Vannak olyan állatfajták, amilyenek a világon szinte csak itt találhatók, mert itt tenyésztették ki őket, vagy nálunk őrződtek meg. Példák:

• Lipicai ló: kitenyésztése 1580-ban, Lipicán (ma Szlovénia) kezdődött. A napóleoni háborúk idején a ménest Mezőhegyesre menekítették. A magyar lipicai ménes jelenleg Szilvásváradon található. A magyar kocsihajtók nemzetközileg kiemelkedő eredményeiket főként lipicai lovakkal érik el.
• Mezőhegyesi félvér: a 19. században Mezőhegyesen nevelt Furioso és North Star nevű angol telivér mének utódaiból tenyésztett, kitűnő lófajta.
• Nóniusz ló: az alapító, Nonius senior 1816-tól fedezett Mezőhegyesen, a nemesítés eredményeként nagy teljesítőképességű, gyors, versenyzésre alkalmas igáslovat tenyésztettek.
• Muraközi ló: a római korban az Alpok keleti részén kialakult nagy testű hazai hidegvérű igásló. Gazdasági szerepe csökkent, kipusztulóban van.
• Magyar szürkemarha: egyetlen ősi szarvasmarhafajtánk, amelyet feltehetőleg még honfoglaló elődeink hoztak magukkal a Kárpát-medencébe. A 18—19. századig egyik legfontosabb exportcikkünk volt, amelyet a hajdúk lábon hajtottak el Európa nagyvárosainak vásáraiba.
• Bivaly: őseink háziállata volt, de már csak Erdélyben található nagyobb számban.
• Rackajuh: a Kárpát-medencében élő több rackaváltozat közül a hortobágyi rackajuh különleges típust képvisel, csavart szarvával egyedüli a világon.
• 
• Mangalicasertés: régi magyar tenyésztésű zsírsertés, amelynek többféle színváltozata van. Kiveszőben van, bár egyes különleges hústermékek és sonkák csak mangalicából készíthetők. Egyik típusa az Alföldön egykor népszerű szalontai sertés.
• Jellegzetes baromfifajtáink a magyar sárga, a magyar fehér és a magyar kendermagos tyúk, az erdélyi kopasznyakú tyúk, a fodros tollú lúd, és van 25 magyar tenyésztésű galambfajtánk is.
• A nemzetközi szövetség hivatalosan kilenc magyar eredetű kutyafajtát tart számon. Közülük legismertebbek: a komondor, a kuvasz, a magyar vizsla, a puli, a pumi, a magyar agár és az erdélyi kopó. 

A KÁRPÁT-MEDENCE EMBERFÖLDRAJZA, NAGYTÁJI KALAUZ

A következőkben megismerjük a Kárpát-medence változatos domborzatát, éghajlatát, vízrajzát, földjét, állat- és növényvilágát. E természetföldrajzi adottságok azonban csak az ember alkotó jelenléte, hatása által bontakoznak ki. A táj arculatát éppúgy formálja a rajta élő emberek tevékenysége, mint a meglévő természeti adottságok. A táj életét a kiirtott erdők, a lecsapolt mocsarak, az elgátolt árterek és a feltört ugar helyén viruló kertek, gyümölcsösök, szántók és települések, illetve az azokat összekötő utak, hidak, vasutak ugyanúgy meghatározzák, mint a természeti táj vízrajzi, domborzati és egyéb elemei. A táj karakterét az ott élő emberi közösségek, népek formálják saját termelési kultúrájuk, ízlésviláguk, alkotó fantáziájuk szerint. A Kárpát-medence tájainak karakterét alapvetően a magyar nemzet államszervező és államfenntartó tevékenységének hatására, az egykoron Magyarországon élő, különböző rendű, rangú és etnikumú — többségében magyar nemzetiségű — emberek alakították ki történelmünk során.

Vannak jellegzetes nemzetiségi tájegységek a történelmi Magyarország területén, mint amilyen a szlovák Turóc, Liptó, a román Hátszeg, Avas, Mócvidék, a szász Királyföld, Beszterce, a rutén Ruszinföld, a szerb Dél-Bácska, Deliblát, a horvát Szlavónia, a szlovén Vend-vidék, a német Buda-környék, Baranya, Tolna és Veszprém megye egyes vidékei, ahol e népek tájalakító hatása, kultúrája és ízlésvilága az uralkodó. Vannak olyan vegyes nemzetiségű tájak is, mint például a németek, szerbek, románok, magyarok és szlovákok lakta Bánát, a magyarok, románok, szászok és örmények által lakott Mezőség vagy a bányavárosok jó része, ahol a nemzetiségi kultúrák találkozása ad sajátos arculatot e vidékeknek.