múltidéző  2013.03.08. | 22:43 A székely autonómia történetéről – II. rész

Ahhoz, hogy megérthessük a magyar anyanyelvű székelység különállásának lényegét a Magyar Királyságon, az Erdélyi Fejedelemségen, majd Románián belül, fel kell frissíteni a társadalmi-jogi berendezkedésükről szóló ismereteket.

A székelység közigazgatásilag, jogilag és katonailag nemzetségek szerint szervezte meg az életét. Ez már önmagában a Szent István államreformja előtti viszonyok öröksége. A krónikák és a jogi kódexek utalnak is arra, hogy régi, ősi szokásjog az önrendelkezésük alapja. A székek nem tagolódtak be a vármegyerendszerbe sem egészen 1876-ig. Az egyes nemzetségek irányították a székeket száma maximálisan 12 volt a fiúszékekkel együtt. Ehhez tartozik még Aranyosszék, ami a keleti tömbtől kissé nyugatabbra, Marosvásárhely és Kolozsvár között található. Aranyosszéket 1289-ben alapította IV. László. A magyar király koronabirtokból adományozott területet a kunok és a tatárok elleni harcban jelentős szerepet vállaló székelyeknek. A keleti tömb székeinek alapítsa viszont nem királyi jogra vezethető vissza, hanem az ősfoglalásra: 895-re vagy korábbra.

A székelyek közigazgatási, jogi és katonai vezetője az ispán volt, akit a király nevezett ki, rendszerint nem székely, de magyar nemesek közül. Korlátlan hatalommal azonban nem bírt, mert a székely nemzetgyűlés által meghozott szóbeli, később írásban is rögzíttet törvényeknek kellett engedelmeskednie. A székelyeket megillette az ellenállási jog, ahogyan a nemességet is az Aranybulla értelmében a királlyal szemben. A székek maguk is összehívhattak nemzetgyűlést, amelyen az ispán kötelességeit számon kérhették. Ha az ispán a székek érdekével ellentétesen cselekedett, akár meg is ölhették, házát, vagyonát elégethették.

Annak ellenére, hogy a székely székek a nemzetségek irányítása alatt álltak, társadalmi életüket nagyfokú demokratizmus jellemezte. Az ispán kivételével a közigazgatási, jogi és katonai vezetőiket esetenként mindössze egy évre választották. 12 éven belül senki nem volt újraválasztható, de még a közeli rokona sem. A közigazgatási és jogi hatalmi ágat összevontan értelmezték, tehát a kettőben együtt 24 évig nem volt valaki (vagy annak rokona) újraválasztható. Se kisbírónak, se bírónak, se esküdtnek. Nem voltak tehát abban az időben megélhetési politikusok. A törvényesség betartását szigorúan ellenőrizték. Ha egy bíró vagy esküdt hamisan ítélt vagy tanúskodott, vagy akár elhallgatott az igazság szempontjából fontos körülményt, az életével fizetett. Bőrét lenyúzták, és szalmával kitömve közszemlére tették.

A székelyek szabad embernek minősültek, sőt nemesnek. Nem fizettek adót a királynak sem. Sokáig csupán egyetlen adónem terhelte őket, azt is formálisan önkéntes alapon, a székely nemzetgyűlés határozata alapján. Amikor a királyt megkoronázták, megnősült, vagy fia született, akkor családonként egy-egy ökröt ajánlottak fel az uralkodónak. A székelyek szabadság- és önrendelkezési alapja a személyes és közösségi szabadságjog volt. Nem fizettek adót, de a többi magyar nemeshez hasonlóan, amikor támadás érte az országot, saját költségükben kötelesek voltak hadba vonulni, és az országot megvédeni.

A székely haderő mindig is az egyik legütőképesebb része volt a magyar hadviselésnek. 40-50000 főt is képesek voltak mozgósítani. Esetenként ennél többet is. Az egyes seregek névsorát a mai napig megőrizték az úgynevezett katonai lustrák. A székely önrendelkezést több király és fejedelem meg akarta szüntetni. Kellett volna még több bevétel a kincstárba békeidőben és háborúban egyaránt. Azonban az évszázadok során az uralkodók rájöttek, hogy a leghatékonyabb az, ha a székely haderőre támaszkodnak. Sajnos, gyakran volt rá szükség. Mindig akkor erősítették meg királyi oklevelekben a székely szabadságjogokat, amikor a hadi esélyek kényszere azt diktálta. Mátyás király is egy moldvai hadjáratban állított ki a székelyeknek megerősítő szabadságlevelet, 1473. karácsony hó 9. napján.

A székelyek gyalogosan vagy lóval vonultak hadba. A tehetősebbek mentek lóval. Innen a nevük: lófő. Nem volt tehát a székely társadalom erősen rétegzett. Mindenki annyi földet birtokolt, amennyit maga és a családja meg tudott művelni. A magán- a közösségi és a nemzeti tulajdon egyenrangú volt. A törvényeik nem engedték meg a nagybirtokok és a főnemesség kialakulását, a hatalom koncentrálódását. Ennek a társadalmi-jogi berendezkedésnek köszönhető, hogy a Székelyföldre nem kellett import, olcsó(bb) munkaerőt hozniuk a hegyeken túlról. A székely ember nem szolgált, és nem tartott szolgát. Ezért maradt meg a mai napig az etnikailag és nyelvileg magyar nyelvű székely sziget Erdély közepén.

(folytatjuk)
Deák-Sárosi László