Nazca-vonalak

A kutya ábrája légifelvételen
Adatok
Ország	Peru
Típus	Kulturális helyszín
Kritériumok	I, III, IV
Felvétel éve	1994
Elhelyezkedése
Nazca Pozíció Peru térképén Koordináták: d. sz. 14° 43′, ny. h. 75° 08′

Peru egy félreeső vidékén, a Pampas de Jumana nevű fennsíkon gigantikus mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, és nyílegyenes vonalak terpeszkednek a vidéken. Rendeltetésük ismeretlen. Az állatfigurák közös jellemzője, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak.

A világ legnagyobb grafikai alkotása

Mintegy 2000 évvel ezelőtt egy dél-amerikai civilizáció létrehozta Földünk legkülönösebb ábráit. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak meglepő sorozatát.

Számos elmélet próbálja megmagyarázni, mit is ábrázolnak, és miért rajzolták őket. Valódi rendeltetésük máig megfejtetlen.

A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes óceán között.

Már a XVI-XVII. századi spanyol felfedezők is említették, de az 1920-as évekig jórészt ismeretlen maradt, míg Julio Tello, a perui régészet atyja le nem írta formáikat. Az alakzatokat 1941-ig nem vették megfontolt vizsgálat alá.

Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült.

Jellemzőik

A Nazca sivatagban található rajzok legfőbb jellegzetessége, hogy az alakzatok csak a levegőből kivehetőek.

A rajzok mind ugyanolyan módon készültek: a sivatag talajáról felszedték a felszínt egyébként vékony rétegben borító vörös-fekete kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. Úgy tűnik ezt kézzel végezték, mégpedig oly módon, hogy a felszedett kavicsokat a vonal mellett felhalmozták. Minden egyes kép tekintet nélkül formájára, méretére és témájára, egyetlen megszakítatlan vonalból áll.

Két nagy kategóriába tartoznak: vonalak és alakzatok; az utóbbiak vagy párokba rendeződnek, mint a sínek, vagy geometrikus alakzatokat öltenek. Úgy gondolják, mivel a vonalak sok helyen átvágják a formákat, ez utóbbiak készülhettek el hamarabb.

Az egyenes vonalak tényleg nagyon egyenesek. Amikor korszerű eszközökkel mérték le a vonalak egyenességét, azt tapasztalták, hogy a vonalakon az átlag eltérés csak 9 perc vagyis alig méter kilométerenként. Maria Reiche [1] német csillagász és régész így nyilatkozott: "A tervezők csakis a magasból tudták megállapítani művük tökéletességét, előre kellett tervezniük és rajzolniuk kisebb méreteken." Ez az egyenesség azonban nagyon primitív eszközökkel is elérhető, a földmérésben a mérőállomások megjelenése előtt három darab kitűzőrúddal is megoldható volt.

Az alakzatok növények leveleit és ágait, állat és madárfigurákat ábrázolnak, olykor e két forma elvont kombinációit. Például bagolyfejű emberalak, kígyócsőrű madár.

Az Andokhoz legközelebbi rajz egy kolibri. Lejjebb a kontinens felé egy kardszárnyú delfin (az egyetlen ábrázolt tengeri állat), a tőle az óceán felé eső részen pedig – tőle a pánamerikai autópályával elválasztva- egy pók és egy majom „látható”.

A pók 45 méter hosszú. Ennek az egyik lábát meghosszabbították és a végén egy kis tisztást képeztek. Csak egyetlen ismert pók van, amely úgy használja a harmadik lábának végét, ahogy itt lerajzolták, és az a Ricinueli. Ez a ritka pók ma az Amazonas őserdejének mélyén, barlangokban él, Nazca-tól 1500 km-re.

A kolibri gyakori motívum a nazca kerámiákon.

Készítőik és készítése

Valószínűleg a nazca indiánok készítették őket, akik az Inka birodalom felemelkedése előtti Peru egyes területeit lakták. Földművelő nép voltak, írásos emlékeket nem hagytak maguk után: minden róluk szerzett mai tudás a sírok tanulmányozásából származik. Halottaikat magzati pozícióban földelték el, színes cserépedényekkel és más tárgyakkal vették körül; számos temetkezési helyüket azonban, melyek közül egyesekben akár 5000 sír is volt, már rég kirabolták.

Más, bizonyítatlan feltételezések szerint a rajzok jóval korábbiak és egy számunkra ismeretlen kultúrához köthetők.

A vonalak nagyon egyszerű módon készültek, újabb kísérletekben 10–20 ember egy nyolcórás munkanapon több száz métert képes létrehozni. A vonalak létrehozását a környékbeli talaj különleges felépítése teszi lehetővé. A felszínen nagyobb méretű, sötét kavicsok vékony rétege terül el, alatta pedig világosabb színű, finomabb törmelék van. Az árkok készítésekor a vonalakból egyszerűen felszedték, és a vonal két oldalára dobálták a kavicsos réteget, így előtűnt az alatta lévő anyag.

Feltételezések 

A képen a "kezek" ábra és vonalak láthatók

Van, aki szerint ősi országutak lettek volna. Ám ez nem valószínű, hiszen sokan közülük egyszerűen véget érnek valamelyik hegy tetején, valamint a talaj sem alkalmas közlekedésre. Ez az elképzelés egyébként is csak az egyenes vonalakra lehetne magyarázat.

A legáltalánosabban elfogadott hipotézis Paul Kosoktól származik, aki a figurákban és vonalakban „a világ legnagyobb csillagászati könyvét” vélte felfedezni. Ezt a nézetet osztja Maria Reiche is; szerinte a vonalak a csillagok és csillagképek helyzetét jelzik az év különböző időszakaiban, és a vetés, aratás stb. idejének meghatározására használták őket. Egyes madáralakzatok csőre például a nyári napforduló napkeltéjének irányába mutat.

A magyar Zelkó Zoltán feltételezése szerint öntözőrendszert képezhettek. Azonban ezek az árkok nem vezethettek vizet, mert erre az alatalaj sem alkalmas, és nem csatlakozik semmilyen víznyerő helyhez.

Elterjedt misztifikáció szerint a Nazca-vonalak azoknak a földönkivülieknek készültek, akik az ábrákon megjelölt csillagképekben laktak.

Egy újabb keletű elmélet szerint ezek az önmagukba visszatérő hurkok zarándokutakat jelképeztek. A nazca-indiánok szertartásaik alkalmával végigjárták az ábrát. Erre bizonyíték, hogy a vonalak nem keresztezik egymást, minden figurális ábra egyetlen vonalból áll, és a vonalak kezdő és végpontjainál tűzrakások nyomait találták meg.

Veszélyben a vonalak

Bár már a 16-17. századi spanyol felfedezők is említették, Julio Tello, a perui régészet atyja csak 1920-ban kezdte el tanulmányozni. 1941 után indult meg a rajzok alapos vizsgálata.

A vonalak 1994 óta a világörökség részét képzik,de a felelőtlen érdeklődők, a perui kormány nemtörődömsége, az illegális aranybányák és a hivatalos szeméttelepek veszélyeztetik az ősi ábrákat. Alberto Urbano régész érte el, hogy a védett övezetbe telepített szemétlerakóhoz tartozó, kamionokat mérő mázsáló-állomást 15 kilométerrel arrébb költöztettek - így a teherkocsik legalább nem fognak keresztülrobogni a gyönyörű felszíni rajzokon.

Többek között a pánamerikai autópálya is hibás, ami keresztülvág a területen, és pont kettévág egy szerencsétlen felszíni gyíkfigurát. Bár nappal önkéntesek védik, a terület éjjel teljesen védtelen.