néphagyomány  2013.04.03. | 16:28

A klézsei táltosok világa 1.

A klézsei Esztenka (kőszikla) a környék legmagasabb pontja,

az öregebbek, például Están Mártan idős bács,még Tátos (Táltos) hegynek is nevezik. Ha jól megnézzük, akkor észrevehetjük, hogy a hegy egyik oldala beomlott, és néha még ma is beszakad. A hiedelem szerint a hegyben egy üredék (üreg, barlang) állt. A közelben lakó, 50 év körüli Bezsán (Firkóti) Pável elmondta, hogy gyermekkorában, még a beomlás előtt, látta ezeket a lyukakat, béjáratokat a barlangba, s az összeomlás a kiirtott nyírerdő miatt következhetett be.

A Tátos hegy alatt gyújtják meg a farsangi lángot, ott verekedik a Csontkirály a Bobkirállyal. Ha a hegy oldalából kifakad a víz, elárasztja az egész világot.

Az Esztenka (Tátos) hegy egyben kálváriahegy is.

Ha szétnézünk, a szomszédos völgyekben összedarabolt védőköveket találunk mindenfelé. A védőkövekről a Csángó mitológia című könyvemben írtam bővebben, ezek szerepe az volt, hogy megvédjék a falut, a házat, de még a templomot is a rossztól. A sok szétszórt védőkő-maradványnak az a magyarázata, hogy régen ott volt a falu, de mivel az Esztenka alatti helyeken csuszamlós volt a föld, az emberek arrébb költöztek. A megmaradt kövek nem mást hoznak figyelembe, mint azt, hogy valamikor a hegyre kövek vezették az utat, és a Tátos hegy elnevezés a kálvárián lévő régi táltosokhoz vezető útról eredeztethető. Ma a Tátos hegyre menve baloldalt vannak a keresztek, éppen a védőkövek társaságában.

Szent László király idejében, 1092 körül az egyház betiltatta a kövek tiszteletét:

„Akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek." (Az I. László korabeli egyházi zsinat határozatai 1092 körül, az ún. I. törvénykönyv, 22: A pogány szokásokról)

Ezt a zsinati határozatot még idéznem kell akkor, mikor a kutak és a fák tiszteletéről írok. Több mint 900 éve betiltották ezeket a „pogány" szokásokat Magyarországon, de Csángliában még mindig élnek.

Kutak és források tisztelete

A Táltos hegynek szinte a tetején van egy Budinkút nevű hely, azaz egy forrás, amelyik budinba (bödönbe, bodonkába, kerek formájú kéregedénybe) van téve. Édesapám, Duma (István) Márton szerint a Táltos hegytől 5 km-re levő Buda falu az itt található budinoktól (forrásoktól) kapta a nevét, amelyek ma a Füzesek nevű helynél találhatók. A 4-5 éve 98 évesen meghalt Farkas Mihály bácsi azt mondta, hogy budai budinoknál tanítottak a táltosok, az árnyékos füzesben, a forrás mellett.

Amikor a csángó ember egy kút mellett megy el, így köszön a kútnak:

"Dicsirtessék kút forrása". Amikor édesanyámnak (aki a falu bábaasszonya volt) mondtam, hogy én ezt szégyellem, mert a társaim biztos kikacagnának, akkor anyám azt mondta

„Fiam, akkor nyelved hegyivel vess keresztet a szájpadlásodra". Azaz a kutakat, forrásokat mamáig tisztelni kell.

A csodát tevő kutakban, forrásokban való igen erős hitet már a moldvai magyarság első leírásaiban dokumentálják, Marcus Bandinus, Moldva apostoli adminisztrátora 1648. március 2-ai jelentésében például arról számol be, hogy egy bizonyos szeretvásári csodatevő forrást a román vajda trágyával betömetett, mert a csodák hatására sok ortodox is a katolikus hitre tért át.

A témát nagyon jól körüljáró Peti Lehel kutató azt mondja, hogy a csángó néphit szerint a kutak, csorgók környékén elhelyezett szobrok megvédik azokat a kiszáradástól.

A kutaknak természetfölötti erőt tulajdonítanak, és a vallási tárgyakat a viszonzás és hálaadás céljából, valamint az isteni kegyelem biztosítása érdekében helyezik el.

1986-tól a trunki csodakút (amelyik a szentéletű Benedek Márton halála után rózsaillatú lett) az egész Csángóföldet megmozgató kultusz színtere lett, százával zarándokoltak el a gyógyító kúthoz a katolikus falvak hívő lakói, hogy annak csodatevő erejéből részesüljenek.

Mindezt csak megerősíteni tudom, s annyival kiegészíteni, hogy a kutak, források mellett gyermekkoromban mindenütt még nyírfák voltak ültetve, annak az árnyékában pedig a víz jó hívesen maradt. Hogy miért pont nyírfa, arról a menyekezőről és a világfáról szóló fejezetben lesz szó. Most, hogy ezt a kötetet írtam, jött eszembe, hogy nicsak, a kutak mellett a nyírfák már nincsenek sehol sem, 40 éve még mindenütt ott voltak, ma pedig sehol.

A kutak tiszteletét is az egyház Szent László király idejében megpróbálta betiltani, eszerint kevés sikerrel.

Hejgetők a kálváriahegyeken és Kerecsenyen

Szinte minden falunak van kálváriahegye, amelyre az emberek húsvét napja előtt a kálvária úton kimentek, megtisztelve Jézus Krisztus Feltámadását. Húsvét napjáig a szentkereszt útját járták, néha még ma is eléfordul ez.

A másik szokás az volt, hogy a hejgetők újév előtt kimentek a hegyre gyakorolni a hejgetést. Karácsony estéjén gyakoroltak utoljára, és ilyenkor minden csapat összejött a hejgetésre. Azt mondják, hogy volt olyan hegy, ahol hét faluból is összejöttek a hejgetés gyakorlatára. Régen az öregek kiválasztották a küldötteket és leküldték az üzenetekkel a Kerecseny-hegyre , hogy megbeszéljék és összehozzák a tudást.

A Kerecseny-heggyel mindig is kapcsolatban voltak a régiek: tűzzel, hanggal és üzenetekkel.

Aztán ezekből a falvakból kinevezett küldöttek réges-rég a Kerecseny-hegy tetején, ahogy most nevezzük, valahol a Békás-szoros környékén, gyakoroltak vagy kaptak tanácsot a tátosoktól. Ezt Farkas Mihály állítja, aki 98 évesen halt meg. Õ elmondta azt is, hogy eljárt ide, de nem beszélt arról, hogy pontosan mit csináltak ott.

Hogy az útiköltséget legalább fedezzék, árut vittek magukkal, amit az ottani hegyi embereknek eladtak, ez legtöbbször bor volt, mivel ott a szőlő nem termett meg. Istók Mihály szerint, aki szintén járt Kerecsenyre, az egész legtöbbször úgy ért véget, hogy a milicisták mivel tudták, mikor mennek a csángók a hegyre, kiálltak az útra és elkobozták a bort, sokat közülük borcsempészés vádjával elrekkentettek ], maga Istók Mihály is emiatt ült börtönben.

A kálváriahegyekhez kapcsolódott az is, hogy húshagyat napokon a hegytetőre a fiatal legények nagy tüzet raktak, és kerékre kötött, meggyújtott szalmát engedtek le a völgybe. A tüzelés idejében a szomszéd faluhoz rikoltottak át a legények, és különböző megtörtént eseményeket hirdettek a falun át. Ilyenkor történt az is meg, hogy kicsúfoltak leányokat vagy tolvajok nevét ismertették meg. A gyerekeknek nem volt meg engedve, hogy a hegyre menjenek, azt mondván, hogy ott verekedik a Babkirály és a Csontkirály, de mennyében a Babkirály erősebb lesz, akkor kimehetnek. Az a hiedelem élt, hogy az a gyermek, amely reggel első lesz a hegyen, az találni fog bicskecskákot, kést, buzogányt vagy szekercét. Az utolsó időkben bizony senki se talált, de réges-rég még ezüst- és aranynyelű bicskát is találtak, és kardokat is.

Húshagyat estéjén tüzet gyújtottak, s az éjféli harangszó előtt mindenki elfogyasztotta a húst. Ami hús megmaradott hitehagyottan, azt eldobták, és azután hamvazószerda reggel lúggal mosták ki az edényeket. Majd amint meleg és hideg vízzel ébredtek, azután nem lett se tánc, se húsevés elé húsvétig, még a túrót se ették meg pénteken A gyerekeknek meg volt engedve a tojás. Olyan étel is volt, hogy káposztalévben főztek pújkását (kukoruzakását, azaz kukoricakását). A hosszú guzsalyosakban aztán pújt is főztek, és dióbelet ettek.

(Részlet a készülő Csángó jelképtár című kötetből)

(Folytatjuk)

Duma-István András