néphagyomány  2013.04.19. | 15:35

A klézsei táltosok világa 5.

Hol éltek és hol vannak a titkos táltosok?

A régiék azt mondták, hogy a táltosok mindig a faluk szélén vagy a hegyeken éltek, ahol barlangok is voltak. A táltos hegyre áldoztak fel táplálékot a táltos számára a falu emberei, emellett az ottani barlangokba raktáraztak el plusz élelmet, ahová majd menekültek, ha megfútták a kürtöt, és volt, amiből átvészeljék a veszélyt. Ám a táltosok is juhászkodtak vagy kertészkedtek, és a két jövedelemből gyógyították a betegeket és a sebesülteket.

A táltosok mindig a hármas hegyeket választották legszívesebben, olyan helyeket, ahol három hegycsúcs volt elég közel egymáshoz. A középső hegyen lakott a tátos, itt tartották az élelmiszert a falusiak. A második hegyen voltak a sebesültek és a gyógyítható betegek, a harmadik hegyen a gyógyíthatatlan betegek, azok, akik nem tudtak „megjönni" [*28]. A betegek két hegye vagy egyáltalán nem, vagy csak keveset érintkezett egymással. A harmadik hegyet áldozóhegynek nevezik, nem azért, mert ott áldozatokat hoztak valamiféle isteneknek, hanem azért, mert mindenki áldozott a saját maga ételéből, hogy az ottani betegek élhessenek.

Ezeknek a gyógyíthatatlan betegeknek nagy veszedelmek esetén jött el az ideje: ilyenkor az egészségesek kifutottak a faluból, és bejöttek a leprások, hogy ürülékükkel megmérgezzék a kutakat és a terményt. Ezt általában az ellenség is tudta, ezért kitűnő biológiai elrettentést jelentettek minden rosszakaró ellen. Így a falusiak azzal, hogy áldoztak a betegekre, igazából a saját védelmükre költöttek.

Ha valaki a betegek közül meghalt, akkor ők maguk közt égették el meszes gödrökben az
elhunytat. Akinek még volt ereje, szervezkedett és dolgozott, de nem hagyhatta el a harmadik hegyet, és szükséges esetben segítséget vagy tanácsot kért a táltosoktól.

Minden falu kálváriahegyének megvan a saját hiedelme. A nagypataki Csicsol hegyről az öregek azt mondták, például a nagypataki temetőgondozó, Buláj András, hogy ide lettek hozva a járványban szenvedő betegek, és akik meghaltak, azokat a meszes gödrökben olvasztatták meg, vagy épp elégették, csak az jött vissza a faluba, aki meggyógyult. Nagypatakon van egy másik hegy is, ahová a múlt században kápolnát építettek, s a hiedelem szerint, hogy ha szárazság van, akkor a hegyre ki kell menni búcsúval, és akkor lesz eső. A Bogdánfalva feletti hegyen van két göbbenés (mélyedés), és erről azt mondják, hogy Szent László lovának térdei hagyták ezt, amikor a ló lehajolt, és vizet ivott a 6-7 km távolságra levő Szeretből. Ez akkor történt, mikor Szent László kereste a leányt, és a kardot a földön húzta, mely mély barázdát ásott.

Így aztán minden hegynek megvan a saját meséje és hiedelme, valójában még sokat kell felfedezni és leírni.

A táltosi állapotnak megfelelő volt a rendes esztena [*29], hisz innen volt élelmiszer nemcsak magának a táltosnak, hanem a betegeknek is, itt segítettek a falubeliek is.

Megfelelő időben hangszerekkel üzeneteket adtak a falubelieknek, a kürttel az órát, a
tilinkóval tavaszi időt, a sültővel a vadászat állapotát jelezték, példa rá az „elveszett juhok balladája" [*30]. Ezeknek összezavart használata figyelmeztetett, a tüzet, az ellenséget vagy más veszélyt jelzett.

A völgyön élő táltosok kertészkedtek.

A táltosok egymás között mindig kommunikáltak, tűzzel és a fénnyel tükrözve. Ha valami hasznosra bukkantak munkájukban, amit jelben nem tudtak továbbadni, azért elutaztak egyik a másikhoz. Bizonyos időkben a hegyen találkoztak és átadták a tudást azoknak, akik a völgyben voltak. Ez megtörtént többször is egy évben: az új esztendő estéjén, ahogy most mondják, szilveszter estéjén, majd húshagyat estéjén, de volt öreg, aki arról beszélt, hogy nem is annyira régen az a szokás is megvolt, hogy amint itt találkoztak, kiválasztották küldetőiket, és elküldték a Kerecseny-hegyre, ahol a tudást átadták és vették egymástól, visszahozva a közösségnek: „közénk hozták a lelket, s aztán eldobolták vagy kikürtölték". Hasonlóan farsanghoz, amikor valamilyen újdonságnál a közösséget összehívták kürttel vagy dobbal, és elmondták a mondanivalót. „Ugye most ez nincsen, most kirikoltsák a templom előtt".

Aztán mondják vala a továbbiakban az öregek: a nyelvezetben „küldték el az üzenetet, amely lélektől lélekig jutott, és a nagy lélekbe kerülve megmaradt élet és halál után is. Ugyanúgy, ahogy a természetben fejlődött a törvény, úgy fejlődött a táltosok üzenete is, mamáig gyarapodnak és megmaradnak kezdetből végtelenig".

Tehát a nyelv is táltosi üzeneteket hordoz, ha nincsen mesterségesen összeállítva vagy megtiltva. „Mert a nyelven keresztül szólal meg a lélek maga magának", aztán lélek lélekkel találkozik és megmarad „mindnyájunkban".

- Ezzel kapcsolatban azt is kell tudni – mondják vala az idősebbek -, hogy a haldokló a tudásának hagyogatását [*31]a gyertya fényénél átadja, „hagyogatva" közeli utódjainak, gyerekeinek. Nem véletlen mondják vala, hogy a titkot csakis gyerekinek adta, vagy annak, aki átvette a helyét, nehogy halálba vigye magával.

A gyónásnak titka csak a „bűnt kell tudja", a többi nem tartozik a páterhez, mondták az öregek.

Véleményeztetés a régi tudásról

Még ma is lehet hallani az értelmesebb klézseiek részéről, hogy a nyelvet nem szabad
elvesztetni. De a megtartásához akarat kell, az akaratot lassan és biztosan újra kell ébreszteni, este megbeszélni a dolgokat a családban magyarul, és minden nagy napon felvenni a népviseletet, legyen mindenkinek szent dolga a népviselet, amellyel tisztelegjen ünnepkor a faluban akkor is, ha ő nagy ember lett. Ahogy mondták, a másnap [*32]az lehet akármilyen, de az igazi ünnepnap az legyen a családé és a közösségé.

Bizonyára ezek feladatok minden nemzetre érvényesek, hisz minden nép egy külön bölcsességet hordoz, így a moldvai magyarság is. Ezért legyen mindnyájuknak feladata vinni azt, ami idáig juttat.

(Részlet a készülő Csángó jelképtár című kötetből)

Duma-István András

[*28]meggyógyulni
[*29]Ahol a falu tartotta a juhokat, és sorban segédkeztek ezek fenntartásában, télben mindenki
saját maga hazavitte saját állatait.
[*30]Ismert kavalas ének.
[*31]hagyatékát
[*32]Munkanap, mívesnap, ellentéte az idnap, azaz szent nap. Régen a munkanapra munkaviselet
volt, idnapra a népviselet.