Népmese

Magába foglalja az állatmese, formulamese, novellamese, reális mese, legendamese, valódi mese, bolondmese (hazugságmese), rátótiáda, szólásmagyarázó mese műfajait. A köznyelvben azonban csak a valódi meséket értjük népmese alatt (az Aarne-Thompson katalógus 300-tól 749-is terjedő számozása). A különböző meseműfajok különböző népek, idők, korszakok termékei, mégis közös jellemzőjük a szilárd szerkezet, nyelvi ritmus, költői megkomponáltság. Ezért a népmesék költői alkotások, melyek a közköltészet részei. A népmese tulajdonképpen az alkotásformáknak összefoglaló neve.

A népmesék és a társadalom

A népmesék számos szállal kapcsolódnak az őket alkotó társadalomhoz, az adott világképhez, hiedelemvilághoz. A társadalomszerkezet, amit meglétük önmagában feltételez, a civilizációs fejlettség fokán áll, önálló „intézményei” vannak, az előadók, vagyis a mesemondók.

A mesemondók többnyire a paraszti réteghez tartoztak, de a népmesék nem kötődnek szorosan a paraszti rétegekhez. Ma már nem létezik a marxista és egyéb rendszer szerint definiált nép, mégis a népmesék elevenen hatnak és élnek, mert az a társadalom, amelyet ábrázolnak, egy ideális 18-19. századi paraszti társadalom.^[1] Ebben szerepet játszik a népmese normatív szerepe is, azaz nemcsak szórakoztatásként funkcionál, hanem bizonyos magatartásformákat, problémás helyzetekre megoldásokat kínál. A gyermekek nevelésében ezért is volt fontos szerepe.

Az élőbeszéd művészete

A népmese az élőbeszéd művészete. A mesének az elmondó és a hallgató is részese. A kifejezőeszközök a beszéd és az azt kísérő gesztusok és mimika, illetve a két ember között lévő viszony. Ezért szinte lehetetlen feladat, hogy a népmeséket írásban rögzítsék. Az erre történő kísérletek csak vázlatokat illetve műköltészeti szövegeket tudtak produkálni.

A magyar ősköltészetnek feltehetően része volt a népmese hősmese illetve bolondmese formájában. A honfoglalás idején már valószínűleg varázsmeséink és tündérmeséink is voltak. A magyar legendamesék bizánci és nyugat-európai forrásokból táplálkoznak. A szólásmagyarázó mesét Nyugaton nem ismerik. Később olasz reneszánsz alakzatok kerültek be a népmesék anyagába. A fabula latin-német-olasz eredetű. A török hódoltság korában a mesékbe átkerült a tekerleme forma.

A 16. században jelentek meg az első népkönyvek, innentől kezdődik a szóbeliség és írásbeliség interferenciája: a francia fabliau például írásban jutott el Magyarországra, a német tündérmesék 18. századi virágzása itt is éreztette hatását, a Grimm fivérek gyűjtése a polgárok körében volt népszerű, Perrault meséinek változatai még a 20. században is kerültek elő.

Nagyban hozzájárultak a népmesekincs megőrzéséhez Kriza János, Jókai Mór, Arany László és Benedek Elek gyűjteményei. A 19. század termékei voltak a ponyvafüzetek, melyek a különböző változatok redakcióit gyarapították. Napjainkban még mindig a gyermekek mulattatására, nevelésére szolgál, bár a szóbeliség szerepe visszaszorult az írásbeliséggel szemben.

Magyar népmesék és műveltségtörténet

Minden élő alkotás őrzi a kialakulás korának életét, annak részleteiről is beszámol. Kimeríthetetlen kincsesbánya ezért a Magyar népmesék több tízezres köre a rég letűnt világok ismeretéről. Különösen a magyar nyelvnek, mint ősnyelvnek a kapcsolatrendszerében.

Néhány érdekes népmesével illusztrálhatjuk ezt a művelődéstörténeti kincset. Zárványként őrizte meg az a népmesénk az egykori "főzés" technológiáját, melynek címe: Kőleves. A katona, aki betegen vándorol levest szeretne főzni, de hozzá semmije sincsen. Kér tehát az egyik faluban, répát, zsírt, tarhonyát, még egy kis szalonnát is, azzal a szóval: "Kőlevest szeretnék főzni, ni itt, ezzel a kővel" s letesz az asztalra egy öklömnyi követ. Meg is főzi, a végén még kolbászt is kap bele, s szét is osztja a maradékot. E mese azt a kort őrzi, amikor még nem volt edény, amit tűzre tegyenek, hanem a mélyedésbe dobott föltüzesített kövekkel főzték a levest.

A Csipkerózsika mese két égöv határán született. A javasasszonyokat azért nem tudja meghívni mind a király, mert csak 12 aranytányérja van, asszony pedig 13 van. A két szám a napi év 12 hónapja, és a holdnaptár 13 hónapja közötti összeillesztési nehézséget őrzi. A 12 hónapos naptár északi, ahol szigorúan kell ismerni az évkör eseményeit, az évszakok rendjét, mert hiba esetén éhen hal a nép, nincs aratás. Délen, ahol kétszer lehet aratni, megjárja, hogy néhány évente kibővítik a holdnaptárt egy-egy hónappal, hogy tartsák az év rendjét. Ez a két világ már régen is konfliktusban lehetett, csupán ebből a jól fölismert naptárkülönbségből kifolyólag is.

Számos népmesénk őrzi a búzatermesztés és a kenyérsütés technológiáját: Két bors ökröcske, Kicsi dió, de az A part alatt énekmondóka is.

A magyar népmesék filmsorozat

Mikulás Ferenc stúdióvezető ötlete alapján 1977-ben indult a sikeres Magyar népmesék rajzfilmsorozat Jankovics Marcell szerkesztésében. Számos ország megvásárolta, szinkronizálta.