néphagyomány  2013.04.14. | 12:46 A klézsei táltosok világa 4.

   0

 Milyen módon gyógyítottak a táltosok?

A táltosok a gyógyítás módjait és ismereteit egymásnak adták át szóban, jelekben és éneklésben. Ha egy táltos megszegte a szabályt, akkor a táltosi társadalom elűzte maguk közül.

Minden törvénynek szerei voltak, és egy szer törvényismeréséhez kötődtek a többi szerek. Ha valaki nem ismert egy szert, ezt tovább kereste és tanulmányozta, de nem mondhatta tudásnak, ameddig nem tanúsította. Bizonyára sokszor a bőröm is bezeregett, amikor valamelyik idős ember leültetett és elmondta: „Nézd, ez meg ez történt és ez következett be, ennek ennyi meg ennyi eredménye lehet, ezt meg ezt kell megtenni, hogy kikerülje a bajt, ha valaki ezt teszi, az baszorkánykodik".

A táltosak a gyógyszereket „főzelékekben", teákban készítették. Régen minden családnak virággyűjteménye volt, és aki szedett valamilyen virágot, az tudta is, mire kell használni. Ám a főbeszéd az volt, hogy embernek „mindig kell igyekeznie, hogy mindenből legyen a testében", vagyis nemcsak húsból vagy nemcsak növényekből való étkeztetésre kell alapozni.

A gyógyítás szót ritkán használták, inkább a „megjött", „helyrejött" szavakkal illették a meggyógyult személyt, s csakis a gyógyíthatatlan sebre mondták azt, hogy begyógyult, mivel a seb egy változást hozott a testben. Ha valaki elájult, arra az „elesett" kifejezést használták, és a „helyrejött" szóval fejezték ki a „gyengülésből" való helyrejövést.

Ebből láthatjuk, hogy a beteg állapot egy másik világba rejtette el az embert. Ám a táltosnak „egészségesnek" kellett lennie, hogy a megfelelő személlyel tudjon bánni. Az egészség a testben és lélekben való ép állapotot fejezte ki, s egy ép életre teljes kapcsolatban kellett lenni a természettel.

Minden családnak, akár gazdag, akár szegény, mezőgazdasági munkából meg kellett teremtenie az egészséges életre való „ételt", aminek nevezték a táplálékot, társadalmi szabályokat kellett betartani.

Disznót növelni vagy barnyút, hogy legyen hús, ezt sózni, füstölni és szárítani, hogy egész télre, nyárra legyen. Minden szomszéddal „hurkás" [*20]lenni. Redinát [*21]tartani. Szegény, gazdag egyaránt erdei és mezei terméket kellett beszedjen, és ezzel táplálkozzon: gombát tavasztól őszig, csilyánt tavasszal, Szent Györgyi salátát, laurdát (vadfokhagyma), purhagymát stb. Virágokat gyűjtöttek: tavasszal hóvirágtól Szent György-virágig, azután következett a nyári virágok beszedése és szárítása (mezei csombor, menta, szálkem [*22], odalány, étségtől való, stb. mindezekről Halász Péter néprajzos ír). Ezeket majd árnyékban aprítani és kamrában vagy inkább fenyős szekrényben kellett tartani, ahol a rácsok közt szárazan lehetett, és nem penészesedett, pimpósodott meg.

Azt mondják vala, hogy ha valakinek valami baja lett, akkor a táltosok az előbbiekről
érdeklődtek, hogy be voltak-e takarítva a növények és betartották-e a szokásokat, azután jöttek csak a gyógyítással. Ha az anya szült, akkor mindenképpen dörgölésre és fürdésre volt szüksége, ezzel a bábaasszonyok foglalkoztak, a táltosok a gyerek egészségéről érdeklődtek.

Minden, ami a normálistól eltért, azt boszorkányságnak nevezték, így volt az obogos gyerek kemencébe vetése [*23], vagy ónvetés, bemondás (deskentálás) esetleg az ortodox vagy más vallású páter beolvasása esetében is. Katolikus páter soha sem praktizált ilyen szerepléseket, de előfordult, hogy ha az előbbi praktizálásokról értesültek, vagy ha úgy sejtették, hogy valaki ilyen bűnbe esett vagy eltért a közösség normáitól, kiimádással büntették, még „fekete misét" is tartottak.

Arról mesélnek az öregek, hogy a táltosok se értettek egyet a boszorkánysággal, de a katolikus páter által művelt fekete misével sem, és ezért itt is előkerült a konfliktus.

A gyógyításhoz nemcsak a (főzelékek) teák és a tápláléki módszerek voltak használva, hanem zene és tánc is. Azt mondták, hogy ha az étel éti [*24]el az életet, akkor a fájdalom éti el a lelket, ha pedig a lelked sérik [*25], mint a tested, akkor a halálhoz közeledik, így mind a kettőt meg kell gyógyítani, hogy „megjöjjön".

Régebben, mondják vala az öregek, majdnem mindenkinek volt dorombja, tilinkája, mivel ezeket a hangszereket majdnem mindenki el tudta sajátítani, és ha rasszul érezte magát, megfelelő dallamat tudatt rajta lejátszani. Ezek a lejátszatt dallamok ébresztették meg a lelket, és vidámabbá hozták az embert.

Ha egy társadalomban valaki megsérült, akkor az egész társadalomnak hozzájárulására volt szükség. A házasság is sérelem volt, sőt halál, ezért a gyógyítása közös tánccal fejeződik be, és csak így lett meggyógyulva és megjőve az új házaspár a társadalom egy másik rétegébe.

Ha az egyént a táltos zenével is gyógyíttatta, a közösséget és az egész társadalmat zenével és tánccal gyógyíttatta, „egész-testben egész-lélek".

Ezek a nem le írt jelképek a kultúra részei voltak, és szabályoson voltak betartva még akkor is, ha az említett táltosok nem voltak ismerve személyként. Ezek fontossága lassan vesz el ebben a keveredett tengerben, velük az a tudás is, amely ma fantazmagóriának van értelmezve.

Kik voltak a táltosok?

Ez egy nagy kérdés, mert akárkit kérdeztem erről gyerekkoromban, inkább egy simogatást kaptam a vállamra, és azt mondták, „minden jónak megfigyelője és tevője a táltosok útján jár, de aki tudással rendelkezik, az nem követheti el a rosszat, és nem lehet boszorkány, a táltos nem dicsekszik és nem mondja el, ki ő, a boszorkány mindig is ismert". Aztánd néha egy gyerek bölcs dolgot mondott, vagy eleve megfigyelt valamit és ráfordultak nagy tisztelettel, mondván „ez tátós, jó táltos lenne belőle".

A táltosok különböznek a többiektől, de nem annyira „jegyesek" (külső jegy alapján
felismerhetők), ahogy ezeket mondják, ismételgették az öregek, „merthogy a harmadig szeme nem látható, akkor se táltos, ha sebbekkel létezik". Sebek lehettek rajtuk születéskorból, mégse lehettek tátosok, de ugyanakkor értelmes emberekből, amelyek életben sebesültek meg valamilyen ok miatt vagy harcban, éppen úgy lehettek tátosok. Egyszer kiválasztva, tanítva, más utat nem választhattak, csak a táltosi taníttatásra készültek fel.

A jelen részben nem említem a tátosok nevét (két esetet kivéve), ám kitérek azokra, amit mondtak róluk. Az egyik közismert táltos Bece Éva volt, akire Klézsében emlékeznek, a másik Almádi (Halmágyi), akinek a rokonai mamáig élnek Dózsa György [*26]faluban. Az utóbbiról azután érdeklődtem, amint valaki figyelmeztetett, hogy a neve ismert az irodalomban is. Ám őt nem nevezte mindenki táltosnak, hanem ellátószemélynek ismerték még a lajtorjás csíkiak is [*27], ahol az ellátók nem voltak mindig elfogadva a táltosi világba.

Az ellátó

Az ellátókat, vagy ahogy a néprajzosok nevezik őket: a látóembereket, a táltosok soha se fogadták be teljesen közéjük, ám megfigyelték és nem ritkán ezeknél valamilyen betegséget találtak, néha ezeket gyógyítani is tudták. Különben a nép keverte a táltosokat az ellátókkal.

Az elártók álmaikra hivatkoztak, ám a táltasak próbálták a múltból kikövetkeztetni a jövőt, és ahogy mondták, soha se kell hinni olyan dolgokban, amelyek nem tisztán megfigyelhetők, mert ezek az ember elméjének félrevezetései, mindenek van alapja, és csak „az alapokra feltett dolgok isteniek".

A páter

Volt egy másik helyzet, amikor egy személyt táltossal kevertek, így volt ez Josif Tãlmãcel páterrel is. Az említett páter több ideig szolgált Klézsén a Szent Ferenc templomnál. Az öregek meséléséből ki lehet következtetni a táltos és a páter különbségeit és a keveredést, hisz a hiedelemben a táltos vagy páter szerep nem egyezik meg, a kettő megegyezése csak akkor érvényesül, amikor az erkölcsről és az élet normairól beszélünk. Mindkettő (akár a táltos, akár a páter) egy erkölcsi világban lévő élet szabályait hirdeti, ezért a keveredés könnyebb, és így az egyházi tanításokban is el vannak fogadva törvények, amelyek megfelelnek a táltosi normáknak.

A boszorkány

A házasság megszentelése csak a gyerekek elfogadásával és felnövelésével érvényes, ezt így hirdették a táltosok is. A boszorkányságot sem a papok, sem a tátosok nem szerették, ám különböző módon kezelték.

Elítélték és kiűzték a társadalomból különböző módokkal a boszorkány tevőket. A „páterek ezt büntették is", a táltosok az „Istenre hagyták a büntetést", s azt mondták, hogy „tudni kell és ismerni kell a rossz tudást is, mert csak úgy tudnak gyógyítani, ha a rossz gyökereit megismerik azoktól, akik ezt tették". A rossz meg van a gyökerekben, mondták, „a rasszot nem lehet gyökerekből kiirtani, ez mindig lesz, ameddig van a jó, ha nem ismerjük a rasszot, akkor belekeveredünk". Így a boszorkányok (akik nők és férfiak lehettek egy-időben) a társadalmon belül és kívül voltak megtalálva, sokszor elkülönítették, a társadalom kiközösítette. Sokszor boszorkányságra voltak használva az ortodox pópák, vagy ezek szerzetesei, akikhez mentek ki „imádtatni", azaz büntetést kérni valakire. „Ezt nem teszi meg a katolikus páter", mondták, mert az is betartja a táltosok tanítását, hogy „rasszot ne tegyél".

Ma is lehet találni olyan jeleket, melyek a táltosokra utalnak, és amelyeket régen az öregek táltosjeleknek mondtak, csak azt nem bírjuk megtudni, hogy ők mik: talán orvosok, talán mérnökök, de lehetnek juhászok is és más egyszerű emberek, talán még páterek is. Közkeletű hiedelem felénk, hogy a trunki Benedek Márton orvos (született 1931-ben, meghalt 1986-ban) szintén táltos volt.

(Részlet a készülő Csángó jelképtár című kötetből)

(Folytatjuk)

Duma-István András

[*20]Disznó vagy más nagyobb állat vágásakor véreshurkát, húst és apró belső részeket vinni a
rokonságnak és szomszédságnak, majd ennek megtérítése megfelelő időben.
[*21]A gyermekágyas anyáknak ételt ajándékoztak a szomszédasszonyok, inkább friss húst, kis
bort, kevés pálinkát, gyümölcsöt és más természetes ételt az erősödéshez.
[*22]Akác
[*23]Abagos, agos gyermek: régi gyermekbetegség, amikor a kisgyermek nem fejlődött és
megszőrösödött. Ezt egyes helyeken úgy gyógyították, hogy a gyermeket forró kemencébe tették,
hogy a szőre leperzselődjön.
[*24]mérgezi
[*25]sérül, fáj
[*26]A Dózsa György nevet a Magyar Népi Szövetség ideje után kapta meg a falu, addig Újfalu
névvel szerepelt, a falunak polgármesteri hivatala is volt és ide tartozott Pokolpotak, Csik
falu és Külsőrekecsin.
[*27]A csikiakról (a Klézse melletti Csík falu) azt tartják, hogy mindet fordítva csinálnak, még
a lajtorját is keresztülében viszik az erdőben. A pokolpatakiakat csődöröknek, a
külsőrekecsinieket csurkulyoknak nevezik.

A témához kapcsolódik:
• A sorozat harmadik része: