Id. Vásárhelyi János, Arad egykori alispánja birtokainak egyikén, Lőkösházán kastélynak is beillő udvarházat építtetett valamikor az 1800-as évek elején. A kor ízlésének megfelelően több hektáros gyönyörű parkkal övezte az építményt.

Halála után fia, a borosjenői születésű ifj. Vásárhelyi János, a humán érdeklődési körű jogász és poéta – később ugyancsak Arad megyei alispán – az uradalom egyik örököse. A költőként se tehetségtelen politikus rendkívül gazdag, számos ősnyomtatványt is tartalmazó könyvtárát az Aradi Királyi Főgimnáziumra hagyta. Innen került a két világháború között az Orczy–Vásárhelyi néven ismert hagyaték a Xenopol megyei könyvtárba. A későbbi kastélytulajdonosok között voltak a Bohusok és a Wenckheimok is, akik a kúria körül eperfaerdőt telepítettek és selyemhernyó-tenyésztéssel kísérleteztek.

A kúria utolsó tulajdonosa Bréda Viktor osztrák katonatiszt volt, akit a kastély melletti, ma már nem létező kriptába temettek el 1938-ban. Bréda korábban nejével Aradon lakott, és csak Trianon után költözött a lőkösházi kastélyba, amelyet halála után, a második világháború idején feldúltak, kifosztottak.

A többi főúri lakhelyhez hasonlóan a Vásárhelyi–Bréda kastély se kerülhette el a sorsát a „népi demokrácia” időszakában. Ami még elmozdítható volt, azt elhurcolták. Üres és egyre romosabb falai között üzemi konyhát, téeszirodát, raktárt meg miegymást működtettek. Később már a végsőkig kifosztottan, üresen állt. A hajdan gondozott, pompás kastélyparkban embermagasságúra nőtt a gyom.

Úgy tűnt, hogy e vidék prominens embereinek életútját őrző kúria végső pusztulása elkerülhetetlen.

Öt évvel ezelőtt egy vállalkozó szellemű Békés megyei csoport, amelynek lelke Megyeri Anikó volt, elhatározta, hogy helyreállítják a kastélyt, az őshonos fákkal beültetett, gazos parkot. Elindult a könyvtári, levéltári kutatás az építmény múltjának feltárására. Hosszú ideig és kitartóan keresték az aradi forrásokat. Ezt követően sikerült egy vállalkozót is megnyerni az ügy érdekében. Ügyesen pályáztak, a környék legjobb szakembereit foglalkoztatták, és idén májusra egy olyan történelmi, idegenforgalmi célpont lett a kastély és környéke, amely a néhány évvel ezelőtt még templommal se rendelkező határtelepülés vonzerejét nemcsak meghatványozta, hanem kimondottan az érdeklődés fókuszába helyezte.

A kastély kupolatermében ma egy mennyezetre függesztett hatalmas Foucault-inga az egyik látványosság, majd a termek korhű bútorzata, az egykori tulajdonosok életét és a hozzájuk fűződő legendákat se nélkülöző kiállítás, illetve egy vérbeli meglepetés fogadja a látogatót: a legutolsó teremben két aradi képzőművész, Ioan Tolan kisplasztikáinak és Kett Groza János festményeinek tárlata. A pincében néprajzi gyűjtemény látható, a gyönyörűen helyreállított parkban egy sárgára festett délceg fatörzsre pedig Békés megye híres asszonyainak nevét festették fel.

A helyreállított épület érdekessége, hogy, bár tervezőjének kilétét nem sikerült felkutatni, szinte hasonmása a vicenzai Palladio stílusú reneszánsz kastélynak. Így a restaurálásnak is ez volt a fő irányvonala.

És pompásan sikerült!

De a kezdeményezők tovább léptek. Színvonalas kulturális műsorokkal (pl. Karády-délután), a nyári estéken a ma még világszenzációnak tekinthető szabadtéri háromdimenziós fényfestészettel csalogatják a látogatókat. A park pázsitján berendezett nézőtér és a kastély homlokzatán megjelenő színek és térhatású formák kavalkádja nem hétköznapi élményt ígér.

Miközben mások sikerének örvendhet, az ember önkéntelenül is hazagondol. A mácsai Csernovics–Károlyi, a sofronyai Purgly, a kápolnási Mocsonyi–Teleki kastély, a borosjenei vár, hogy csak a legismertebbeket említsem, magán viseli az elmúlt évtizedek értékpusztító politikájának és közgondolkodásának nyomait. „Feltámadásukra” csekély az esély.

Torzóban maradt próbálkozások történtek ugyan, de a történelmi múlt e páratlan örökségének érdemi hasznosítása egyelőre várat magára.
És úgy tűnik, még hosszú ideig.

Puskel Péter
nyugatijelen.com

múltidéző  2013.09.03. | 07:21 Egy kastély reneszánsza