Pillantás a Székelyföldre
A határ menti magyarlakta 50—70 kilométeres sávon kívül jelentős tömbben távol, a Székelyföldön
élnek magyarok, akik csaknem teljesen zárt magyar nyelvtömböt alkotnak.
Számuk háromnegyedmilliónyi (750 ezer) körül lehet. Az általuk lakott
terület jó része 1952—1968 között Magyar Autonóm Tartomány ként szerepelt a román közigazgatásban és a térképeken. 1968-ban a Székelyföld névleges magyar autonómiáját megszüntették.
A Székelyföld magában foglalja a Keleti-Kárpátokat, a Hargitát, a
Gyergyói-havasokat, a Csíki-havasokat, a Maros, a Küküllő és az Olt
folyók forrásvidékét, a Nyárád mentét, a Sóvidéket, Gyergyót, Csíkot,
Háromszéket, Kászont, Erdővidéket és a Homoród mentét. Ezer éve,
határőrizeti feladattal telepítették e régióba, s kollektív nemességet
adva részeltették kiváltságokban a székelyeket. 
Eredetileg a Királyföldet is ők kapták és vigyázták, de azt a 12. században átadták a behívott szászoknak, akik nyolc évszázadon át éltek autonóm társnemzetként együtt a székelyekkel és magyarokkal. Eredetileg is a határt védték.
Az országnyi nagyságú Székelyföld a határon túli magyarság legőshonosabb
tömbje. A székelység, a maga sajátos hagyományaival, eredetmondáival,
nyelvét és szabadságjogait öntudatosan védő, tehetséges fiaival, a táj
pedig erdőivel, hegyeivel, vizeivel és medencéivel különleges szerepet
tölt be a magyar nemzettudatban.
Orbán Balázs, a székely tudós A Székelyföld leírása című nagyívű munkájában foglalta össze e jelentős tájegység tudnivalóit a 19. század második felében.
A székelyek egészen 1876-ig autonóm közigazgatási egységekbe, úgynevezett székekbe szerveződve éltek, dolgoztak, s látták el határőrizeti szolgálatukat. Ezek voltak:
- Udvarhelyszék (ide tartozott Bardóc és Keresztúr fiúszék is),
- Csíkszék (ide tartozott Gyergyó és Kászon fiúszék),
- Háromszék (amely Sepsi-, Kézdi-, Orbaiszékből s Miklósvár fiúszékből alakult),
- Marosszék (központja Marosvásárhely),
- Aranyosszék (Torda és Nagyenyed között Felvinc központtal).
A székelyföldi tömbmagyarság központja a 160 ezer lélekszámú Marosvásárhely,
egykor a Magyar Autonóm tartomány központja, számos magyar
intézményével, történelmi múltjával, színházával, egyetemével, a Teleki
tékával. A Hargita és Kovászna megyékké átszervezett egykori székely
székek és székvárosaik — Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós — megőrizték magyar dominanciájukat, intézményeiket, híres középiskoláikat, szellemiségüket.
Fejezzük be székelyföldi körutunkat a Nyerges-tetőn, amelynek történetét Erdély híres költőjétől olvashatjuk.
Kányádi Sándor
NYERGESTETŐ
(A néhai jó öreg Gaál Mózesre, gyermekkorom regélőjére is emlékezve)
Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
alig voltak, ha kétszázan
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.
Kommentáld!