Kilencszázharminc esztendővel ezelőtt egy csodálatos augusztus 20-i napon Székesfehérváron szentté avatták I. István királyt. Ugyanabban az évben került sor két remete, Szórád-András és Benedek, illetve Gellért püspök és Imre herceg kanonizálására is. Kevésbé közismert, hogy Szent István 1693-ban ismét – ezúttal „hivatalosan” is – bekerült a szentek közé.

Máig vitatott, hogy I. László király miért ragaszkodott ahhoz, hogy nagy elődjét, az államalapító István királyt, még az ő életében szentté avassák. A történészek több oldalról is megvilágítják a korabeli történéseket: természetesen László teljesen tisztában volt István örök érvényű érdemeivel, ugyanakkor a szentté avatások növelték az ország tekintélyét, és megerősítették a keresztény Európában elfoglalt helyét.

De volt Lászlónak ennél sürgetőbb érve is: mint a legitim módon megkoronázott Salamonnal szemben törvénytelen uralkodónak, szüksége volt a friss szentek biztosította elismertségre. Valószínűleg nem is egyedül döntött – bár nyilván ő javasolta István királyt –, ugyanakkor szüksége volt a pápa belegyezésére is. Ami nem lehetett túlságosan nehéz feladat, mivel VII. Gergely pápa éppen akkoriban panaszkodott környezetének, hogy „kevés a szentek között az uralkodó”. A szentté avatásokkal László király két legyet ütött egy csapásra: sikerült megfelelnie a pápa elvárásainak, ugyanakkor megerősítette saját és országa tekintélyét a nemzetközi porondon is.

Nem mellékes, hogy László – bizonyára István szentté avatásának is köszönhetően – uralkodása alatt nagy érdemeket szerzett a megingott államrend és a megrendült keresztény vallás megerősítésében.

A nagy nap

Miután László király beharangoztatta az eseményt, és megérkeztek Székesfehérvárra az ország előkelői, apátok és püspökök, elkezdődött a kisebb-nagyobb bonyodalmakkal tarkított szertartás. István szentté avatásáról egyedül Hartvik püspök legendája őrzött meg tudósítást: „Három napon át bajlódtak István szent testének kiemelésével, azt a helyéről elmozdítani semmi módon nem volt lehetséges.

Az idő tájt ugyanis a bűnök odáig vezettek, hogy az említett László király és fivére, Salamon között súlyos nézeteltérés támadt, amely miatt Salamont elfogták és börtönbe zárták. Amint tehát a holttest kiemelésével hasztalan próbálkoztak, egy Karitas nevezetű asszonyszemély, aki a bökénysomlyói Szent Üdvözítő-templom melletti zárda lakója volt, s akinek életét az akkori közvélemény igen jelesnek tartotta, égi kinyilatkoztatásban részesülvén tudtára adta a királynak, hogy fáradozásuk hiábavaló; a szent király földi maradványait át nem szállíthatják addig, amíg Salamont a börtön rabságából ki nem eresztik, s a szabadság kegyelmét meg nem kapja.

Kiengedték azért amazt a börtönből, és ismételten háromnapos böjtöt tartottak. Amikor a harmadik napon odaléptek, hogy a szent maradványokat elvigyék, a sír fölé helyezett hatalmas sziklát oly játszi könnyedséggel tudták eltávolítani onnét, mintha nem is lett volna súlya azelőtt. A harmadnapi vecsernye végeztével azután valamennyien várva várták az isteni irgalom jótéteményeit a szent férfiú érdemeiért, és Krisztus nyomban meg is látogatta népét: a szent hajlékot teljes terjedelmében elárasztották a mennyből küldött csodajelek.”

Az 1083. augusztus 20-án történt ünnepi aktuson a csontokat „patyolattiszta lenvászonba szedegették”, de a király jobbján viselt gyűrűt nem találták. Ezt követően Merkur, a székesfehérvári egyház kincstárának őre egy fehér ruhába öltözött ifjútól összehajtogatott kendőt kapott megőrzésre, amely István kezét tartalmazta teljes épségben a gyűrűvel együtt. Egy 12. századi oklevél szerint viszont Merkur már 1083 előtt ellopta a karereklyét, amelyet a mai közvélekedés a Budapesten őrzött Szent Jobbal tart azonosnak. A Szent Jobb testtől való különválásának valós története sohasem lesz egyértelműen tisztázható, mint ahogy semmi remény nincs arra sem, hogy István földi maradványait az utóbb feldúlt székesfehérvári királysírok egymásra hányt csontjaiból valaha is biztonsággal el lehessen különíteni.

Másodszor is szent

Miért kellett I. István királyt másodszor is szentté avatni? Egyes történészek és egyházi személyek ezt azzal magyarázzák, hogy a Szent László-féle, 1083-ban történt kanonizációt a katolikus egyház nem tudta elfogadni, hiszen a szentté avatás pápai privilégium.

A Habsburg-házi I. Lipót német-római császár, aki egy fél évszázadik volt a magyarok királya, 1693-ban állítólag „elintézte” XI. Ince pápával, hogy István királyt hivatalosan nyilvánítsák szentté.

És még egy premier, ami a szent király nevéhez fűződik: István koronázásának millenniumi évében, 2000-ben, augusztus 20-án I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárka a budapesti Szent István-bazilika előtt bemutatott szentmisén jelentette be, hogy a keleti keresztények is felvették egyházuk szentjei közé. Így a nagy egyházszakadás, az 1054-es szkizma óta Szent István király az első, akit a római katolikus és az ortodox hívők is egyaránt szentként tisztelnek.

Nánó Csaba
erdelyinaplo.ro

múltidéző  2013.08.17. | 16:29 István, a szent király