néphagyomány  

2012.01.16 | 09:45 Polyáni kőfaragók

Méltán mondhatjuk, hogy Kézdiszentkereszten a kő megmunkálásának ősi hagyománya volt, van, és ha csak a faluban élő és munkálkodó kőfaragókra gondolunk, lesz is. A Papp dinasztia olasz gyökerekkel büszkélkedik, Winkler Imre ereiben germán vér csörgedez, de azért székely mestereknek, mi több, népművészeknek vallják magukat, és ez munkáikon is megmutatkozik.

A könnyen formálható kárpáti homokkőben gazdag vidék lehetőséget adott a kézügyességgel rendelkező embereknek arra, hogy a kőfaragásból akár meg is éljenek, mint a Papp család, vagy csak hobbiként munkálják meg, mint Winkler Imre, de akár munkájuk által belevéssék magukat Háromszék műemlék-állítói közé, mint Laub Ede, a kőfaragó, szobrász, restaurátor.

Kőfaragás Papp módra

Pappék esetén kőfaragó dinasztiáról beszélhetünk, ugyanis id. Papp Sándor déd­apja Olaszországból hozta magával a mesterséget. A család minden egyes férfitagja ma is ezt űzi, főként sírköveket, de kerteket, kapukat, házalapokat, lépcsőket is készítenek. Id. Papp Sándort kérdeztük a munkafolyamatról, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy már év elején felveszik a rendeléseket, amelyek akadnak szép számban, sokszor még más megyékből is.

„Tehát előre egy évre felvesszük a rendelést, már jól kialakult kuncsaftkörünk van, a családi vállalkozást két fiammal, Sándorral és Emillel közösen visszük” – meséli Papp. A rendszerváltás előtti időben nehezebb volt a kő beszerzése, ma azonban már többek között azt a bányát használják, amelyet a mester édesapja, Papp Dezső vásárolt a két világháború között.

A kitermelés folyamatának töredékén mi is részt vettünk, ez kézzel történik, kemény fizikai munkát igényel, a kibányászott nyersanyagnak csak 30-40 százaléka használható fel. A gyakorlott mester felismeri a megfelelő követ, amely akkor jó, ha visszarúgja a kalapácsot, mondja az idősebb Papp Sándor. Ez után ékekkel lefejtik a kőtáblákat, a tömböket méretre vágják, és traktorral hazaszállítják. Ekkor kezdődik a kő megmunkálása, amely a szabad ég alatt történik, a szerszámokat maguk állítják elő, kivéve a nagyobb eszközöket, azokat egy városi műhelyben esztergáltatják.
De nézzük a Papp Sándor és fiai által alkotott legszebb munkákat: két, kőből faragott székely kapu, az egyik a községháza, a másik az iskola bejáratát ékesíti, aztán ott van a Szentjánosban, a falu első helyén található emlékmű.

A központtól nem messze található a Küpü-forrás, amelyet Winkler Imrével, egy helyi művésszel közösen faragott, a falu kézdivásárhelyi bejáratánál gyönyörű emlékmű jelzi, hogy hova érkeztünk, de ő készítette a csíksomlyói Kálvária harmadik stációját is. Van egy saját találmány is, amelyre Papp igen büszke, ez a kopjás sírkő.

A mestert elválásunk előtt a kőfaragás kilátásairól faggattuk, szerinte van jövője, mert sírkövekre, kertekre, házalapokra mindig szükség lesz, még csak annyit fűzött hozzá, hogy ő tudását két fiának átadva úgy érzi, ez irányú kötelességét teljesítette.

A művészkedő nyugdíjas

Winkler Imre bevallása szerint mindennel foglalkozik, ami szép és jó, imádja a természetet, ott érzi igazán otthon magát. Fest, farag kőbe, fába. Rákérdeztem, honnan ez a tehetség, elmondta, hogy nem volt művész a családjában, azonban van egy sejtése, hogy honnan örökölhette. „A germán népben, ahonnan a Winklerek is származnak, benne volt a faragás művészete” – vélekedik.

Az elemi iskola elvégzése után művészeti iskolába iratkozott, ahol komolyabban elsajátította a faragást. A hetvenes években volt kiállítása Kézdivásárhelyen, de mai napig is kapja a felkéréseket, amelyeknek mindig próbál eleget tenni. Festményei magukért beszélnek, két képpel részt is vett a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmával szervezett kiállításon.

Az ő keze munkáját dicséri a Molnár Józsiás park Bujdosó felőli bejáratát díszítő székely kapu, a kővári Szent Lőrinc-szobor, de külföldre is számtalanszor vitték már el munkáit.

Legutóbb a magyarországi Alsónyékre, Kézdiszentlélek testvértelepülésére alkotta meg Petőfi szobrát. Amire büszke, hogy személyesen is ismerhette Kós Károlyt, a híres építészt, írót, grafikust, és 1972-ben kezet foghatott vele.
Lakása, udvara tele van az általa készített festményekkel, faragásokkal, alkotási vágya kifogyhatatlan, tevékenységét egyetlen Michelangelo-idézettel magyarázza: „Megláttam az angyalt a márványtömbben, és addig véstem, míg ki nem szabadítottam”. Vallja, hogy minden anyagban ott van az angyal, csak kell valaki, aki előhívja.

Akiről nem sokat tudunk

A kőfaragás mai mesterei mellett érdemes és fontos megemlíteni egy olyan művészt, aki szintén Kézdiszentkereszten született: Laub Ede. Neve talán sokak számára semmit nem mond, ami annak is betudható, hogy a falu nem őrzi igazán élénken emlékét. Leszármazottai közül Laub Erzsébet él a faluban, akitől előrehaladott kora és betegsége miatt nem tudtunk információkat szerezni. Laub Ede kőfaragó, szobrász, tehetséges restaurátor 1889-ben született, részt vett az Országháza és a kassai dóm restaurálási munkálatainál, de a szentföld falvai is őrzik munkásságát. Ő faragta a Kézdiszentkereszten, Csomortánban, Almásban található háborús hősöknek állított emlékműveket. A híres kőfaragó 1942-ben hunyt el.

Pál-Varga Réka
Székely Hírmondó