(Mottó:

Blokkban lakni csodálatos,

otthon érzed magad:

egy rajzszöget nyomsz a falba,

és forrásvíz fakad...)

Kedves otthoniak! Biztos emlékeznek még arra, hogy mikor eljöttem városra, mennyire féltettek engem. Mondták, hogy időnap előtt elfonnyadok, mint a hagyma szára, és hogy a blokkban nem a rozsda fog megütni, hanem valami egyéb. De maguk csak hallomásból beszéltek, látomásból nem ismerték a várost, ahol nemcsak flanc van, hanem feneketlen jóindulat is közben.

Elgondolhatják, hogy mikor a blokk-kulcsot a kezünkbe nyomták, a szívünk repesett, mint a pacsirta az új barázdák felett. Igaz, az első meglepetés egy kicsit mellbe vágott, de én nem tántorodtam meg. A mellbevágó az volt, hogy mikor a zárba akartam dugni a kulcsot, belülről egy másik kulcs szegült szembe, amiből kitaláltam, hogy valaki már fészket rakott a lakásunkban.

Először a fülem tövét vakartam meg, utána lendületet vettem, és már bent is voltam. Én is csodáltam, hogy ilyen könnyen ment, de az ajtó fűrészporból volt összecsirizelve, olyanból, mit felénk a korpakályhába tesznek. A lakók kihordása után megkezdtük a garnitúrák behordását. Egészen, a lépcsőházig, mert a konyhakredenc, amit otthonról hoztam, csak a nagyobbik szobába fért be, a szobabútor sehová. De nagy segítségemre volt a fűrész és a fejsze. Az ebédlőasztalt háromfelé vágtuk, elosztottuk becsületesen a testvérek között.

Továbbá tudatom, először úgy gondoltam, hogy nem veszek csergőórát. Itt van a kalorifer, vagyis a fűtő pest, ami nemigen melegít, de nagyon pontosan ébreszt. Reggel ötkor pattogni kezd, ami azt jelenti, hogy a fűtés tényleg plánba van véve. Meleg nem lesz tőle, éppen ezért úgy spekuláltam, ha már felkölt a kalorifer, veszek egy csergőórát fűtési célokból. Amit meg is vettem.

Elhatároztam, rádióra egyáltalán nem költök. Itt van a szomszédé, nagyon príma gyártmány. Eleinte nem bírtam, mindegyre átkopogtam, erre ők bosszúból még jobban megerősítették. Most már nincs baj, mert megszoktam, és ha nem elég hangos, megverem a falat, mire ők bosszúból felerősítik, s tisztán hallom még a híreket is.

A fiunk elég jól tanul, közösen tanulnak a szomszéd gyermekével, aki már olimpiákon is futkározott matematikából. Úgy tanulnak közösen, hogy mind a ketten otthon vannak, de hangosan olvassák a leckét, s így hallják egymást. Ha valamelyik hibát ejt, a másik kijavítja, de nincs összekapás vagy ilyesmi, mert közben van a közfal.

Írtam már, hogy az otthoni hangok és szagok sem hiányoznak. Felettünk egy barátságos agglegény lakik, akiről azt mondják, hogy előadásokat és nyulakat tart. Én nem hallottam a beszédeit, de az biztos, hogy a nyulak a balkonon vannak, mert érzik a szaguk, és lecsorog hozzánk a bizonyíték.

A földszinten volt egy csőrepedés. A csőrepedés mellett egy nagyon kedves házaspár lakik, aki nagyon élelmes és récéket tenyészt. Amikor észrevettük, jelentettük. Nem a récéket, mert azok nagyon kedvesek, hanem a csőrepedést, ami nem volt olyan fájin. Erre kijött valaki a csőközponttól, és azt mondta, ez valóban kivizsgálás tárgyát képezheti. Mikor ezt a szomszéd meghallotta, még egy rend récepipét vásárolt, mert neki volt tapasztalata.

Amikor a csőközpontnál az előszoba is megtelt kérvényekkel, megint kijött egy delegátus, először a pipéket nézte meg, majd a tócsát, és azt mondta, ne aggódjunk, mert kiszáll máskor is, hogy lássa, fuser repedés-e vagy becsületes. Két hét múlva gumicsónakkal hozták át, s mikor meglátta, hogy a récék mennyit fejlődtek, azt mondta, olyan repedés, amilyen elő van írva.

Aztán kijött a szerelő, aki elmondta, hogy nagyon szereti a szakmáját, de így volt a sörrel is. Finom, együttérző ember volt, cseppet sem örült a csőrepedésnek, pedig azzal kereste a kenyerét. Egyszer bevallotta, hogy sajnálja a pipéket és a gyermekeket tócsa nélkül hagyni, azért olyan szomorú.

Tényleg családapa lehetett, mert csak úgy reperálta meg a csövet, hogy fél óra múlva újból ömlött a víz, pancsikálhattak az apróságok. És a récéket is nagyon szerethette, ment mikor végleg befoldozta a csövet, már szép vágnivalók voltak, és ő egyet el is fogadott a szomszédtól. A többi lakók azt mondták, ez csubuknak kell, de én erősítettem, hogy inkább paprikásnak.

Tudatom, a kosár szilvát, amit küldtek, megkaptuk. Igaz, nem voltunk otthon, de Erzsi néni bedugdosta az ajtó alatt. Küldhetnek bátran körtét is, ugyanott befér. Mi jól vagyunk, egyéb újság nincs. Itt abba is hagyom az írást, mert a szomszéd már ásítozik, nekem meg fázik a kezem. Úgy hallom, ketyeg még a kalorifer, de a csergőóra megállt, így hát cseppet sem melegít.

/?/