Nyirő József a két világégés közötti erdélyi magyar irodalom markáns egyénisége, igen jelentős alkotója, legnépszerűbb prózaíróinak egyike, a székelység és az erdélyi magyarság hivatott szószólója.

Szépíró, újságíró és lapszerkesztő. A II. bécsi döntést követően budapesti lakos, 1942 februárjától országgyűlési képviselő a magyar parlamentben, az alsóházban.

1945-től haláláig a hontalanok útját járó bujdosó, a nemzeti emigráció közéleti feladatokat vállaló literátora.

Itthon, a Kárpát-medencében a pártos művelődéspolitika szűkkeblűsége következtében évtizedeken át nem jelenhettek meg könyvei, és egyre késett gazdag irodalmi munkásságának tárgyilagos és értékközpontú méltatása.

1990-től napjainkig közel teljes életműve végre itthon, Magyarországon is közkinccsé válhatott a Csokonai, a Szukits és főleg a Kairosz Kiadóáldozatvállalásának köszönhetően. Eljött az ideje, hogy kimondjuk: Nyirő József életművének, kincses irodalmi hagyatékának minden értéke a Magyar Örökség szerves része.

Művei balladás hangvételű, drámai erejű, novelláiban és regényeiben különös figyelmet szentelt a táj, a természet leírására: részletesen mutatja be a szereplőket körülvevő növény és állatvilágot, kitérve az évszak jellegzetességeire, az állatok viselkedésére, az emberben keltett érzésekre. A történetek cselekményei túlnyomórészt a hegyekben, erdőkben, székely falvakban játszódnak le, a szereplők pedig hétköznapi egyszerű emberek, hétköznapi történetekkel. Állandó szereplő a csavaros eszű, ravasz székely az atyafi, aki megtréfálja a kívülállóként jelentkező urakat, a narrátort, a falukutató diákot, zsidó üzletembert.

A Nyirő novellák jellegzetessége az egyszerű, falusi ember életének a fordulópontjainak a bemutatása: az élet és halál, a munka és az emberek közti viszonyok melyeket ösztönök és természeti erők irányítanak. A történetek a környezet részletes leírásával kezdődnek, de a szereplőt körülvevő természet bemutatása a történettel párhuzamosan folytatódik. A táj részletes leírása után az éppen folyamatban levő történet közepén találja magát az olvasó, mintha messziről épp most érkezett vendég hirtelen betoppanna a házba, nem tudván semmit az adott helyzet kialakulásáról.

Nyirő írásainak gyakori szereplője a halál, találkozunk magányban a havasokon élő pásztor halálával, egészen az anyja elvesztése utáni, kisgyerek halálával is. De a halál, nem mint vég jelenik meg, hanem, mint a természettel való egyesülés, mint az élet velejárója, mint az emberi sors beteljesülése.

Nyirő József: templom-építő. Nemesített formában ugyanazt a szellemet csillogtatja, amelyet már rég ismerünk a székely népköltészetből. Ugyanaz a népi szellem él benne, de a maga kicsiszolt nyelvén mondja el, a maga mondani valóját.

Természetlátásában van valami ösztönös, jámbor és magát, ennek teljesen odaadó. Igazi székely.

Az emigrációban írt művei, nem annyira az erdélyi sajátosságokra, még kevésbé az elkülönülésre, hanem a magyar egységre tette a hangsúlyt, szétdaraboltságban is egynek és oszthatatlannak látta-láttatja nemzetét, hazáját.

Megjelent művek:

Jézusfaragó ember (novellák)
Isten igájában (önéletrajzi regény)
A sibói bölény (regény)
Kopjafák (novellák)
Székelyek (novellák)
Az én népem (regény)
Uz Bence (regény)
Havasok könyve (novellák)
Júlia szép leány (szinpadi ballada)
Mádéfalvi veszedelem (regény)
Néma küzdelem (regény)
Zöld csillag (regény)
Az elszántak (regény)
Ime az emberek (regény)
Mi az igazság Erdély esetében? (gyűjtemény)
MÁTÉ, A KUTYA - ismertető
Csillagig érő emberek I-II. elbeszélések összegzése I. kötet 54, a II. kötet 56 elbeszélésből áll

VÉGAKARTÁHOZ HÍVEN, A SZÉKELY APOSTOL HAZATÉRT

Istenhez intézett fogászában látnoki módon vetítette előre sorsát? „Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza…….”

Bizony így lett, hiába a több hónapig tartó egyeztetés, a Román hatóságok az utolsó pillanatban megakadályozták, hogy Nyirő József földi maradványai végső nyughelyre leljenek az udvarhelyi temetőben.

„….de legalább a lelkemet….” –  szól a fohász.

2012. május 27-én, Székelyudvarhelyen újra temetés nem történhetett, de egy felemelően szép Nyirő József-megemlékezés során a Lélek méltó módon hazatérhetett.

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke ezt mondta:

 „Győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek.”

Szőke István Atilla:

Hajtóvadászat a XXI. Században,

Nyírő József emlékére c. versében így ír ezekről a napokról:

Keresték kocsiban, lezárt koporsóban.

vizslatták urnában s kérdezgették, hol van?

Firtattak utazót morcos, mérges szemmel,

ruhát tapogattak konok kárörömmel.

Megfélemlítették az éppen arra járót,

arrébb taszajtották a csendben megállót.

Úgy tettek keresztbe, ahogyan csak bírtak.

engedélyt rontottak, számot félre írtak,

Fondorlatos módon, gyűlölve kerestek,

bárhogy hadakoztak, meg semmit sem leltek.

Mégis mit kerestek, mégis kit kerestek,

ilyen veszett dühvel vajon kire lestek?

A Székely Apostolt, bizony őt keresték!

Hazavágyó s térő székely lelkét lesték,

hogy ne nyugodhasson atyái földjében,

és ne pihenhessen megérkezve, szépen.

Balgák, ó ti balgák, nem ott kell keresni,

nem ott kell kutatni, biz nem ott kell lesni!

A Székely Apostol máshol van már régen,

mint egy fehér felhő fent figyel az égen.

S itt van lenn a földön, fűben, fában, csöndben,

az esőcseppekben, nagy gomolygó ködben.

A lónyerítésben, forráscsobogásban,

szerelmetes szóban, édes udvarlásban.

Érezni mint szellőt, lobogtatja hajad,

hangos csobogással szalad, mint a patak.

Fejszék élén csillan, fáknak kérgén táncol,

ősi ösvényeken örömmel viháncol.

Mint díszítő ösztön ott van tarisznyákon,

ha béhunyom szemem még akkor is látom.

Tündöklik vasárnap ingek fehérségén,

könyvek betűiben s rímként a vers végén.

S ott van Madéfalván, a veszedelemben,

Sibón is, mint bölény az ellennel szemben.

Fenn a Havasokban, harmatban és hóban,

néma küzdelemben s a kimondott szóban.

Faragott kapukon, szép, szülői házban,

góbés huncutságban, imában, fohászban.

Életadó lisztben, ’mit a malom őröl,

a vén várfalakban, amit véstek kőből,

Hallod, mint vad vihar, szélvész, fákat tépő,

hegyeket ölelő sóhaj, halkan lépő.

Ott van a vetésben és az aratásban,

bölcsőnyikorgásban, csillagragyogásban.

Hegedűknek húrján, furulyák beszédén,

párnahaj közepén s a terítők szélén.

S ott van a székelyek s magyarok szívében,

s mindörökre ott van Istennél, a Fényben.

Nyirő József: Uz Bence c. film készült: 1938.

http://www.youtube.com/watch?v=ju44j1icgPQ