néphagyomány  2013.04.06. | 12:50 A klézsei táltosok világa 2.

Gyermekek és felnőttek tanítása

A guzsalyasok vége felé Kádár Bari, Bálán János, Dodán Bari, Zsóka György hosszú meséket meséltek a régi hagyományokról, mikor úgy érezték, hogy szükséges. Mi gyerekekként még siringtünk és figyeltünk, amikor felnőttebbeket tanítottak az öregek. Történt ez a szekér, a kemence, katlan, esztena, komárnik [*8]építésénél, és bizony sok mindent tanultak a lányok a guzsalyasokban is.

A filozófia tanítására is volt idő, nemcsak a templomban hallottak erről-arról az emberek. Azt mondták, a pop a pop dolgiról beszél, de az Isten arra tűzte ki az embert, hogy gyülekezzen és meséljen mindenről, ami a világ rendjét adja. Így bizony a halottnál holtakról, a túlvilágról beszéltek, disznóvágáskor a múlt évi eseményeket idézték fel és a jövőről kutattak. Azt mondták, hogy az állat teste inkább kimutatja a múltat és a jövőt, mivel ő a múltnak a része és felkészül a jövőre, úgy ha a lép vékony, akkor gyenge lesz a tél, ha egyik vagy másik része vastag, akkor az a része lesz nehezebb. A disznó szőriről is meséltek, vékonysága vagy vastagsága szerint nézegették, ennek göndöreiről tudták az időjárást, s utána mondták: „a lovat bévidd a házba is, és sok ételt adjál neki, mert a hideg télre úgyis megnő a szőre."

De nemcsak ilyenkor gyűltek össze az emberek, volt idő, amikor nem lehetett dolgozni vagy éppen esős idő volt, s olyankor az öregek a sutúban leülve beszéltek a világ rendjéről. Oda aztán a gyerekek nem mehettek, ameddig meg nem nőttek arra, hogy értsék meg a dolgot. Az idősebb nők és anyák félrecsalva a gyerekeket meséltek vagy játékokat készítettek, hogy ne zavarják a többieket. Amikor pedig a bábaasszonyok jöttek össze, a férfiak kezébe jutottak a gyerekek, és fergettyűt, peregtetőt, galabicspuskát, nyilat vagy forgatható botot csináltattak velük.

Aki valamennyire el volt fogadva az öregek mellé, az a beszélgetések során gazdagabb lett. Bizony ünnepelő napokat és esőt is adott a Jóisten, úgyhogy volt mikor tanácsolni, meg nyárba olyan forró meleg, amelyik árnyékba kényszerítette az embert fél órára, s ilyenkor a semmiről nem szoktak beszélni, hanem fontos témákat lehetett hallgatni, ha pedig idegen közeledett, akkor semmirevaló beszéd kezdődött.

"A leírt dolgok szentek"

Több alkalommal kértem édesapámat, hogy mondjon erről-arról, ilyenkor aztán azt mondta:

- Van mindenre bölcs mondás, de azt is csak akkor kell kimondani és elfogadni, amikor több ember közt hangzik el, ezért bizony – mondja vala – a leírt dolgok szentek, és a lefirkáltak csak keresők.

Hogy mi volt leírva? A természet és a nép a szavában „leírja" a törvényeket és a dolgokat. A gyerek csak firkál a homokban, keresve az újat, és a nép úgy fogadja el, ha leírni való a firkálás. Az Isten minden nap leírja a törvényeket, és minden évben megszenteli ezeket. Ezeket tudták a nagy királyok, mondja vala Farkas Mihály bácsi, aztán más öreg mondta, hogy csak a táltosok tudtak erről, és ilyenkor bizony csak figyelni kellett és hallgatni, mert az ember azt se értette, hogy az-e a táltos, akiről beszélnek, vagy éppen azok, akik beszélnek, hisz ellentmondásaik után mentek es tovább a beszédben.

A sutúban való beszélgetéseken, vagy a katlan körül, a nagy fa alatt, az erdőben azon
vitatkoztak, hogy nem kell elfelejteni a kürt megfúvását, amikor az árnyék változik. A félrefúvást csak tavaszra és őszre, vagy igazi eseményekre kell használni, hogy a falusiak is tudják, mi történik, és ne legyenek félrevezetve. Így vala egy öreg a házánál tartott kecskéivel, mert ő ameddig meg nem hallotta a kürt hangját, hogy jön az összeverés a meggyük (meddők) és a fejősek közt, addig otthon tartja vala egy fejős kecskét, amelynek tejéből néha örömmel kortyantok (gurtyantak) vala egy nyakkal, aztán nemsokára el is tűnt az ilyen öreg. Ugyanúgy a sokgyermekes Szálka Mihály is kecskét tartott otthon, és a kis Misivel örvendünk vala, mikor elválasztották az ollókat [*9]Szent Györgyben.

A kürtöt csak a bács fúhassa vala meg, mert csak ő tudja a mérést. A tilinkót csak a szerelmes, mert ő tudja, mikor kell csalni a szeretőt, a sőtüt [*10]is csak a juhász vagy a hóhér [*11], amely így elmondja, merre van a vad, és nem zavarja ezt.

Húshagyatkor, amikor meghallgatták a fiatalak rikojtazását, másik nap rájuk kérdeztek, nehogy valamit elrontattak volna. Semmi hazugságot nem kell mondani, mondták az öregek, és azt is említették, hogy még Krisztus előtt is húshagyatkor tűzzel, hanggal és talankkal [*12]állították le a vadászatot.

Említenek vala Becze Éváról és mondják vala, hogy mások is voltak, úgy Tellmecsel atyát tartották egyesek táltosnak, de Éva néni barátai hazug táltosnak nevezték, így aztán azután többet nem használtak táltos elnevezést.

Aztán István András öreg rokonunk gyomlál vala a kertben, és mondta: igen, táltosok ma is vannak, de titkosok, majd megnőve megismered. Azzal erősítette, a táltos, fiam, nem baszorkánykodik, nem hazudik és nem mondja el, hogy ő milyen tudással rendelkezik, erről nem lehet okoskodni, mert a tudás végtelen, erre az embernek kell legyen esze, és azért mondják, hogy eszes.

Aztán azt is mondták, nem kell félni a haláltól, mert ezzel elvisszük a rossz szokásainkat, és a rosszat eltemetjük, velünk a nép megszűri a rosszat és a jó marad meg a jövőnek. „Titkainkat és rosszaságainkat visszük velünk, a jó itt marad örökben és a mennyekben."

Ezeket a kis beszélgetéseket örökké egy pár emberrel csokorban végezték el, és tanusítatták is egymásnak, mi volt, így bizony a társadalmi szerepekről, a jelképekről az életi tapasztalatról és Istenről is szó jött. Ezeknek úgy mondtuk, hogy misés mesék, mert a gyerekeknek mondtak mesét, de a misés mesén az igazi dolgokról beszéltek. Amikor a gyerek felnőtt, és a miséről kellett beszámoljon, akkor amit hallott románul a templomban, azt elmesélte az apjának magyarul, s aztán jött az apja misés meséje.

"Erről sokat ne beszéljél"

Gyermekorombon több idős ember is emlékezett a régi táltosokra (vagy tudott az akkoriakról), de nem nagyon meséltek róluk. Ez ma is így van, igaz, már sok minden felejtésbe merült. De ha az ember (a gyermek) egyszer bizalommal közeledett a régi öregekhez, és megismerték egymást, ezt a világat is megismertették a fiatalokkal, hozzátéve, „ezekről ne sokat beszéljenek". Így volt ez az kényesebb legendákkal is, mint amilyen Szent László legendája, Fodor legendája, Csicsal hegye, Kerecsenyi hegye, az aranypatak-hárompatak legendája, a király és a forrófalvai leány, Kőműves Kelemen, a Pakurár legendája [*13]és sok más legendák, amelyek végén mindig is elhangzott: „erről ne beszéljél".

Az első alkalom, amikor ezzel a mondattal találkoztam, 11 éves koromban történt. Akkor Zsóka (Dodán) Bari (Borbála) a mezei munkáról hazajövet elmesélte nekem Kőműves Kelemen legendáját. Akkor nem értettem, hogy a román Mesterul Manole legenda majdnem egy az egyben megegyezik a mi Kőműves Kelemenünkkel. Később sok irodalma került a kezembe, és rájöttem, hogy az egész nem más, mint a kultúrák összefonódása.

Édesapám, Duma (István) Márton mellett sok mindent hallottam gyermekkoromban, mikor az öregek beszélgettek vele este a sutúban, a szóbánál. [*14]Sok érdekes dolgot mondtak, amit kisgyermekként nem értettem, de megjegyeztem. Például mindegyre arra tértek vissza az apámmal tanácsoló öregek, hogy „Ne felejtsétek el, mü vagyunk a hunok." Aztán csak nekem: „Tartsad észre, ameddig élsz, mü hunok voltunk, azok, amelyek utat nyitottunk a többi magyar népeknek, az avaraknak, a kunoknak, a pecsenyéseknek [*15], s e későbbi magyaraknak es." Nem nagyon vettem komolyon ezeket a „dumákat", hisz annyiszor hallottam, hogy már untam, pont úgy, ahogy a fiatalok a mai világban megunják a régi kultúrát, a népviseletet, és mást akarnak, azt, amit a modern világ felajánl nekik. Később, mikor kinyílt a csipám az iskolában, már vissza-visszamondtam nekik, hogy „bre, ez marhaság", utána már nem nagyon mondtak semmit a hunokról.

Ma, mikor látom, hogy mi sem vagyunk figyelembe véve az utódjainktól, a tőlünk fiatalabbaktól, akkor elszomorodom azon, hogy letácsoltam [*16]az öregeket. Mint idősebb, reajöttem arra, hogy ilyenkor az ember csak annyit tehet, hogy megtanulja azt, amit a fiatal jobbnak tart, hogy megérthesse, miért mond le a fiatal arról, amit a régi kitaposztalt.

(Részlet a készülő Csángó jelképtár című kötetből)

(Folytatjuk)

Duma-István András

[*8] Az az építmény, ahol a juhászok fejtek és a túrót csinálták
[*9] kecskegida
[*10]furulya
[*11]Időtöltő, esetleg őr
[*12]rézpléhből készített kolomp
[*13]Ez a román folklórban Miorita néven lett híres, első változatát még Petrás Ince János
gyűjtötte Klézsén, magyar nyelven
[*14]kályhánál
[*15]besenyőknek
[*16]elhallgattattam