NagycsütörtökÜnneplésének története

A 4. század végén Jeruzsálemben két mise volt: az elsõ misét a fõtemplomban tartották, innen vonultak a Kálvária-hegyi sziklához és ott volt a második mise. Rómában a 7. századtól ugyancsak két misét tartottak. Délben a pápa végezte az olajszentelési misét, amelyben nem volt igeliturgia, helyette a nyilvános bûnösök visszafogadása történt. A másik misét a római plébániatemplomban végezték. A 8. századtól már csak egy mise maradt a gyakorlatban, amelyen együtt ünnepelték a bûnösök visszafogadását, az olajok megszentelését és az utolsó vacsora emlékezetét.

A mostani gyakorlat XII. Pius nagyheti reformja (1956) óta ismét két szentmisét ír elõ nagycsötörtökre: délelõtt az olajszentelési mise a püspöki székesegyházakban, este pedig mindenütt az Utolsó vacsora tiszteletére.

Szentmise az Utolsó vacsora emlékezetére

A zsidók a húsvéti lakomán az Egyiptomból való szabadulást ünnepelték. Jézus ezen a lakomán megújította a régi áldozatot: Jézus lett a mi húsvéti bárányunk. A bárány vére óvta meg a zsidó elsõszülötteket az öldöklõ angyaltól. Krisztus vére áldozati vér, amely megszabadít a bûntõl, a halál rabságából. Ez az Újszövetséget megpecsételõ vérszerzõdés: az emberiség nevében Jézus Krisztus mutatta be az engesztelõ áldozatot az Atyának.

Jézus itt az Utolsó Vacsorán elõvételezte kereszthalálát: Jézus kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Jézus meghalt, megtöretett mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezõket.

Krisztus bennünk akar föltámadni.

A búzaszem halála kell az új terméshez. A te ó-emberednek meg kell halnia, hogy

megújulhasson életed. Fogd össze múltad, tested minden ízét, és helyezd Krisztus kezébe. Áldozati ajándékod vidd az oltárra, mikor a ministráns a kenyeret és a bort a pap kezébe helyezi. Így válhatsz a pap kezében Krisztus titokzatos testévé, új emberré.

"Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" - a templomokban, az utcán, a tereken és a munkapadon. Életed minden percében és mozdulatával az örök áldozat fõpapjává lehetsz.

II. A lábmosás szertartása

Az utolsó vacsorára emlékezve történik a lábmosás szertartása. Ebben a jelképes cselekedetben Jézus szeretetének legnagyobb jelét adja. Az önmagát teljesen kiüresítõ úr megmossa a szolgák lábát.

Spanyolországban a gall rítusú mozarab liturgiában már a 6. sz.-ban megtaláljuk a lábmosás szertartását. A római rítus elterjedésének hatására eltûnt, de a monostorokban tovább élt, ahol gyakran végezték a lábmosás szolgálatát a vendégeken, szegényeken, betegeken és szerzetes-testvéreken. Rómában a 12. sz. óta szerepel.

III. Jézus elfogatása

Az utolsó vacsora után Jézust elfogták. Ettõl kezdve az egyház nem mutat be szentmise áldozatot egészen a feltámadás liturgiájáig. Ennek az elfogatásnak és Jézusnak ruháitól való megfosztásának a szimbóluma az oltárfosztás, amikor az oltárt megfosztjuk a díszeitõl és csendben, elbocsátás nélkül távozunk. Ezzel kezdetét veszi a passió, Jézus szenvedésére való emlékezés.

SzVU 79/1.4-5

Áhitattal készülõdjünk testvérek,
emlékére ama titkos estének,
Hol a piros borbul Krisztus vére csordul
S lesz a kenyér áldozata testének.

Mondá Jézus az utolsó szent esten:
"Vérem e bor, ez a kenyér én testem."
Hiszem, amit mondott, aki hisz, az boldog,
Hát még aki lakomáját élveztem!

Áldozatul felajánlta szent testét,
Emlékére apostolok ezt tették,
Így akarta: tesszük, drága testét vesszük,
Neked, Uram, áldozatunk megtessék.