parasztokat. Ilyen például az a híresztelés, hogy a jobbágyfelszabadítást a császár már rég parancsba adta, de a magyarok eltitkolják. Amikor a magyar kormányzat elrendeli a honvédseregbe való összeírást, a félrevezető propaganda azt sugallja, hogy a magyar kormányzat Erdélyből nyolcezer helyett hatvanezer katonát követel.

A magyar függetlenségi törekvésekkel való szembefordulás idején elsimulnak a szász–román ellentétek. Létezett olyan szász elképzelés is, hogy Erdélyt a négy nemzet alapján négy autonóm föderációvá változtassák, mások csak a Bécstől függő szász autonómiáért szálltak síkra. Erdélyben a Szászföld lesz a Habsburg-ellenforradalom bázisa, az osztrák hadsereget ide összpontosítják. Innen uszítják a román népfölkelőket a védtelen szórványmagyarság ellen.

Olaj a tűzre az is, hogy az osztrák parancsnokság, akárcsak június elején Mihálcfalván, a szeptember 12-én Aranyos­lónára összegyűlt román paraszti tömeg szétoszlatására ismét magyar határőröket küld. Jellemző, hogy az itt összegyűlt tömeg nem hajlandó együttműködni a kivizsgálást végző bizottsággal. A katonaság válaszol a provokációra. Egyértelmű, hogy Puch­ner Antal, az Erdélyi General Commando főparancsnoka a bécsi hadügyminisztériummal együttműködve az oszd meg és uralkodj elv szerint, tudatosan jár el.

(folytatjuk)

Kádár Gyula
Háromszék

múltidéző  2014.03.15. | 07:38 A nemzeti ébredés kora – (2.) – Erdély 1848/49-ben