múltidéző  2013.02.09. | 10:02 Híres erdélyi magyarok (1000–1990)

990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

MÁTYÁS, I., HUNYADI (Kolozsvár, 1443. febr. 23 – Bécs, 1490. ápr. 6.): király, a legnagyobb a magyar történelemben (1458–1490), Hunyadi János és
Szilágyi Erzsébet másodszülött fia.

Mindkét házassága (Podebrad Katalin, 1463. máj. 1. és Aragóniai Beatrix, 1476. szept. 5.) gyermektelen maradt. Természetes fia Corvin János (Edelpeck Borbála bécsi polgárlánytól). Mátyást Vitéz János irányítása mellett humanisták nevelték, a magyaron kívül latinul, németül és csehül is beszélt.

Bár neveltetése félbeszakadt, műveltsége így is jóval meghaladta a kor átlagos főuraiét. Már 1451-ben eljegyezték Czillei Ulrik leányával, Erzsébettel, aki azonban még a házasság megkötése előtt meghalt (1455). 1457-ben Budán bátyjával együtt elfogták, fej- és jószágvesztésre ítélték. Bátyja kivégeztetése után V. László Bécsbe, onnan Prágába vitte magával. A király halála után Podebrad György cseh kormányzóval megállapodást kötött, és annak leányát, Katalint eljegyezte. Már fiatalon jellemző rá a személyes bátorság, gyors elhatározás, nagyfokú önérzet és önállóság.

1458. jan. 24-én a korábban apját támogató köznemesi rétegek segítségével királlyá választották, a Hunyadi és Garai család között kötött szegedi egyezmény értelmében, azonban nagybátyja, Szilágyi Mihály személyében kormányzót állítottak mellé. Korona hiányában, február 14-én az inthronisatio (trónra ültetés) szertartásával iktatták be.

Hamarosan megmutatta, hogy az uralma elé szabott korlátokat nem hajlandó elismerni. Erre a tisztségéből eltávolított Szilágyi Mihály és a Hunyadi ház régi ellenségei, az általa a nádori tisztségből felmentett Garai László vezetése alatt álló liga Frigyes császárnak ajánlotta fel a koronát (1459). A válságos helyzetet Mátyás katonai győzelme és Garai halála oldotta meg. Szilágyit elfogatta. 1461–62-ben a Felvidéket kezükben tartó csehek elleni harc Giskra meghódolásával és semlegesítésével végződött. Jajca (1463) és Szrebernyik (1464) elfoglalása a török elleni harcok sikerét és – erre büszkén hivatkozott maga is – apja művének folytatását jelentette.

A Frigyes császártól 1463-ban visszaszerzett koronával Fehérváron 1464.márc. 29-én Mátyás megkoronázása a királyi hatalom megszilárdításáért folytatott harc lezárulását jelentette. Frigyessel szemben ugyan még nem győzött, sőt a korona kiadása ellenében kénytelen volt a császár utódlási jogát arra az esetre elismerni, ha nem lesz törvényes utóda.

1464 őszén újra bevonult Boszniába, de célját – Zvornik elfoglalását – nem érte el, sőt a szokatlanul kemény tél elől ostromgépeit hátrahagyva kellett visszavonulnia. II. Pius halálával (1464. aug. 15.) megszűnt a törökellenes keresztény szövetség megvalósítására irányuló pápai politika, s Mátyásnak a megígért hadisegélynek csupán töredékét folyósították. Támadó hadjáratot nem indított többé, bár diplomáciai érvelésében állandóan hivatkozott rá.

Figyelmét a központi hatalom erősítésére fordította. A köznemesi rétegekre és a renddé szerveződő városokra támaszkodva a rendi képviseleti formák keretében tovább fejlesztette a feudális államot. Fokozta a már korábban felállított állami hivatalok, a kancellária, a kincstartóság, a személyes jelenlét bírósága szerepét.

Fejlesztette a személyes rendelkezése alatt álló állandó zsoldos hadsereget, amely végül a híres „fekete sereg”-gé alakult. Költségeinek növekedését az adórendszer újjászervezésével fedezte, amely az adózók, elsősorban a jobbágyok fokozott megterhelésével emelte az állam jövedelmét. Évi bevétele közel egymillió forintot tett ki, és alig maradt el a legnagyobb európai uralkodókétól.

A súlyos terhek gyorsították a jobbágyság differenciálódását, a zselléresedési folyamatot; az anarchia megszüntetése azonban ugyanakkor megvédte a jobbágyokat a jogtalan zaklatásoktól és az egyház túlköveteléseitől. A központi hatalom szilárdságának megóvását jelentette Mátyás leszámolása a bárók (Szentgyörgyi János és Zsigmond, Ellerbach Bertold és a Szapolyaiak) és az erdélyi nemesek lázadásával (1467. aug. 18.).

A báróknak megkegyelmezett, a kisebb nemeseket azonban kegyetlenül megbüntette. A lázadás kapcsán Nagy István – Stefan cel Mare moldvai vajda ellen indított hadjárata vereséggel (Moldvabánya, 1467. dec. 15.) és Mátyás megsebesülésével végződött. A déli határ stabilizációját a török többéves béke megkötésére vonatkozó javaslata (1468) zárta le.

Külpolitikájában közeledett Frigyes császárhoz, és tervbe vette egyik rokonával a házasságot, amit azonban anyja és több régi híve is ellenzett. A pápa és Frigyes császár felkérése, valamint Frigyes ígérete a római királyi cím elnyerésére játszott döntő szerepet a Csehország elleni hadjárat megindításában. 1468. márc. 18-án az Ausztriában harcoló Podebrad Viktorinnak, ápr. 8-i nyilatkozatával pedig a cseh királynak hadat üzent. A kezdeti sikerek után a lengyel király közvetítésre vonatkozó javaslatát elutasította (1468. jún.), de katonai döntést nem tudott kierőszakolni.

1469. febr. 27-én személyes találkozón fegyverszünetet kötött Podebraddal, és rávette, hogy római királysága érdekében akciót indítson. Amikor ennek sikertelensége az olmützi találkozón (ápr. 7.) kiderült, Mátyás Brünnben 1469. máj. 13-án cseh királlyá koronáztatta magát, hogy így választófejedelem lehessen. Podebrad azonban Ulászló lengyel királyfit jelölte ki örököséül, létrejött a cseh-lengyel-osztrák koalíció.

Podebrad halála (1471. márc. 22.) után a Kutna Hora-i választáson Mátyás Ulászlóval szemben kisebbségben maradt. Az 1473-ban Neissében (febr. 2.) és Troppauban (aug. 15.) folyó tárgyalások 1474. febr. 21-én Ófaluban (Szepes vm.) látszatbékéhez vezettek. Amikor 1474 őszén zseniális hadvezéri képességével a háromszoros túlerővel támadó Kázmér lengyel királyt és Ulászlót békére kényszerítette (Boroszló, 1474. dec. 8.), sikerült a cseh kérdésben valamilyen eredményt elérnie: megtartotta Morvaországot és Sziléziát, és 1477-ig fegyverszünetet kötött.

A cseh koronára irányuló terveiből azonban ennél többet élete végéig sem tudott megvalósítani. Beatrixszal kötött házassága (képviselő útján 1476. szept. 15., majd Budán 1476. dec. 22-én) a törvényes utód kérdését volt hivatva megoldani, de a francia királlyal, a császárral és Velencével szemben álló burgundi–nápolyi koalícióhoz kapcsolta, akinek figyelme újra a déli határ felé fordult. A határ menti erősségek sorozatát a töröktől elfoglalt (1476. febr. 15.)

Szabács várával egészítette ki. Ennek gyors megvívása seregének nagyfokú felkészültségét, egyik legrégibb költői emlékünk (Szabács viadala) az akciót kísérő széles körű rokonszenvet bizonyította. Támadó hadjáratra azonban most sem gondolt, megelégedett azzal, hogy seregét állandóan készenlétben tartva időnként betörésekkel nyugtalanítsa a törököt.

A császárral 1477. jún. 12-én kitört és gyorsan lezárult (dec. 1.) ellenségeskedés arra kényszerítette, hogy a Jagellókat semlegesítse. Az 1478. dec. 7-én megkötött béke az 1474-i boroszlói szerződést ismételte meg, de Ulászlónak lehetőséget nyújtott, hogy Mátyás halála után 400 000 Ft-ért megválthassa Morvaországot és Sziléziát.

Az akciót az Olmützben létrejött Mátyás–Ulászló–Kázmér-találkozó tetőzte be (1479. júl. 9.). 1482-ben újra kitört a harc Frigyessel, s a nagy erővel vezetett háborút 1485. jún. 1-jén Bécs meghódolásával a királynak biztosította Ausztria birtokát. Sikerei és erőfeszítései egyre inkább érvényre juttatták abszolutisztikus vonásait. Külpolitikáját maga irányította, az ország kormányzásában titkárának és tanácsosainak kellett utasításait végrehajtaniuk.

Kitűnt a humanizmus pártolásában. Az 1460-as években megkezdett könyvgyűjtését óriási költséggel és apparátussal folytatta, csillagvizsgálót állíttatott fel Budán. Udvarában sok neves külföldi művész és tudós megfordult, pártfogását több magyar humanista (Báthori Miklós; lázadásáig Janus Pannonius, 1484-ig Váradi Péter) is élvezte. Gyorsan felismerte a nyomtatás jelentőségét (1485-ben Strassburgban Frigyes-ellenes röpiratot nyomatott), Budán, Visegrádon reneszánsz stílusban építkezett, elsőrangú olasz művészeket foglalkoztatott.

Udvarának pompája bámulatra késztette a külföldieket, fényéről kevés számú fennmaradt emlékünk (Kálváriája, trónkárpitja, pajzsa, ajándékba adott serlege stb.) ad ízelítőt. A fényes udvar azonban elszigetelte Mátyást, kapcsolatait végül kegyenceinek és humanistáinak kis körére korlátozta. Váradi Péter bebörtönzése megmutatta, hogy nem tűr ellenkezést.

Élete utolsó nagy akcióját, Corvin János számára az utódlás biztosítását ugyanakkor éppen ez a kör hiúsította meg. Fia öröklését az sem biztosította, hogy az 1485-i ún. nádori törvénnyel rendkívüli hatalmat adott Szapolyai Imre kezébe, sem az, hogy a főurakat, főpapokat és Bécs városát Corvin hűségére eskette fel, kincseit és Buda várát kevés, valóban megbízható hívei egyikére, Ráskai Balázsra bízta.

Uralkodása utolsó éveiben Velencével, és a vele szövetséges pápával szembeni növekvő feszültség idején Dsem hg. török trónkövetelőt szerette volna megszerezni, nagyarányú török háború előkészítésén fáradozott, Miksa római királlyal tárgyalt. Hatalmas energiáját Bécsben bekövetkezett halála törte meg.

*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.

Kuti Márta
e-nepujsag.ro