múltidéző 2013.03.07. | 23:00 A székely autonómia történetéről – I. rész
Székelyföld
autonómiája nem csupán és nem is elsősorban aktuálpolitikai kérdés,
hanem történelmi, társadalmi, jogi, gazdasági, kulturális és
nemzetstratégiai ügy, amelynek kapcsán a lehető legszélesebb konszenzust
szükséges kialakítani. Ahhoz, hogy a jelenben megalapozott véleményt
alkothassunk minderről, ismernünk kell a székely autonómiának a
történeti alapjait.
A Szász család tagjai és hozzájuk látogató rokonok Parajd határában, a Magyar Autonóm
Tartományt is jelölő helynévtábla előtt valamikor 1952 és 1956 között.
Forrás: a parajdi Szász család.
Az autonómia társadalmi-történeti kontextusban
Bevezetőként még azt fontos megemlíteni, hogy Székelyföld autonómiájának
a visszaállítása folyamatosan jelen van a civil és politikai
szervezetek programjaiban és gyakorlatában 1990 után, amióta erről
nyíltan lehet beszélni. A székely önrendelkezés azóta került a
társadalmi párbeszéd központi témái közé, mióta, 2011-től fogva
napvilágot láttak a román kormány közigazgatási reformtervei. Ezen
tervek szerint a három székelyföldi, jelenleg magyar többségű megyét
három olyan különböző régióhoz sorolnák, amelyekben 30 százalék alatt
lenne a magyarok aránya. Hargita megyét egyenesen a Kárpátokon túli
Moldvához csatolnák.
A szórványnak számító tartományokban a magyar anyanyelvű székelyek így a
mainál is kevesebb közösségi nyelvi jogot gyakorolhatnának. Ez
erősítené az asszimilációt, ami viszont ellentétes több nemzetközi
szerződéssel, amelyeket Magyarország és Románia is törvénybe iktatott.
Ilyen például az ENSZ 1945-ben elfogadott Alapokmánya, illetve az
1992-ben Strasbourgban megszövegezett Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek
Európai Kartája.
A
„Kárpátok géniusza” mielőtt felszámolta volna a Maros-Magyar Autonóm
Tartományt, látogatásokat tett a Székelyföld több településére, köztük
Erdőszentgyörgyre és Székelyudvarhelyre is. Az 1967-ben már Brassó
tartományhoz tartozó Kézdivásárhelyen székely lányokkal és férfiakkal,
illetve román népviseletesekkel hirdeti az összefogást. Forrás: A román
kommunizmus internetes tára („Fototeca online a comunismului românesc”,
Cota: 358/1967.)
Székelyföld autonómiájának történetében két különböző szakaszt kell
megkülönböztetni.
Az egyik az ősfoglalástól 1876-ig tartott. 1876-ban
ugyanis egy közigazgatási törvénnyel megszüntették a székely székeket,
és ezeket a területeket a vármegyerendszerbe illesztve szervezték újjá.
A
másik sokkal rövidebb szakasz, de ugyanilyen fontos időbeli közelsége
miatt. 1952-ben a nemzetközi szerződések értelmében, ugyan szovjet
nyomásra, de 1étrehozták Erdély közepén a Magyar Autonóm Tartományt.
A Tartományt magyar és román kommunisták közreműködésével Bukarestből
irányították, de ami nagyon fontos, hogy ebben az időszakban és ebben a
régióban a magyar nyelv hivatalos státusszal bírt: az oktatás, a
közigazgatás és az igazságszolgáltatás államilag elismert nyelve volt. A
Magyar Autonóm tartományt az 1956-os magyarországi forradalom után
többször átszervezték, területét és önrendelkezési hatáskörét
csökkentették.
Közben át is nevezték Maros-Magyar Autonóm Tartománnyá,
ami nagyjából a Székelyföld és a mai Hargita, Maros és Kovászna megyék
területét fedi le. A Maros Magyar Autonóm Tartományt a hatalmát újabb
közigazgatási reformmal megerősítő Ceauşescu szüntette meg 1968-ban.
(folytatjuk)
Deák-Sárosi László
Kommentáld!