néphagyomány  

2012.04.01. | 09:54 A csíki székelyek és a gyimesi csángók identitástudatáról 3.

A gyimesi csángók identitástudata

A csíki székelység és a székely csángók, vagyis a gyimesi csángók közös őröktől származnak, egy népcsoportba tartoznak. A már sok évszázada kiforrott közösségekből váltak ki egyenként, vagy csoportosan és hagyták el szülőföldjüket, telepedtek meg máshol, alakítottak ki egy eltérő kultúrájú, sajátos identitású új közösséget.

A 17. századi Habsburg hatalmi törekvések megfosztották kiváltságos jogaitól a székelységet, akik jogaikért kiálltak és szembe fordultak az elnyomókkal. A megfélemlített, jogaitól megfosztott, büszkeségében megsértett nép egy része elhagyva házát, szülőföldjét, elindult Moldova irányába, idegen területre, ahol ingyen földet és letelepedést remélt. Moldova távol volt korábbi otthonaiktól és sokan visszaindultak, de már nem térhettek haza, hanem a havasokban, a hágókon, a szorosok völgyeiben bujkáltak, próbáltak megélhetést találni. Ők a mai gyimesi csángók ősei, akik részt szakítottak, törtek a vadonból, és rendkívül kemény munkával létrehozták az első települést, Sánclokát. Megépítették első templomukat, amit ma Kontumáci templomnak nevezünk.

Sajátos életvitelük, gondolkodásuk, identitásuk gyökereit visszavezethetjük a kezdetekhez. A folytonos menekülés, az ideiglenesség, a rendkívül kemény megélhetési feltételek szükségessé tették az álcázást (lásd romános jellegű öltözködés), az ideiglenes szállások építését, valamint a mobilitást feltételező, lényegében nomád állattartás megvalósítását.

A gyimesi csángók magukat büszkén vallják magyarnak, székelynek, csángómagyarnak, székelyes csángónak. Mindegy melyik megnevezést használjuk, mert mindegyik egy magyar nemzetiségű, magyar érzelmű, és erős magyar kötődésű népcsoportot jelent. Történelmi tudatukat csupán a szóbeliség közvetíti, hiszen az elmúlt 300 év vonatkozásában nem készült egyértelműen igazolható összefoglaló, írásos történeti munka ebben a témakörben. Sajnos mára értékes információk vesztek el az idők homályába – többek között már az itt élő családok nem tartják számon. Hogy honnan származnak, és nem ápolják sem a székelyföldi, sem a moldvai rokonsággal való rokoni kapcsolataikat.

A gyimesi csángókat erős vallásosság jellemzi, és identitástudatuknak ez a vallásosság tekinthető a legerősebb pillérének. A Gyimesközéplok térségében történt kutatásaink azzal a tapasztalattal jártak, hogy a románokkal kötött vegyes házasságok elítélése is elsősorban nem nemzeti, hanem vallási különbözőségekre vezethető vissza. Végeredményben Gyimesbükk (Gyimes) kivételével a terület jelentős részén sem az ortodox, sem a görög katolikus vallás nem jelent meg.

A kulturális identitás a Gyimesek területén egészen sajátságos. Viseletüket a szomszédos román népektől kölcsönözték álcázásképpen, de sajátos magyar díszítéssel tették magukévá. Zenéjük, énekeik, mondáik egyedülálló, kiforrott, és különös archaikusságukban a magyar kultúra legértékesebb elemeit őrizték meg. Ennek a kultúrának máig élő folyamatossága annak bizonyítéka, hogy ez a népcsoport hagyományaihoz erősen ragaszkodik.

A csíki székelyek és a gyimesi csángók identitásának összehasonlítása

Az Erdélyben élő magyarság, így a székelység, a csángóság etnikai identitásának megfogalmazása igen aktuális, hiszen a rohamosan változó életkörülmények, a gazdasági-politikai és kulturális globalizáció jelentős hatásai következtében egyre inkább mutatkozó kulturális szétszóródás és közösségtudati deficit hatásaként talán most van az utolsó lehetőség a korábbi állapotok és jellemzők megismerésére, valamint bizonyos pozitív identitás elemek megmentésére, felélesztésére.

Az etnikai identitást a nyelv, a kultúra és a származás fejezi ki. Vizsgálatunk tárgyát képező mindkét népcsoport magyar anyanyelvű, magyar érzelmű és jelentős részben római katolikus vallású. A lakosság nagy többsége kisebb településeken él, jórészük foglalkozik földműveléssel és állattenyésztéssel. Közös ősöktől származnak, és közösek a történelmi, kulturális gyökereik is.

Mégis, mindezek ellenére nagyon sok különbség fedezhető fel a két népcsoport között, és jelentősnek értékelhető a közöttük feszülő előítélet és intolerancia is. Mik az okai ezeknek a különbségeknek? Mivel magyarázható az előítéletesség?
Kutatásaink nyomán hosszú idő után rajzolódott ki az elképzelés a különbségek magyarázatához, amelynek igazolásához természetesen még számos bizonyíték, illetve tapasztalati megerősítés szükséges.

Az előítéletesség egyik oka, hogy a gyimesi csángók bizonyos területeket inkább a Csíki-medence irányába próbáltak maguk számára foglalással kiszakítani, mint Moldva irányába, így természetesen számos konfliktus adódott a két népcsoport között. Másrészt az európai fejlődés, polgárosodás, városiasodás vérkeringésébe korábban bekerült, iparosodó csíki települések lakói a gyimesiek primitívebb, anyagi szempontból szegényebb életmódját kritizálva felsőbbrendű módon viszonyultak a csángókhoz. A csíki székelység megítélése szerint (még ma is) a csángók igénytelenek. A keveredés, a vegyes házasságok tapasztalata szerint a csángó közösségek nehezebben fogadják maguk közé az idegent, így a székelyeket is. A másságot még a befogadást követően is érzékeltetik a kívülről jövővel, szinte élete végéig.

Egy másik magyarázat szerint a szigorú erkölcsi normák közötti székelység ugyanakkor elítélte a gyimesiek udvarlási szokásait, hiszen ott szinte a mai napig létezik a próbaházasság intézménye.

Mindkét területen azonban egyre nyilvánvalóbbá vált az a tendencia, hogy bár magyarságukat büszkén vallják és nemzethez tartozásuk alapvetően nem is kérdéses, de pontosan mindezek okán jelentős nyomás nehezedik rájuk a román többségi nemzet részéről, a nyelvi és kulturális elszigeteltségtől, és az anyaország felől érkező segítőkész hozzáállás, támogatás hiányától.

Ebben a tanulmányban keret híján nincs lehetőségem azoknak az interjúknak, beszélgetéseknek a konkrét szövegeit és részletes elemzéseit közölni, amelyek összefoglaló gondolatként itt megfogalmazódtak, de számos adatközlő értékes és hiteles vallomása, a székelységgel és csángósággal évtizedek óta foglalkozó történészek és pedagógusok tapasztalatai segítették az általunk vizsgált két magyar kisebbségi népcsoport identitástudatának megértését. Ezek közül is kiemelésre méltó Tankó Gyula iskolaigazgató (Gyimesközéplok) személye, valamint Berszán Lajos katolikus pap és iskolaigazgató személye Gyimesfelsőlokról, illetve Ferencz Alajos polgármester személye Csíkszentdomonkosról.

Etnoregionalizmus és identitástudat

Mint Magyarországon úgy Romániában is végbe megy az Unió követelményeihez igazodó adminisztratív (virtuális), valamint területi egységek bizonyos érelemben tervezett művi létrehozása. A követelményekhez történő igazodás alapjaiban nem konfliktusmentes, hiszen hatalmi átstruktúrálódást jelent, valamint olyan tudástőkét feltételez, amely az érintett országok nagypolitikai és közpolitikai stratégiáit egyaránt segítheti. Az a kérdés, hogy egy térség életfeltételeinek megteremtésében, az adott terület társadalmi közegének érdekeltségi horizontjában milyen szerepet kapnak, kaphatnak a különböző társadalomtudományi kutatások tapasztalatai, illetve ajánlásai?

Konkrétan, pl. az általunk vizsgált székelyföld, valamint a Gyimesek gazdaságföldrajzi-kulturális létterének árnyalt, a kulturális antropológia által alaposan feltérképezett és elemzett társadalmi jelenségekre vonatkozó ismeretanyaga milyen szerepet kap, milyen lehetőséget kaphat a politikai és a gazdasági döntések megoldásaiban?
Álláspontom szerint minden adminisztratív, politikai, jogi, valamint gazdasági stratégia, terv, döntés annyit ér és olyan mértékben eredménye, amennyiben képes a feltételek racionális felismerésére és a felismerések nyomán történő legjobb, legoptimálisabb döntés meghozatalára.

Az emberi tudatban létező erkölcsi, kulturális parancsok, elvek, prioritások stb. alapvető motívumai, illetve gátjai bizonyos cselekvéseknek. Mindezen motívumok és gátak a közösségi tevékenység, a kohéziós megnyilvánulások vonatkozásában fokozottan érvényesülnek, és már középtávon rendkívüli eredményeket vagy veszteségeket produkálhatnak.

Úgy gondolom, hogy mindezen, talán nem is újszerű felismerések ellenére rendkívül nagyvonalúan és felületesen bánunk az emberi tudatban, valamint közösségi tudatban rejlő lehetőségekkel, és számos emberi értéket, közösségi eredményt elpocsékolunk.

Antal György
magyardiplo.hu

A. Gergely András: A Jászság kulturális antropológiai megértése. Jászsági Évkönyv. 2000.
Antal Imre: Gyimesi Krónika. Európa-Kriterion. 1992.
Assmann, Jan: A kulturális emlékezet. Atlantisz, Bp. 1999.
Ilyés Zoltán: A székely nemzetiségi szervezet. Pallas-Akadémiai Kiadó. Csíkszereda 1993.
Tankó Gyula: Kik vagyunk mi gyimesi csángók? Honismeret 21. 1997.
Tankó Gyula: Gyimesi szokásvilág. Erdélyi Gondolat. Székelyudvarhely 1996.