„A kapu kiút az életbe és határ a porta és a külvilág között. Meg- álljt parancsol a betolakodónak és kitárul a jó szándékkal bekí-vánkozó előtt.”

Ez is lehetne a mottónk, hiszen olyan lelkes em- berekről szólunk, akik értéket alkotnak nap mint nap. Bár lehet, hogy a külföldről érkező turisták a Székelyföld szívébe mennek székely kapukat nézegetni, azért Maros megye is tartogat régi faragott fakapukat. Sőt, székely kapukészítőket is találunk ma is. Barabássy Somogy Örs például arra vállalkozott, hogy a mai kor emberének készít székely kapukat. Vele beszélgettünk.

– Miért kezdtél el székely kapukat készíteni?

– Mindig is vonzódtam a művészetekhez, a filmezéshez, a költészethez, a festészethez, a szobrászathoz, és Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán festő szakra jártam. Igaz, leginkább geometrikus munkáim voltak és a különböző terek érdekeltek, de talán éppen ez volt a kapocs, ami a későbbiekben összehozta a modern művészetet a népművészettel. Gyermekként – és most is – rengeteg népművészeti alkotás vett körül a szülői házban, gyergyói nagymamámra pedig úgy emlékszem vissza, hogy örökké varrta a párnákat, terítőket, festette a dobozkákat, ládikókat és a mai napig is körülvesznek az ő munkái, amelyek meghatározó lelkülettel, szellemmel és szellemiséggel alakítják mindennapjainkat.

Ebben a miliőben talán nem is lehet véletlen, hogy én is elkezdtem népművészettel foglalkozni, és azért éppen kapukészítéssel, mert egy székelyföldi fürdőépítő kaláka alkalmával Kászonújfaluban felfedeztem egy rovásírásos feliratot egyik ottani székely kapun, ami a következőképpen szólt – és valóban szólt, mert még mindig hallom e számomra meghatározó dallamot –: Szabad lett a székely újra, kapuját faragja-fúrja, onnan nézi patakja folyását, s várja Erdély felszabadulását. A következő évi kalákán pedig el is készítettem az első kapucskámat és eközben ráéreztem a kapu, mint kinyíló és bezáruló, a kintlévőt és a bentlévőt szakrálisan és valóságosan meghatározó és megkülönböztető jellegére.

– Van egy csapatod, akikkel együtt dolgozol?

– Sajnos konkrét csapatom nincs, de nem is olyan biztos, hogy ez baj, mert így a folyamatot többen megismerik, és azok, akik eddig csak észlelték, észrevették és tudták, hogy a népművészet létezik, immár művelőivé és mélyebben megismerőivé válnak. Egy-egy kapu elkészítése után – sőt valójában már a munka megkezdésekor – azt tapasztalom, hogy műkedvelő segédeim egyre-másra észreveszik, hogy itt is van egy székely kapu, ott is egy ahhoz hasonló, és természetesen alkalom nyílik arra is, hogy a motívumkincset, azaz magyarul az indítékot mélyebben megismerjék, és sokat beszélgessünk róla. Így még inkább élővé és könnyebben átörökíthetővé, átmenthetővé válik az, amit elődeink sokszor tudatukon kívül reánk hagytak mindenféle ízével és a történelem pillanatképeivel együtt.

– A hagyományosságra törekszel, vagy inkább újítani szeretsz?

– Hajdan is úgy volt, hogy ahány mester, annyi féle kapu, és ezenkívül még az egyes székely székeknek, azon belül pedig az egyes falvaknak is megvoltak, megvannak a kapukban is megjelenő sajátosságai, és miként már említettem, a történelem, művészettörténelem állandó alakulása ugyancsak nyomot hagy ezeken az olykor esetlegesen, naivan, de mindig a környezetbe szépen beilleszkedő módon elkészülő székely kapukon, amit aztán drámai módon, tanító, emlékező jelleggel ki is lehet olvasni, át is lehet érezni, megtapintani, megfogni. Egy székely kapu tiszteletet parancsol, emlékezni kényszerít, meghatároz tulajdoni, jogi formákat és gyönyörködtet.

A készítőinek pedig valóságos kapuként nyitja meg az utat mágikus életünk mély megismerésére. Így tehát leginkább hagyományosságra törekszem, mely hagyományosság alatt az állandó változót és alakulót értem, ahol az egyetlen örök maga az isteni szellem, a jóság, a becsületesség, a szépség és a hűség. Mindez sokféle formában ölthet testet és lehet akár teljesen formabontó is. Épp egy ilyen átértelmezett, formabontó kapumra került a következő Weöres Sándor idézet, amit a megrendelővel együtt hívtunk elő neves magyar költőnk A teljesség fele című kötetéből:

TÖRD ÁT GÁTJAID, A VILÁG LEGYÉL TE MAGAD.

Munkám sikerességéhez szükségem van arra a megrendelőre is, aki átérzi egy-egy kapu lényünkre és a világmindenségre gyakorolt meghatározó erejét. Persze nem mindig ilyen idilli a kép, hatása viszont mindig van.

– Hogyan zajlik a folyamat a felkéréstől egészen a mű elkészüléséig?

– Legelőbb elmegyek és megnézem a helyszínt, majd elbeszélgetünk a megrendelővel, lehetőleg kellemes környezetben egy kávé, egy tea mellett, amikor tisztázzuk az árakat, határidőket, és elkezd kikristályosodni a kép magáról a kapuról: régiesebb legyen-e vagy pedig újabb. Ha faluba készül, őrizze-e az adott faluban esetlegesen fellelhető kapuk jellegét, vagy különböző okoknál fogva pl. udvarhelyszéki kapu kerüljön Háromszékre? Cifrán faragott alkotást szeretne a megbízó, vagy inkább a forma- és arányvilág fontosabb?

De van, akinek a festett kapu kedvesebb, és ő maga festi később ki, vagy engem biz meg e felemelő és igen kedves munkával. Előfordul olyan is, aki teljes mértékben rám bízza a tervezést, esetleg arra kér, hogy ne legyen hivalkodó. Miután megterveztem a kaput, még néhányszor egyeztetünk a tervet illetően – ami még azért menet közben is alakulhat –, és elkezdődhet az anyagbeszerzés és a műhelymunka, azaz ácsolás, asztalosmunkák, faragás, festés. A kovácsoltvas sarkak, zárak és kilincsek mind egyedileg megtervezett darabok, amelyek a backamadarasi cigány kovács barátom, Miklós Demeter munkáját dicsérik.

Mint ilyen, a kapuk is mind különbözőek, elkészítésük nagyjából egy hónapot vesz igénybe a kisebb kapuk esetében. A műhelymunkák után az elemeket elszállítjuk a helyszínre és felállítjuk a kaput. Ilyenkor általában vendégül látnak ebédre, vacsorára, és gyakran úgy tartanak minket mindenféle égi és földi jókkal, mint valami félisteneket. Fényképek készülnek, jókat beszélgetünk nemzetünk, világunk dolgairól, és meg is pecsételjük ősi szokás szerint szerződésünket az áldomás elfogyasztásával.

– Rád találnak a felkérések? Hol lehet a munkáidat látni?

– Szerződésünk szerint, amit a Jóisten tervez meg, az elkészült munkák újabb munkákat hoznak a későbbiekben. Ismerősök, barátok, rokonok szereznek tudomást egy-egy kapu elkészültéről, és meglátva ezeket, esetleg kedvet kapnak hozzá, vagy messze viszik a hírt és olyanokra találnak, akik már rég gondolkodnak a dolgon. Akár a népművészet kedvelője és tisztelőjeként, akár az erős nemzeti érzés kifejezőjeként ma oly divatos módon – ami a divatok közül véleményem szerint az egyik legjobb, legértékesebb – szeretnének székely kaput építtetni.

Munkáim jó része a Székelyföldön van, de Budapesten és környékén is megtalálhatjuk, például a Puskás Ferenc Labdarugó Akadémián, most az ősszel pedig Balatonfelvidékre, Kővágóőrsre is fogok készíteni kaput egy balatonfelvidéki hagyományos jellegű ház utcaajtójaként.

– Van igény ma arra az emberek részéről, hogy székely kapu álljon a házuk előtt? Úgy értem, értéket jelent ma is, ha székely kapunk van?

– Máshol is volt, van fakapu, faragott kapu, festett kapu, mégis a köztudatban minden efféle kaput székely kapunak neveznek. Miként már említettem, én magam sem készítek két egyforma kaput, sőt a kapuácsolásból tanult kötéseket, illesztéseket, összefogatásokat más munkáimnál is használom. Így bútoroknál vagy akár falra akasztható táblaképnél, falplasztikánál, haranglábnál. Régi család sarjaként tisztelem őseimet, őseinket és megpróbálok hozzájuk méltó, az emberséget, szeretetet, jóságot és hűséget előtérbe helyező, állandó alkotó életet élni, gyermekeimet, s ha lehet közösségemet, az emberséget is arra nevelni. Természetesen magamat is nevelni és csiszolgatni ott, ahol a szükség megkívánja.

Ughy Levente már segített Örsnek egy székely kapu elkészítésénél. Találkozásuk véletlenszerű volt. Tudta, hogy Örs székely kapukat készít, és egy alkalommal éppen őt kérték fel, hogy segítsen neki egynek az elkészítésénél, mivel látták a munkáit. Levente egyébként különböző használati tárgyakat, szobrokat és díszüvegeket készít, amiben elég sok népművészeti vonás van – innen a kapcsolat.

Ezután vette fel a kapcsolatot Örssel, és kiderült, egészen jól egymásra tudnak hangolódni a munkában. Örs általában az ácsolás részét, míg Levente a faragást vállalja magára. Levente szerint ő nem is székely kapukat készít, hiszen nem követ semmilyen irányzatot, nem törekszik arra, hogy olyan kapukat készítsen, amelyek motívumaiban vagy stílusában hasonlítana az általunk „hagyományosnak” mondott székely kapuhoz.

– Ha az ember Örssel készíti a székely kaput, akkor egy kaland az egész. Nagyon elkomplikálódnak a dolgok,de mindenképpen megéri belevágni! Utolsó percben is alakul még a munka, nincs pontos terv. Én úgy szoktam fogalmazni: adja magát, tetsszen a szememnek! – fogalmazott Levente. Szerinte abban más a munkájuk, hogy szabad kezet kaptak mind a ketten, nem kell tartsák magukat semmihez, nincsenek elvárások, kitételek.

Lecsengőként

Az értékek tehát körülöttünk vannak, ám sokszor hajlamosak vagyunk elmenni mellettük. Egy idős kolozsvári színész mesélte egyszer: 70 éves korában jött rá arra, milyen kellemes, amikor rásüt a nap az arcára, vagy egy szellő átjárja a testét. Ezekről nem szabadna soha megfeledkezzünk, nem szabadna elmenni természeti és ember alkotta értékeink mellett. Ne csak nézzünk, lássunk is!

Gergely Tünde
morfondir.ro

néphagyomány  2013.08.24. | 14:54 A tiszteletet parancsoló székely kapuk