A Dunántúli-középhegység a Balaton északnyugati sarkától a Duna vonaláig húzódó hegyvonulat, amely egymástól tájképileg jellegzetesen elkülönülő, kisebb egységekből áll. Ezek a Bakony, a Vértes, a Gerecse, a Pilis, a Budai- és a Visegrádi-hegység, amelyeket törésvonalak választanak el egymástól. A Dunántúli középhegységhez soroljuk még a mindössze 352 méter magas Velencei-hegységet is. A Bakonyt a Vértestől a Móri-árok, a Vértest a Gerecsétől a Tata—bicskei-árok, a Pilist a Budai hegységtől a Pilisvörösvári-árok választja el. Ezek az árkok fontos közlekedési folyosók, ahol a kelet—nyugati irányú autópálya és vasútvonal is áthalad. Az 5—700 méter magasságú, mintegy 200 km hosszú, erdőkkel borított, karsztos hegyvonulat a szomszédságánál csapadékosabb és hűvösebb. E táj népességében a magyarok mellett jelentős számban élnek németek és a Pilis hegység néhány falujában szlovákok is.

A bányászatáról és iparáról híres vidék az elmúlt évtizedben súlyos gazdasági válságot élt át, mivel a gazdaságtalan bányák többségét be kellett zárni. Az ajkai, a dorogi és az oroszlányi szénbányák közül csak azok működnek, amelyek a helyi hőerőműveket látják el. A Bakonyban korábban jelentős bauxitbányászat folyt, a kitermelt bauxit zömét a Szovjetunióban dolgozták föl. Jelenleg a Halimbán és Fenyőfőn bányászott bauxitot, az alumínium ércét Ajkán és Mosonmagyaróváron timfölddé, majd Várpalotán az alumíniumkohóban alumíniummá dolgozzák föl. Az alumíniumfeldolgozás hazai központja Székesfehérvár. Az acélötvözéshez szükséges mangánércet Úrkúton bányásszák. A Duna mentén Tokodon üveggyár, Nyergesújfalun azbesztcementgyár, Süttőn kőbánya működik. A főváros közeli Százhalombatta a kőolajfeldolgozás hazai központja. Világhírűek a Herendi Porcelángyár kézzel festett díszes porcelántárgyai, jelentős az ajkai ólomkristály gyártás is.

A táj mezőgazdasága kevésbé jelentős, mint ipara, mivel sok az erdő, kevesebb a szántóterület. A búza mellett a hegyvidéki szántókon a krumpli, a kender, a len és a komlótermelés jelentősebb. Mór és környéke fehér borát nagy mennyiségben veszik Németországban is.

A Dunántúli-középhegység évszázados múltra visszatekintő történelmi városai — Esztergom, Veszprém, (Székesfehérvár), Visegrád, Tata, Sümeg, Zirc, Mór — régen egyházi, hadászati és igazgatási központok voltak, amelyek az elmúlt századokban iskolai, kulturális, kereskedelmi és ipari funkciókkal bővültek. Műemlékeik és idegenforgalmi látványosságaik, értékeik sok vendéget vonzanak. Közülük kiemelkedik a hajdani királynők festői szépségű városa, Veszprém, amely püspöki és megyeszékhely, és egyetemmel rendelkező iskolaváros. A műemlékekben, múzeumokban és iskolákban ugyancsak gazdag Esztergomot első királyunk, Szent István alapította. Ezer éve itt van a római katolikus egyház magyarországi központja, a bíborosérsek székhelye és Közép-Európa legnagyobb bazilikája. Esztergomba települt a híres japán Suzuki autógyár első európai üzeme, s a szlovák-magyar országhatár miatt fél évszázad múltán csak 2001-re épülhetett újra az Esztergomot a szomszédos Párkánnyal összekötő Mária Valéria-híd, amelyet a második világháborúban robbantottak fel.

A bányavárosok általában több bányász- és ipari település összevonásával, sok házgyári lakóteleppel emelkedtek városi rangra (Várpalota, Ajka, Tatabánya, Dorog, Oroszlány), levegőjük jobban szennyezett, városképük kevésbé vonzó, mint a fentebb említetteké.

A táj jeles szülöttei között említjük Szent István királyunkat, a kuruc vezért, Vak Bottyánt, a jeles papot és tudóst, Jedlik Ányost, a tudós mérnököt, Bláthy Ottót, a papköltő Czuczor Gergelyt, Ányos Pált, a nyelvész Reguly Antalt.

Van hazánknak két nevezetes tájegysége, amely átnyúlik a nagytájak határain, részben azok találkozási pontján terül el, s különleges jelentőségű. Az egyik a Kárpát-medence középpontjában fekvő Budapest, Magyarország fővárosa, Kelet-Közép-Európa legnagyobb városa, a másik Európa legnagyobb meleg vizű tava, az ország legjelentősebb üdülőkörzete, a Balaton és környéke.