Révész Tamás a 2014-es WPP kiállítás megnyitóján
Fotó: MTI / Kovács Attila

Hazánk legtöbbek által látogatott fotókiállítása esztendőről esztendőre kétségtelenül a World Press Photo tárlata, amely az előző év legjobb sajtófotóit mutatja be a nagyvilágból. Ennek szervezője, motorja immár sok éve Révész Tamás, Balázs Béla-díjas, Pulitzer-emlékdíjas fotóművész, a WPP korábbi zsűritagja. A napokban vele beszélgettünk a munkásságáról, a fotográfiáról, a WPP-ről és még sok másról.

Vajon Ön, aki egykor a hazai fotós élet megkerülhetetlen, állandóan nyüzsgő, újabb és újabb ötletekkel előrukkoló figurája volt, miért tűnt el szinte teljesen Magyarország sajtóvilágából. Vagy csak mi nem figyelünk eléggé?

Jól látja, amit nem lát – kezdte Révész Tamás. – 1996-ban minden a legjobban ment itthon, rengeteg hazai és külföldi megbízásom volt, megjelent a tizedik fotóalbumom, a „Budapest egy város az ezredfordulón”, Pulitzer-emlékdíjat kaptam. És akkoriban igen váratlan fordulat történt az életemben: lehetőséget kaptam arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban dolgozzam.

Nem tudtam ellenállni ennek az erőpróbának. Nem az amerikai álom volt a szemem előtt, hanem mindazok a nagyszerű fotográfusi életművek, amelyek példaszerűek és ott teljesedtek ki. Mindig is vonzottak a hosszú távú, lehetetlennek tűnő munkák, de enyhén szólva ez nem volt könnyű. Dacára annak, hogy jelentős portfólióra, számos könyvre meg sok nemzetközi publikációra (beleértve jó néhány amerikait is) támaszkodtam, ötvenévesen mindent elölről kellett kezdenem. Volt néhány izgalmas munkám, például ENSZ-megbízással Ecuadorban indián népesedési problémával kapcsolatban fényképeztem, vagy éppen éves jelentést készítettem egy szervezetnek. De fő célom egy New York-könyv készítése volt, ami végül az igen rangos W. W. Norton kiadónál meg is jelent 2000-ben.

A képekből készült kiállítás Michael Bloomberg polgármester támogatásával, utazó kiállításként számos tárlatot ért meg, és eljutott Tokióba meg Budapestre, a Kogart Galériába is. Arra törekedtem, hogy az USA-ban behozzam az ötvenéves hátrányomat, és itthon nem kezdeményeztem semmit. Ennek ellenére életem egy ingázássá vált a két földrész között, és ez főképpen a World Press Photo-nak volt köszönhető. Zárójelben jegyzem meg, hogy ha valahol nincs folyamatosan jelen az ember, nagyon hamar meg is feledkeznek róla...

Máriapócs

Fotó: Révész Tamás

Annak idején miként került kapcsolatba a World Press Photo pályázattal?

1975-től az Új Tükör hetilapnál dolgoztam, kitűnő kollégákkal, de a lap sajnos nem sokkal a rendszerváltás után megszűnt. Keleti Éva volt a képszerkesztőnk, aki elképesztő agilitással képes volt megszervezni azt, hogy elsőként az összes akkori szocialista országok közül Magyarországra, Budapestre hozza a World Press Photo nemzetközi pályázatra épülő kiállítását, 1976-ban.

Óriási teljesítmény volt ez akkoriban! Keleti Éva volt az első magyar zsűritag a World Press Photónál és az ő ajánlásával követhette öt Korniss Péter meg én a későbbi években. 1991-re aztán sikerült szponzort találnom a kiállítás bérleti díjának fedezésére, és azóta – kimondani is nehéz: már 24 éve! – minden évben én szervezem a budapesti kiállítást. Annak érdekében, hogy a tárlat még nagyobb élmény legyen a látogatóknak, évek óta kurátorként olyan kísérőkiállításokat is szervezek, amelyek erősítik egymást. Ilyen például idén a világhírű Peter Turnley romantikus „Francia csók, szerelmeslevél Párizshoz” című kiállítása.

New York

Fotó: Révész Tamás

Mint a zsűri korábbi tagja, áruljon el néhány műhelytitkot! Miként választja ki a grémium azokat a képeket, amelyek a kiállítás falára kerülnek, no és persze a díjnyertes fotókat, amelyek utóbb aztán hosszú időre meghatározzák a sajtófotó nemzetközi trendjeit?

A zsűrizések tapasztalatai számomra meghatározóak voltak, és rengeteget tanultam más zsűritagoktól, akik már akkor legendás képszerkesztőknek számítottak, a legjelentősebb angol, francia, német és amerikai lapoknál. A százezres nagyságrendű pályázatra beküldött képek válogatása a tizenkilenc zsűritagnak kétheti munka Amszterdamban.

A válogatást segíti a kategóriákra csoportosítás, mert így a képek a műfajokon belül versenyeznek egymással, de még így sem könnyű dönteni, hiszen a zsűrinek meg kell egyezni abban, hogy mi fontosabb, a világpolitikai események jelentősége, vagy az arról készült képek minősége, a képek újszerűsége, gondolatébresztő ereje. Akárhogy is alakítják az események a rendelkezésre álló fotókat, az információ szabad áramlása még ma is ugyanolyan fontos számos helyen világban, mint amilyen nekünk volt a rendszerváltás előtt, amikor ez a kiállítás volt az egyetlen ablak a világra. Számunka ez ma is egyedülálló összeállítás az elmúlt évről, amely láttán mindenki jobban megérti, hogy mi is zajlik körülöttünk a világban.

Tokió

Fotó: Révész Tamás

Fotósként rendkívül szerteágazó a munkássága, a szociofotótól a természetfényképezésen keresztül a klasszikus sajtófotóig, szinte minden területen tevékenykedett. Ezek közül hol érzi, érezte a legjobban magát?

A  kiállítások szervezése rengeteg munka, de végül is fotográfusként állandóan dolgozom valami újon, még akkor is, ha annak nincs látszata itthon. A New York könyv folytatása misztikus, költői képekre épül, és nagyon bízom benne. Magyarországon visszatértem az első könyvem témájához, amit Tamás Ervinnel publikáltunk

1977-ben „Búcsú a cigányteleptől” címmel. Egyik fejezete egy határ menti faluról szólt, ami már 40 évvel ezelőtt is szinte csak romák lakta település volt. Pár évvel ezelőtt megszerveztem egy falugyűlést, ahol levetítettem a korabeli fotókat, hogy rátaláljak a képek még élő szereplőire. Fantasztikus program volt, és szerencsére vagy tíz személyt felismertünk és folytathattam életük dokumentálását.

Ezt a portrét a fotográfus 3,5 éves unokája, Joel Revesz készítette.

Arról már volt szó, hogy kétlaki életet él: részben idehaza, részben az Államokban. Itthon hol dolgozik?

Két éve már szinte fele-fele időt töltök mindkét otthonomban, mert a szokásos őszi World Press Photo kiállítás mellett hazahúz a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF), ahol a fotóriporter specialitás szakot vezetem, kitűnő fotóriporter kolléga tanárokkal.

New York

Fotó: Révész Tamás

Milyen feladatok, munkák töltik ki most az idejét, mi lesz a következő „Révész Tamás-projekt”? 

Amerikában van a teljes archívumom, amit elkezdtem feldolgozni. Kincseket találok a régi képeim között, és úgy érzem, nagyszerű kiállítás és könyv is kijöhet majd a régebbi és az újabb időszak válogatásából. Ez lehetne egy igazi „Révész Tamás-projekt”. Az persze kérdés, hogy egyáltalán lesz-e érdeklődés erre itthon. 

A National Geographic Magyarország magazin októberi számában található kuponnal kedvezményes belépőjegyet válthatnak a World Press Photo kiállításra.

A kiállítás 2014. október 26-ig látogatható a Néprajzi Múzeumban.

Az interjút készítette: Horváth Árpád