Az első fejedelem:

Erdély történetének tárgyalásakor fontos kiemelni, hogy Szapolyai János Magyarország királyaként uralkodott, és fiát János Zsigmondot is magyar királlyá – nem pedig erdélyi fejedelemmé – választotta a rákosi országgyűlés 1540 szeptember 13 -án. Buda török megszállásakor a szultán a csecsemő király számára három szandzsákot jelölt ki (Tiszántúlt, Erdélyt és a Temesközt) melyek felett a nevében – vazallusaként – uralkodhatott.

A kis János Zsigmond és gyámjai tehát 1541 őszén ezen térségben kezdték meg uralkodásukat kezdetben Lippán, majd Gyulafehérváron rendezve be udvartartásukat. A gyermek király azonban ekkor is a Magyarország királya címet használta, és az irányítása alatt álló területet Keleti Királyságnak nevezték. A Habsburgok, és az európai uralkodók nem ismerték el János Zsigmondot, és hadat is viseltek ellene. A változást az 1565 -ös Szatmári egyezség és az 1570 -es Speieri egyezmény hozta meg, melyekben János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről, és felvette az Erdély fejedelme címet. Ekkortól beszélünk Erdélyi Fejedelemségről, melynek első uralkodója 1570 december 1 és 1571 március 14 közt János Zsigmond volt.

A Keleti Királyság vezetése – gyermekkorának időszakában – édesanyja Izabella és legfőbb gyámja Fráter György feladata volt.

Izabella (1541 – 1551)

A Jagelló Zsigmond lengyel király lánya, 1539-től Szapolyai János (I. János magyar király) felesége. 1540-ben megözvegyül, s csecsemő fiának, a későbbi erdélyi fejedelemnek – János Zsigmondnak – a gyámja. Néhány főúr támogatásával kormányozza a maradék országot, miután 1541-ben Buda is török uralom alá került. Előbb Lippára költözik udvarával, majd Gyulafehérvárra s a török támogatását élvezve uralkodik. Később 1551-ben Fráter György meggyőzi arról, hogy a szétszakadt ország egyesítése érdekében mondjon le fia nevében a kormányzásról a Habsburgok javára, akik a magyar koronát birtokolják, s ezután Kassára, majd Lengyelországba távozik. Mivel az erdélyiek elégedetlenek az 1551-1556 közötti Habsburg uralommal, 1556-ban visszahívják Izabellát a kiskorú fiával együtt, s ő 1559-ben bekövetkező haláláig kormányozza Erdélyt.

Martinuzzi (Fráter) György (1482 – 1551)

Horvát származású nemes, eredeti neve: Utyeszenics, aki nagyszerű katonai, papi, politikai diplomáciai képességekkel rendelkezett. Számtalan tisztséget töltött be: volt királyi tanácsos, helytartó, kormányzó és erdélyi vajda, élete utolsó évében megkapta az esztergomi érsek és a bíboros címeket is. Fiatalon még Corvin Jánost szolgálta, majd Szapolyai Jánost.

Szerette volna, ha a Mohács után kettőbe szakadt államot sikerül egyesíteni, ezért győzte meg Szapolyait, hogy halála esetén a Habsburgokat tegye meg örökösének (Váradi béke – 1538). 1540-től a csecsemő királyfi gyámja, s megvédi Budát az ostromló császáriaktól, majd 1542-vel kezdődően megszervezi az Erdélyi Fejedelemséget. Élete végéig Erdély legbefolyásosabb vezetője és védelmezője volt. 1551-ben ráveszi Izabellát és fiát a lemondásra , s az Erdélyből való távozásra, ő maga pedig átadja Erdélyt a császáriaknak. Habsburg Ferdinánd egyfelől megjutalmazza, címekkel halmozza őt el, de ugyanakkor a császár emberei gyanakvóak a baráttal szemben, mert tartanak ettől a kiváló politikustól, aki mellesleg a törököknek is megküldi az erdélyiek adóját. Ezért Martinuzzit saját alvinci kastélyában a császáriak meggyilkolják.

János Zsigmond (1540 – 1571) uralkodott: 1540 – 1571 (fejedelem: 1570 dec – 1571 márc)

Magyarország választott királya II. János néven, bár ténylegesen nem uralkodott Magyarországon. Erdély első fejedelme, Szapolyai János és Jagelló Izabella fia. Szolimán szultán „fiává fogadta", ennek ellenére csupán Erdélyt s a „Részeket" birtokolta a királyi örökségből (az anyjával együtt). 1551-ben még gyerekként távozott Erdélyből, amikor Fráter György a Habsburgok kezére juttatta Erdélyt. Ám később, az 1552-1556 –os török hadjáratok után Erdély újra török kézre került, így János Zsigmond anyjával együtt 1556 –ban visszatérhetett a tartományba, és az ifjú Szapolyai sarj fejedelemként kezdhette meg uralkodását. Fejedelemsége első éveiben (1556-1565) a Magyar Királysággal vívott harcot, a határvonal kedvezőbb meghúzása érdekében. Bár ezen harcokban végül vereséget szenvedett és a Habsburgokkal egyezséget kényszerült kötni, mégis megőrizte Erdély különállását, sőt az 1570 –es Speieri Egyezményben elérte Erdély nemzetközi elismerését. Az egyezménytől kezdődően János Zsigmond Erdély fejedelmeként – és nem Magyarország királyaként – szerepelt a történetírásban.

Művelt, humanista fejedelem, aki fogékony az új iránt: katolikusnak született, a Reformáció hatására áttért lutheránusnak, később reformátusnak, és végül unitáriusként halt meg. Uralkodásában még az is jelentős, hogy Erdély számára kijelölte az utódai által is járható külpolitikai irányt: Erdély akkor élhet békességben, „ha egy részt a német, másrészt a török barátságát bírja". Főleg az utódai számára volt fontos az is, hogy 1566-ban Szolimán szultántól szövetséglevelet szerzett, amely tartalmazza Erdély számára a szabad fejedelemválasztás jogát. Gyakorlatilag az ő fejedelemsége idején alakult ki a fejedelmi hatáskör, s a fejedelemség sajátos intézményei is ezalatt születtek meg.

Uralkodása alatt fogadta el az erdélyi diéta a protestáns felekezetek egyenjogúságát, kiteljesedett a Reformáció Erdélyben és kialakult a négy „elfogadott vallás" rendszere. Halála előtt kevéssel mondott le a „megválasztott király" címről, a Habsburgok javára, biztosítva magának az erdélyi fejedelem méltóságát, hogy a császáriak nem szólnak bele Erdély ügyeibe.

Harmat Árpád Péter
tortenelemklub.com

A témához kapcsolódik:
• Erdélyi fejedelmek 1. - Az Erdélyi Fejedelemség rövid történetemúltidéző  2013.06.24. | 22:50 Erdélyi fejedelmek 2.