Fejérdy Gergelyt, a Magyar Külügyi Intézet francia-szakértőjét kérdeztük a Magyar Királyságot megszüntető trianoni békeszerződésről kialakult tévképzetek kapcsán.

Szabadkőművesek, magyarokat utáló francia vezetők, szerencsétlenKárolyi Mihály, magyar lobbisták hiánya és gróf Apponyi Albertsikeres beszéde – a franciák által nagymértékben befolyásolt trianoni békeszerződés kapcsán rengeteg mítosz és történet kering. Ezek nagy része valamilyen – sokszor mitikus elemekkel teli – bűnbakot keres és annak a számlájára írja a békeszerződést, amelynek a következtében Magyarország elveszítette területe kétharmadát, és ezzel együtt több millió állampolgárát.

Fejérdy Gergely

Fejérdy Gergely történész, a Külügyi és Külgazdasági Intézet francia-szakértője, és a PPKE BTK egyetemi adjunktusa úgy gondolja, hogy ez elsősorban a békeszerződés okozta traumáknak tudható be. Szerinte hibás úgy tekinteni a franciákra, mint arra a nemzetre, amelyik szét akarta szakítani az Osztrák-Magyar Monarchiát és azon belül a Magyar Királyságot. 

Felelőssé tehetők-e a franciák amiatt, hogy a trianoni békeszerződés a Magyar Királyság feldarabolását eredményezte? 

- Az a szemlélet, miszerint a franciák a kvázi kizárólagos felelősei a trianoni békeszerződésnek, hibás. Franciaországnak van felelőssége a magyarokkal kötött békeszerződés milyenségét illetően, azonban ez a felelősség nem olyan, mint ahogy az Magyarországról látszik.

Nem beszélhetünk egy általános francia nemzeti felelősségről, hiszen a konkrét döntésekbe csak néhány franciának volt valódi beleszólása. Ráadásul a francia politikai elit és a társadalom nem egységesen gondolkodott ezekről a kérdésekről. Voltak, akik végig kifejezetten ellenezték azt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnjön, de ugyanígy voltak olyanok is, akik a Habsburg Birodalommal ellenérdekelt csoportokat támogatták. 

Fejérdy Gergely történész, nemzetközi kapcsolatok, Franciaország és európai politika szakértő a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének Jelenkor Története és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékén tartott előadásokat a jelenkori Franciaország témakörében Kolozsváron.A franciák a Monarchia problémáját leginkább a saját biztonságuk szempontjából értelmezték. Nagyon hosszú ideig nem tartották célszerűnek az Osztrák-Magyar Monarchia megszüntetését és feldarabolását. Minden elterjedt híresztelés ellenére, magaGeorges Clemenceau francia miniszterelnök sem kívánta egészen 1918 őszéig megváltoztatni az európai status quo-t. 

Amikor azonban már nem volt kérdéses, hogy szétesik az Osztrák-Magyar Monarchia, akkor már ebben az új keretben kezdtek gondolkodni a francia politikusok. Álláspontjukat mindenekelőtt Franciaország számára keresett biztonsági garanciák motiválták. 

Egy másik nagyon gyakran visszatérő mítosz és összeesküvés-elmélet, hogy a szabadkőművesek kiemelt szereppel rendelkeztek a trianoni békeszerződés létrejöttében. 

- Erről azt lehet tudni – egy kedves kollégám, Ablonczy Balázstanulmányozta ezt a kérdést–, hogy a szabadkőművesség, vagyis a legbefolyásosabb francia páholy, a Grand Orient egy nagy tanácskozást hívott össze Párizsban 1917 nyarán azzal a céllal, hogy kialakítson egy közös koncepciót a jövőt illetően. 

Erre a nemzetközi konferenciára nem jöttek el túl sokan, és rövid is volt. A zárónyilatkozat, amit a végén megfogalmaztak, nem említette a Monarchia feldarabolását. Kizárólag a nemzetségek támogatását hangsúlyozza. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a Monarchiát le szerették volna bontani. 

A találkozón elhangzott viták ismeretében megállapítható, hogy sokszor hangzik el az, hogy a Monarchia garancia-tényező az európai biztonság vonatkozásában. Tehát egyáltalán nem beszélhetünk egy egységes álláspontról. 

A szabadkőművesek többsége nem támogatta a Monarchia felbontásának a gondolatát, habár a többség azt szerette volna, ha a nemzetiségi elv érvényesülne a háború utáni rendezésben. Olyan dokumentum nem került elő, amelyik a Monarchia felbontását szorgalmazná. Egészen 1918-ig egy Habsburg-ház vezette föderatív monarchiában gondolkodtak, ahol minden nemzetnek egyenlő szerepe lett volna. 

Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a közhiedelemmel ellentétben Georges Clemenceau nem volt tagja a szabadkőműves páholyoknak. 

Clemenceau kapcsán is rengeteg mítosz kering: ezek szerint fia szerencsétlen házassága miatt állt bosszút a magyarokon, meg olyat is hallani, hogy nem is tudott semmit Magyarországról, és ezért nem érdekelte, hogy mi lesz vele. Ezekről mit lehet tudni? 

- Clemenceau azért érdekes, mert ő vált a magyar bűnbakkeresés egyik célszemélyévé. A mítosz szerint neki köszönhetjük a trianoni békeszerződést. 

Azt szokás mondani, hogy Clemenceau utálta a magyarokat, amire számos oka volt, többek között az, hogy a fia egy magyar nőt vett feleségül, akivel hamar tönkrement a házassága. A mítosz szerint emiatt Clemenceau nagyon meggyűlölte a magyarokat. 

Georges Clemenceau, Woodrow Wilson és Llyod George 
Forrás: www.larousse.fr

Ezzel szemben nem tudunk semmi olyan bizonyítékról, ami azt mutatná, hogy Clemenceau utálta volna a magyarokat. Sőt, minden jel arra mutat, hogy semmi baja nem volt a magyarokkal, ismerte őket, sőt, a Monarchiát is. Adataink alapján a fia házassági ügye nem befolyásolta a békeszerződésben játszott szerepét. 

A fia, Michel Clemeceau valóban megházasodott egy magyar nővel Galántán 1906-ban. A házasság azonban már 1914 előtt véget ért. Ez azonban egyáltalán nem befolyásolta az apját. Annyira nem, hogy például Michel Clemenceau - aki elvileg utálta a magyarokat, és az apját is rávette erre -, 1945 után a francia parlament magyar-barát csoportjának lesz a tagja. Ez nem vall magyargyűlöletre. Ráadásul az elvált nőt Clemenceau családja fogja kitartani egészen haláláig. 

A másik, ami érdekes, az az, hogy Clemenceau drámaíró is volt. És Clemenceau egyik drámáját, amit még Ady Endre is méltatott, lefordították és el is játszották a Magyar Nemzeti Színházban. Tudunk arról, hogy ez pozitívan hatott Clemenceaura. 

Emellett azt is tudjuk, hogy Clemenceau rendszeresen járt a Monarchiában. Így például a korban nagyon népszerűnek számító Karlsbadban, a mai Karlovy Varyban. Itt jó kapcsolatokat alakított ki és ápolt több magyar befolyásos személyiséggel is. 

Így került többek között kapcsolatba a Szeps családdal. A családfő a bécsi kormánylap főszerkesztője és alapítója volt. Clemenceau ennek a kapcsolatnak köszönhetően többször is járt az osztrák fővárosban. Ráadásul az is tudható, hogy szerelmes volt Szeps lányába, Berthába, de végül ezek az érzelmek nem találtak viszonzásra. Testvére azonban elvette Bertha húgát, így Clemenceau végül rokoni szálakkal ebben a formában is kötődött a Monarchiához. 

Amennyire tudjuk, ezek az érzelmi szálak nem játszottak szerepet a döntéseiben. Egyetlen fontos célkitűzés motiválta a Monarchia jövőjét illetően, hogy hogyan tudja a francia érdekeket hosszú távon biztosítani. 

Ha már személyekről esik szó, akkor meg kell kérdeznem, hogy mennyire igaz az, hogy Károlyi Mihály nagyon rosszul kezelte a rendkívüli helyzetet? 

- Károlyi Mihály a rendelkezésünkre álló információk szerint egy rendkívül kiegyensúlyozatlan ember volt. Ő demokratikus átrendeződést szeretett volna a magyar kormány korabeli ellenzékeként. Emellett azt is kell tudni, hogy a magyar arisztokrácia tagjaként az ország elitjéhez tartozott. 

Károlyi úgy gondolta, hogy a társadalmi státuszából következő kapcsolatrendszer lehetővé teszi azt, hogy egyik pillanatról a másikra megváltoztassa a magyar társadalom és politika működését. Így 1918 októberében, mikor a Wekerle-kormány lemond, akkor a Nemzeti Tanács tagjaként elérte, hogy a kormányzatot ő vezethesse. Tehát fontos megjegyeznünk azt, hogy ez a kormány nem egy széleskörű voksolás eredményeként megválasztott kormány. 

Gróf Apponyi Albert és Károlyi Mihály 
Forrás: Országos Széchényi Könyvtár

Károlyi pacifista beállítottságának köszönhetően úgy gondolta, hogy ha ő személy szerint tárgyalásba bocsátkozik az Antanttal és a franciákkal, akkor az, amit leírnak, az szent és sérthetetlen lesz. Visszanézve megállapíthatjuk, hogy nem látta át a politikai helyzetet, ráadásul egy saját meghatározott politikai ideált követett a realitások figyelembevétele nélkül. 

Így azt hitte, hogy ha leszereli az 1,2 milliós magyar hadsereget, akkor az egy pozitív hatást fog gyakorolni, hiszen ezáltal bebizonyosodik, hogy Magyarország nem akar fegyverrel harcolni, hanem jóindulatúan szeretne tárgyalni. Azonban végül csak annyit ér el, hogy az elsősorban a francia katonai erők által támogatott román és cseh katonai alakulatok kész helyzet elé állítják a hadseregeik révén a nemzetközi szereplőket és Magyarországot is. 

Legtöbben a román és cseh, meg szlovák lobbistákról hallottunk, és velük foglalkoztunk. Voltak magyar lobbisták is? 

- Mivel Magyarország szövetséges zárlat alatt volt, rendkívül nehéz volt kijutni Franciaországba. Végül két magyar, Halmos Károly, abban a korban híres nemzetközi jogász és gróf Semsey Andor jutott ki Franciaországba. 1919-ben ugyanis nem volt egyszerű dolog kijutni Magyarországról nyugat fele, mert csak az Antant katonai jóváhagyásával lehetett utazni a magyar határon kívülre. 

Halmos jó kapcsolatban volt a francia üzleti körökkel, és rokoni kapcsolatban állt az egyik akkori mamutvállalat, a későbbi Vivendialapítójával, tehát volt egy nagyon komoly gazdasági háttere és kapcsolatrendszere. Erre hivatkozik, amikor 1919 decemberében kéri a lehetőséget, hogy kijusson Franciaországba. 

A másik gróf Semsey Andor, aki szintén fontos rokoni kapcsolatokkal bír: unokatestvére annak a diplomatának, aki Maurice Paléologuekülügyminisztériumi vezértitkár kabinetfőnöke. Paléologue azért is érdekes, mert ő azt vallotta, hogy a közép-európai rendezést az Osztrák-Magyar Monarchia összes nemzetiségével együtt kell megvalósítani, tehát a magyarokkal és az osztrákokkal együtt. 

A Franciaországba jutó Halmos és Semsey gazdasági alkut ajánlottak a francia kormánynak. Felvetették, hogy a francia befektetések Magyarországra hozatalát elősegítenék, ha ellentétezéséül a békeszerződés tervezetében meghatározott határok módosítására kapnának garanciát. 

A titkos találkozón kiderül az is, hogy mit kérne a magyar kormány. Egészen konkrétan vasútvonalakat követelnének vissza, mint például a Partium egy része, ahol etnikailag a magyarok voltak többségben, és stratégiai fontosságú vasútvonalak vannak. 

Ezért a magyar kormány arra is hajlandó lett volna, hogy a magyar vasúthálózat üzemeltetését, a Magyar Állami Vasutakat (MÁV) átengedje a franciáknak. Úgy gondolják akkor, hogy ezen keresztül meg lehetne győzni a franciákat azoknak a fontos stratégiai pontoknak a visszaszerzésére, amelyek gyakorlatilag eltűntek a magyar vasúthálózatról. 

1920-as évek MÁV 8 kocsis gyorsvonatának élén egy a közvetlen az I. Világháború után beszerzett 328-as sorozatú mozdony. Fialovits Béla felvétele. 

Forrás: www.kosanyo.hu

Erről a lobbitevékenységéről tudni kell, hogy elsősorban egy kompromisszum-keresésről volt szó. Francia konkrét támogatást reméltek a magyar lobbizok, ahhoz, hogy a gazdasági és részben etnikai elv alapján módosíthassák a határokat. Ezeknél az elképzeléseknél már szó sincs a „mindent vissza”-elvről. A franciák maguk mellé állítása érdekébe a magyar lobbisták óvatos követeléseket fogalmaztak meg: így például módosítás közvetlenül a határsáv mellett, etnikai alapon képzelték el. Ezeknél az egyeztetéseknél Erdély vonatkozásában távolabbi magyar területek, mint például Kolozsvár vagy Székelyföld fel sem merültek. 

Magyar részről próbálták Kárpátalját is megszerezni, hangsúlyozva, hogy stratégiailag nagyon fontos lenne a magyar-lengyel határ, mert akkor a magyarok tudnák támogatni a lengyeleket a bolsevik Oroszországgal szemben. 

Ekkor a francia diplomáciában is akadtak bizonytalan hangok Kárpátalját illetően, azonban Edvard Benesnek végül sikerült eloszlatnia a Kárpátalja jövőjéhez kapcsolódó kételyeket. 

Összességében a tárgyalások bukásában azonban francia belpolitikai változásoknak játszottak jelentős szerepet, ugyanis közben francia kormányváltás zajlik le. A tárgyalásoknak akkora a tétje mindkét fél számára, hogy azt szeretné, hogy először a másik tegyen valamit, így nem születik meg végül a kompromisszum. 

Gróf Apponyi Albertnek a békekonferencia előtt elhangzott beszéde nagy hatású volt: a résztvevőket megdöbbentette, és pozitívan befolyásolta, hogy három nyelven folyékonyan mondta el expozéját. Ez a jelenet szinte kötelező mitológiai elemmé vált a Trianonnal kapcsolatban. Mennyi igaz ebből? 

Ebből sajnos sem az nem igaz, hogy nagy hatású beszéd lett volna, sem pedig az, hogy több nyelven hangzott volna el. 

Először is ez egy barokkos, 19. Századi hangulatú, cirkalmas körmondatokkal teli beszéd volt. Egy ilyen beszéd a kor nyugati, francia, brit és amerikai hallgatósága szármára jó részt mellébeszélésként hatott. 

A beszéd franciául hangzott el, és Apponyi egyes részek után rövid összefoglalókat tartott angolul és olaszul. Tehát szó sincs arról, hogy három nyelven mondta volna el ugyanazt a beszédet. 

Az Apponyi-kultusz egy későbbi jelenség, éppen a Horthy-rendszer legitimációjának a része. Apponyiról tudni kell, hogy először alá akarta írni a békeszerződést, tehát fel szerette volna vállalni a béketárgyalásokat, gondolván, hogy ezt neki kell végigvinni. Ezt azonban nem hagyták: mindenki tudta, hogy aki ezt felvállalja az Magyarországon politikai halottnak fog számítani. 

Gyakran lehet hallani, hogy a franciák kezdettől fogva fel szerették volna darabolni a Magyar Királyságot. Mennyire igaz ez? 

- A francia külpolitikában és vezetésben - akik ugye nem is Magyarországban gondolkodtak, hanem az Osztrák-Magyar Monarchiában -, nagyon hosszú időn keresztül szó sincs arról, hogy ezt az államot fel kellene szabdalni. 

Az első alkalom, amikor ez szóba kerül az 1916-ban történt, amikor a francia hivatalos politika olyan döntést hozott, hogy Romániának a háborúba való bevonása érdekében oda kell ígérni nekik Erdélyt. 

Ebben az esetben azonban azt kell látni, hogy egészen 1918-ig gyakorlatilag az Osztrák-Magyar Monarchia felbontásának a kérdése – annak ellenére, hogy nagyon sok személy részéről felmerült -, döntéshozói szinten nem jelenik meg, csak 1918-tól lesz szerepe. 

Gyakran lehet hallani, hogy francia részről már 1914-től célnak számított a Monarchia megszüntetése, pedig nem így van. A franciák szemszögéből a Monarchia nagyon fontos szerepet kapott az európai egyensúly megőrzésének szempontjából. A francia külpolitika a legjobb megoldásnak a közép- és nagyhatalmak egyensúlyrendszerét gondolta, és ebben gondolkodott. Úgy gondolták, hogy ha ez az egyensúlyrendszer fennmarad, akkor ezzel a francia biztonság is garantálható. 

A közhiedelemmel ellentétben a szerződést a Nagy-Trianon palotában írták alá, a képen látható teremben. A Kis-Trianon palotába nem is fértek volna a szerződő felek népes küldöttségei. 

Forrás: Wikimedia Commons

Azt is figyelembe kell vennünk azonban, hogy egyre több olyan lobbitevékenység kezdett hangsúlyosabb szerepet kapni, amelyik egészen 1914 óta a Monarchia szétbomlasztásában voltak érdekeltek. Ezek közül a legaktívabbak a csehek voltak. Ennél sokkal kevésbé voltak aktívak a románok, akik inkább a francia érdekek miatt kerültek ebbe a körbe. 

Franciaországnak ugyanis érdeke volt, hogy lehetősége szerint megakadályozza azt, hogy a Monarchia befolyási övezete túlságosan jelentős legyen a Balkánon. Ebben kapott eredetileg fontos szerepet Románia és Szerbia, mint a német és osztrák-magyar balkáni befolyási övezetek blokkolói. 

Emiatt nem a román emigráció lesz, amelyik az Osztrák-Magyar Monarchia szétszakítását szorgalmazza, hanem Erdély megszerzése érdekében maga a román kormányzat. 

De ez egyben francia érdek is: minél nagyobb és erősebb Románia, annál biztosabb, hogy egy lekötelezett állam van a Fekete-tenger partján, amelyik elszigeteli a németeket és osztrák-magyarokat ebben az irányban. 1917 után ez még fontosabb lesz, hiszen azzal, hogy az Orosz Birodalom átalakul egy bolsevik diktatúrává, egy cordon sanitairere lesz szükség, amelyik ilyen értelemben egy biztonsági sávot jelent a kommunizmus útjában. Ez a vonal Finnországtól, Lengyelországon át Romániában húzódott. 

A cordon sanitaire: a kommunizmus elszigetelésére kitalált ütközőzóna 

Forrás: snipview.com

Ehhez meg kellett erősíteni a francia jelenlétet, és ehhez kellett az ottani kisebb nemzetek támogatása. 

Azt kell látni, hogy az az általános tendencia, hogy trianoni békeszerződés kapcsán valahol mindig keressük a bűnbakot, a felelőst vagy felelősöket. Azonban valójában nincs egy ilyen személy, nincs egy ilyen nemzet, nincs ilyen konkrét döntés. Döntések sorozata, tendenciák sorozata van. Magyar felelősséggel is kell számolnunk, így például a 19. Századi magyar nemzetiségi politika is ott van tényezőként. 

A másik nagyon bonyolult kérdés, amit el szoktunk feledni az az, hogy hajlamosak vagyunk magyar szemszögből nézni a francia külpolitikát, és felháborítónak tartjuk, hogy Franciaország a saját érdekeit veszi figyelembe. 

Franciaország azonban nem tud mást figyelembe venni, mint a saját érdekeit. Emiatt történik meg, hogy kivetítünk dolgokat ezekre a kérdésekre, amit mi szeretnénk hallani, és keressük a bűnöst vagy a bűnösöket. 

http://itthon.transindex.ro