Május 15-e a Nemzetközi klímaváltozási akciónap. Célja, hogy felhívja a figyelmet napjaink súlyos környezeti problémáira.

Az emberi tevékenység különféle gázokat juttat a légkörbre. Ezek a gázok nem engedik meg a hosszúhullámú (hő) sugárzás kijutását a világűrbe, azaz a hő egy részét megköti a Föld. A fő üvegházgázok a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4), a nitrogén-oxidok és a vízgőz (H2O). A különböző üvegházgázok nagyon különböző hőelnyelő képességgel rendelkeznek. Közülük a vízgőz szerepe a természetes üvegházhatásban jelentős, mennyisége nem nő a légkörben, ellentétben a szén-dioxiddal és a metánnal.

A kutatók hevesen vitáznak arról, hogy a felmelegedést mennyiben természeti hatások (a napsugárzás erősödése, a vulkáni tevékenység, a Föld pályaelemeinek változása) és mennyiben emberi tevékenységek idézik elő. A legelfogadottabb vélemények szerint a világméretű felmelegedés főképp emberi okokra vezethető vissza.

Az biztos, hogy a légköri CO2 mennyiséget az emberiség jelentősen megemelte; az ipari termelés előtti 280 ppm-hez képest most 380 ppm (parts per million, milliomodrész). A szén-dioxid mennyiségének növekedése pedig elősegíti a hősugárzás csapdába esését a felső légkörben. A csapdába esett hő egy része visszasugárzódik a Föld felszíne és az alsó légkör felé, felmelegítve azt.

A kutatások eredménye szerint a légköri szén-dioxid sűrűsége kb. 5000 és 200 ppm egység között mozgott a földtörténet elmúlt 600 millió éve során. Amikor a szén-dioxid és más üvegházgázok szintje hirtelen megnőtt a légkörben, azt hőmérséklet-növekedés kísérte, vagy járt vele együtt. Ehhez köthető többek között a paleocén-eocén felmelegedés, és a perm-triász határán történt, azóta is példa nélküli felmelegedés, ez utóbbi kb. 250 millió éve volt.

Ekkor a szén-dioxid szint a jelenleginek 5,3-szorosa, azaz 2000 ppm volt, az átlaghőmérséklet pedig 23 °C, ami 10 °C-kal több a mainál. A 2. ábra jobb oldala a hőmérséklet és a CO2-szint változását mutatja az elmúlt 400 ezer év során. A két görbe együtt mozgásából látható, hogy közöttük elég jó egyezés van, bár az is biztos, hogy a földtörténeti tapasztalatok alapján a hőmérséklet és a szén-dioxid szint változása közös háttér-okokra vezethető vissza.

A földtörténet során a szárazföldek vándorlása változtatta jelentősen a Föld fényvisszaverő képességét (albedóját), ez pedig az éghajlatra van nagy hatással. A korábban említett nagy felmelegedések tehát alapvetően földtörténeti okokra vezethetőek vissza. Azonban az elmúlt 400 ezer év során történt változások, melyeket a 2. ábra mutat, időben periodikusnak látszanak. Valóban, itt a hőmérséklet és a CO2-szint változásának közös oka a Föld pályájának és tengelyferdeségének periodikus változásai, illetve ezek egymásra rakódása. Rövid távon egyensúly jellemezte a légkört: jégkorszakok (az ábrán a gödrök) és jégkorszak közötti ún. interglaciális korok követték egymást, de a CO2 szintje sosem ment 300 milliomodrész fölé.

Azonban elmondható, hogy az ipari forradalom óta a két görbe együtt futását, a két görbe egyensúlyát felborítottuk, mert a CO2-szint az eredeti szintnek majdnem kétszerese. Mivel annyit bizonyosan mondhatunk, hogy a hőmérséklet változást nem mindig az üvegházhatású gázok sűrűségnövekedése indítja el, de mindig gerjeszti, ezért a hőmérséklet növekedése várható.

Friss vizsgálatokban olyan hatásokat is belevettek a számításokba, melyekre az eddigi modellek nem fordítottak nagyobb figyelmet. Eddig alapvetően tengeren lévő jeget, a felhőket és a vízpárát vették tekintetbe, de egy új modell, amit a Bristoli Egyetem kutatói fejlesztettek ki, figyelembe veszi a növényzet és az időszakos hó és jég hatását is. Ennek eredménye szerint a sarkok körüli felmelegedés 10 C-t is elérhet ha pusztán 400 ppm (milliomodrész) lesz a CO2 részaránya a légkörben (3. ábra). 400 ppm pedig itt van a "kapuk előtt", mert jelenleg 375 pmm és évente 1-1.5 ppm értékkel nő.

A bristoli kutatók azért kezdték el a modell kibővítését, mert adatokkal rendelkeznek egy 3 millió évvel ezelőtti időszakról a földön, amikor a hőmérséklet és a CO2 részaránya egyaránt magas volt. Azonban amikor a meglévő modellekkel próbálták ezt a 3 millió évvel ezelőtti állapotot leírni, kiderült, hogy a CO2 szintnek kevesebb hőmérséklet-növekedés lesz az eredménye, mint a valóságos. Ezért úgy vélték, valami hiányzik a modellből. A jó egyezést a valós hőmérséklet-növekedéssel akkor kapták, amikor a szárazföldi hó, jég és a növényzet szerepét is figyelembe vették a modellben.

Milyen változásokra is számíthatunk a jövőben?

A számítógépes modellek azt jósolják, hogy a globális átlagos hőmérséklet 1,4-5,8  C-kal emelkedik, 2100-ra,:
• tovább emelkedik a  tengerszint 9 és 88 cm között,
• több csapadék a mérsékelt égövi zónában és Délkelet-Ázsiában, ennek következtében valószínűen árvizek várhatók,
• kevesebb csapadék Közép-Ázsiában, a mediterrán térségben, Afrika egyes részein,
Ausztrália és Új-Zéland területein, ennek következtében aszály várható,
• egyre gyakoribb és erősen szélsőséges időjárás: túl magas hőmérséklet, viharok és hurrikánok,
• az éghajlatváltozással egyes betegségek elterjedése, mint például a malária, és
• az Északi-sark és az Antarktisz további felmelegedése, ami a jég eltűnését eredményezi.

Mi a teendő most?

Az éghajlatváltozás már valóság. Még ha az összes emberi eredetű kibocsátást teljesen leállítanák, a változás akkor is folytatódna.  A tudatos energiafelhasználás, a tudatos életvitel, s a környezet fokozott védelme változtatna csak hatékonyan e problémán.

forrás: kuruc.info, cdb.int