néphagyomány  2013.04.10. | 16:31 A klézsei táltosok világa 3.

Apám, a kertész

Azt is mondták vala az öregek, hogy a völgyön élő táltosok kertészkedtek, de most ilyeneket nem ismerünk, tették hozzá, csak nekem címezve. Édesapám maga is kertész volt, ezért közben arra gondoltam, be kár, hogy most nincsenek tátosok, mert akkor apám is az lenne.

Apám 1903-ban született és 1998-ban halt meg, hosszú élete vala, mint barátainak, Farkas Mihálynak, Istók Mihálynak és Están Mártannak. Én 1955-ben születtem, amikor már öregnek számított a faluban, és még öregebb lett, ahogy én nőttem. A II. verekedés előtt volt egy felesége és gyermeke, de azok elhaltak. Aztán elvitték katonának, az orosz fronton ágyútalálat érte, a szanitécek holtként emelték ki a földből, nem tudni, mennyi idő után. Leszerelték, egy ideig újra behívták. 1944 augusztusa után a serege felbomlott, majd itthonról volt elvive fogolynak valahová Kisázsiába, együtt a klézsei Gondosakkal, és olyan messze voltak, hogy visszafelé vonattal hozták Tiraszpolig, aztán elvitték a tengerig, Odesszáig, s onnan Kosztáncéig hajóval.

- Ahol voltam én, fiam, ott nem ismerték a szóbát (kályhát), én csináltam nekik ilyent, a nyár kurta volt, így káposztát tudtam termelni nekik. Majdnem meghaltam egy alkalommal betegségben, magyarak, olaszok és németek is voltak velünk, 1500 volt kezdetben a táborban, de az ötszázból, akik megtértünk, sokan elvesztek a visszajövő úton. Sokan ott maradtak, szépek voltak ott a nők, és itthon úgyse volt senkijük, sárig hajúak es voltak és ferde szeműek es. Szerencsém volt, hogy Dudesti-en megtanultam keveset bolgárul, utána könnyű volt az orosz, de ott es nem mindenki tudta jól a ruszt.

- Mikor vitték el? – kérdeztem.
- Negyvennégyben, amikor bejöttek a ruszok, Lészpeden találtak, és bekerítették a falut, a gerlényi primár is a ruszakkal volt, s Lészpeden ahány dologra való fiút találtak, katonasághoz közelitől felfelé ötven esztendősig, mind elvezették Románvárosra, ahol volt Centrul de recrutare. [*17]

Édesapám Bukarestben, a dudesti-i bolgár katolikus kolostorban tanulta a kertészkedést, még valamikor a verekedés előtt.

- Látod – mondja vala – én, Farkas Iléss, Dorlán, Hodorog, Gusás és mások el voltunk küldve Dudest precsisztába, kiválasztottak a falusiak, és ott tanultunk meg kertészkedni.

Amikor a tátosokról kérdeztem, megmosolyogta magát, s elkezdett egyébről
beszélni:

- Mi szerettük a kerti növényeket, akkor még értettem keveset írni, de a háborúba betakart az ágyú, azután sok mindent nem birok csinálni, az írásnál a kép összezavarodik, és nem nagyon tudok írni, olvasni, nézd, a nevemet is hogy írom – és leírta a nevét, de már a harmadik betűnél összekeveredett. Ha csak félrenézett egy ideig, úgy tudta folytatni.

De amikor imákat olvastam akár magyarul, akár románul, azt bizony jól tudta előlről, és ha én leálltam, folytatta betű szerint. Nos, mondja vala, ott a Dudesti-i precsisztávban éltek a csángóbolgárok, ezek a bolgárok némaként éltek a csángó falvakban is. Kétféleképpen neveztük (de a románok is) ezeket a bolgárokat: kertész-bolgárnak és csángóbolgárnak. Először azt hittem, a csángóbolgár az a kertész bolgár, amelyik csángó falvakban élt, velik keveredett, most tudtam meg viszont, hogy a Dudesti-i bolgárok katolikusok – azaz lehet, azért nevezték el őket felénk csángóknak, mert Moldvában a csángó egyben katolikust is jelentett.

Hezzánk, Klézséhez közel is volt egy ilyen bolgár csángó: mos Tudor Nicolae, aki Bãlcescu
faluban (Ferdinándújfaluban) lakott. Nála álltunk vala meg a szekérrel pihenni, amikor mentünk Bákóba. Ezzel az emberrel és Hodin páterrel osztotta meg a kertészeti tudását édesapám. Ők hárman sokat tanácsoltak: a bolgár öreg, a virágokat szerető klézsei botanikus páter és apám, a hadirokkant csángó kertész.

A páterről mondattak jót is és rosszat is, de gyógyítani is tudott, és a botanika mesterséggel nem viccelt, ahogy egyesek mondták. Ők meséltek vala a háborúról és a jelképekről, és elmondták vala, hogy sokszor azért, hogy nekik voltak jeleik, amelyeket másak nem értették meg, életben tudtak maradni még akkor is, amikor fogságba estek.

Édesapámmal a legszebb emlékeim a hajnalokhoz kötődnek. A nap közeledését a faluban
hajnalharangszóval jelezték, és imában ébredve szólalt édesapám:

Első kakasszó szólít

Kelj fel Mária
Boldogságos szép szűz Mária!

Így emlékeimnek legyek híve, végigkövetem az időt és utat, amely nap mint nap vezette
útjainkat, hogy végtelenségit létemnek tudjam ismerni és felfogni. Édesapám, regvel kelvén, napvilágra megfordult, s mind a két kezével a mellén így imádkozott:

Hajnal, hajnal, piros hajnal
Kibe Mária nyuguvék
Urunk Jézus születék
Eleveneste szép virág
Neked adom lelkemet
Tőled várom lelkemet
Mennyben, örök dicsirtségben.

Édesapám kimenyen vala a kertbe és a vízfolyást megengedé, hogy a napnak ereje, együtt a tűz és a víz keltse növényeinek ereit. Mit így fejezett ki:

Megöntözvén a szép kertet
Nap szép benderhez [*18]fordult
És a bölcsesség magjával
Hangja testemre borul.
Amikor szólt és imádkozott, akkor magának tanácsot is ad vala:
Már megvirjádván éj után
Kérjük az Istent leborulván
Hogy münköt ez nap fáradván
Bűnbe ne ejtsen a sátán
Úgy faljon nyelvünk szólása
Ne hallhassék durr [*19]folyása
Szemeinknek nyargalása
Világ hívságát ne lássa
Távozzék minden restsegünk
Hogy jóra forduljan testünk
És józan legyen eledelünk
Hogy münköt ez nap fáradván
bűnbe ne ejtsen a sátán.

A nap pedig végigkövette az útját, és a déli harangszónál az egész falu világba borult. Árnyék nélkül maradt a templom, a házak nemcsak kint, de bent is világot kaptak, a napfény déli sütésében mindenki megállott a dologból, és apám így szólt:

"Mü Atyánk, ki vagy a mennyekben (...) őrizd meg nemzetünköt és szoboditsad meg a pokol
tüzitől. A déli ebédben add, erőben és nyuguvásban részesüljön minden ember testje és lelke."

Így nyugat felé indulva, a nap este a falu végin leszentülve búcsúzott Mária harangszóval, hogy regvel újból induljon és keresse a falut, és apám újra fohászkodjon Máriához és a Naphoz.

Táltosi világ és a vallás

Amikor az öregeket kérdeztem, hogy a táltosok milyen módon látták a vallást, a kereszténységet és az ateizmust, akkor különböző válaszak jöttek, és mindig mosolyogtak. Mindig arra hivatkoztak, hogy a különböző vallások, azok csak részek, és néha eltérnek a természetes tanítástól, amely törvényekből és Istentől jön. Nagyon nem szerették az ateizmust, mondván: „az istentelenség nem fogadja el a lelket, a nagy lelket és az Istent, a törvényt", ezért „ők nagyon hibáznak". De a vallásról sem volt túl jó a véleményük, ahogy mondták: a vallás „nagyon fékezi a lélek fejlődését, és leállítja az embert az Isten küldetésétől", „ők istent találtak ki", „istentalálókat" mondtak, pedig „Isten mindig (egy lépéssel, egy törvénnyel) előttünk van".

A táltosok azt is tartották, hogy lelkünk kölcsön a népünk lelkéből, ez a tanulásnak és az értelmezésnek része: „kapunk és adunk népünknek az embereken és az emberiségen át".

A testben növelő lélek növeli a nagy lelket, mondták, ám van egy nagyobb lélek is, amelytől akarva vagy akaratlanul tanulunk. Ez a lélek a természeté, és nekünk „figyelembe kell venni a természet tudását", amelyben rejtve van „Isten tudása és hatalmas munkája".

Erősítették, hogy Isten minden különálló embert különböző utakra küldte, de a nagy lélek
szolgálatában van mindenki, a földön lévő életben kell dolgozni, a lelkek idejöttek a törvények fejlődésében dolgozni, ezért, „vannak jobb vallások is, így nekünk a magyaraknak jó a keresztény vallás", csak „ne tévedjünk el a vallás nevében".

Mindig az Isten keresésében és a jó útjában kell dolgozzék az ember. Ne felejtsük el, hogy a rossz az Isten kezében van. „Isten a rosszat a rosszal őzi el", mégis hozzátették, „ne legyen az ember a rossznak eszköze".

Mindezekkel aztán találkoztam a közmondásainkban is, hejgetéseinkben, csujogtatásainkban:

Ami le van írva törvénybe, azt nem kerülheted, ezért keresd és ismerd meg.

Isten törvényei tudják az igazi utat.

Szabad az út a jóra és a rosszra, neked választani lehet, mégis csak azt tehetsz, ami
törvényekben van, vigyázzál a tetteidre, ne keljen leállítson az Úr.

Tudja Isten, mit csinál.

Jót teszel, jót kapsz, rosszat teszel, rosszat kapsz.

A tetteid hét nemzetségen túl is elérik unokáidat.

Istennek törvénye mindenben benne van.

Törvénytelen cselekedet Isten ellen van, ezért a törvény büntet.

Ember által hozott szabályok nem mindig az Isten törvényei, mégis részei.

Az Isten törvényeit érezzük, és ezeket keressük.

Az Igazi törvények nem változtathatók.

Törvény törvényt követel.

Ahogy megveted ágyad, úgy alszol.

Törvénytelen dolgok nem történhetnek meg.

A rossznak vannak törvényei, és biztos büntetnek.

A jónak törvényei nehezek, és nem egyszerű örömet hoznak.

Ami könnyű, az nem biztos, hogy jó.

Ami neked nem jó, másnak se jó.

Ami neked jó, nem biztos, hogy másnak jó, ezért nézd a törvény következtetését.

Azt lehet mondani, hogy a táltosok az Istent a logikában keresték, a megfogható törvényekben, ellentétben a vallásokkal. A logikát nemcsak az anyagban keresték és kutatták, így nem értettek egyet az ateistákkal. A lelki világot logikára építették, és tudták, hogy ez hat a testre.

(Részlet a készülő Csángó jelképtár című kötetből)

(Folytatjuk)

Duma-István András