ÓKORI EGYIPTOM

A Nílus völgyében feküdt a folyó középső és alsó szakasza mentén északon a Nílus-deltája és a Nílus negyedik kataraktája között, legnagyobb kiterjedését az i. e. 2. évezredben, az Újbirodalom idején érte el.

Egyes korszakokban a birodalom a Közel-Keletet, a Keleti-sivatagot a Vörös-tengerig, a Sínai-félszigetet és a mai Líbiai-sivatagot is magába foglalta.

Az ókori Egyiptom több mint három és fél évezreden keresztül fejlődött. Története i. e. 3150 körül kezdődött a Nílus menti települések egyesítésével és i. e. 31-ben ért véget, amikor a Római Birodalom elfoglalta az országot, bár nem ők voltak az elsők, akik megszerezték az uralmat Egyiptom fölött.

Az egyiptomiak országukat számos néven emlegették, például Kemet, azaz „Fekete Föld”.

Az egyiptomi civilizációt és társadalmat sokan merevnek, arisztokratikusnak, kasztszerűnek; irracionálisnak és a halál szeretetére épülőnek; elmúltnak és távolinak tartják.

A különböző papyrusokról

A papyrus Egyiptom mocsaraiban vagy a Nílus állóvizeiben terem, ahol a vizek medrükből kiöntve elárasztják, a vízmélység a kétkönyöknyi magasságot nem haladja meg. Ferde gyökere karvastagságú, oldala háromszög alakú. Magassága nem több tíz könyöknél, és vékony csúcsban végződik, amely a szár tetejét thyrsosbotszerűen zárja le. Ebben semmilyen mag nincs, és a növény e részének sincs más értéke, mint az, hogy virágait az istenszobrok megkoszorúzására használják fel. Gyökereit a helybeliek fa helyett használják, nem csak tűzgyújtásra, hanem más edénykészletek készítésére is.

Magából a papyrusból hajókat eszkábálnak össze, a papyrusháncsból pedig vitorlákat, gyékényeket, sőt még ruhát, takarókat és köteleket is készítenek. Nyersen és megfőzve egyaránt megeszik, de csak a levét nyelik le.

Papyrus nád

Syriában is terem papyrus egy tó körül, ahol az az illatos nádfajta is megtalálható, és Antigonus király hajóhadának felszerelésekor nem is használt fel más növényből sodort köteleket, hiszen az espartofű akkor még nem volt közismert. Nemrég került be a köztudatba, hogy Babilon környékén az Euphratesben is terem papyrus, amely ugyanúgy használható papír készítésére, a parthusok azonban még most is inkább szövetanyagokra szeretnek írni.

Miután a papyrust egy tűvel igen vékony, de a lehető legszélesebb kérgekre választották szét, papírt (charta) készítenek belőle. A legjobb minőségű kéreg középen van, és így következik tovább a többi a felhasadás sorrendjében. Hieratikusnak régen csak a vallásos könyveknek szentelt papírt hívták, amely hízelgésből Augustus nevét, mint ahogy a második legjobb minőségű papír felesége, Livia nevét kapta meg. Így a hieratikus papír harmadrendűvé süllyedt.

A sorban következő papír elkészítési helye után az „amphitheatrumi” elnevezést kapta. Finom éleslátással vezette be ezt a típust Rómában Fannius műhelye (officina), és gondos megmunkálással megvékonyítva ebből a közönséges típusból elsőrangú papírt készített, amelynek ő adta a nevét. Így az amphiteatrumi név a kevésbé jól kidolgozott papír elnevezése maradt.

Ezután következik a csekélyebb értékű forgácsokból álló „Saisi-papír”, amely arról a városról kapta a nevét, ahol a legtöbb papyrus terem. Anyagát tekintve inkább a fakéreghez áll közelebb a közeli helyről elnevezett „taeneotisi papír”, ezt már inkább a súlya, mint a minősége alapján adják el.
Az ún. „emporitica” írásra alkalmatlan, levélborítékként és árucikkek számára csomagolópapírként használható fel, ezért nevezték el a kereskedőkről. Ez után jön a ... papyrus, vagyis annak legkülsőbb héja, amely a kákához hasonlít, es még kötelek sodrására sem alkalmas, ha azokat utána nem nedves helyen használjuk fel.

Minden papír egy Nílus-víztől megáztatott táblán készül, a folyadék felkavarása enyvszerű anyagot ad. A hátsó oldalukra fordított kéregszeleteket, amennyire lehet, először a papyrus egész hosszúsága mentén egyenes vonalban ragasztják fel a táblára, miután a levágott forgácsot mindkét oldalon eltávolították.

Ezután befejezik a keresztben fekvő nyalábok felragasztását. A következőkben sajtók alatt összepréselik, a papíríveket a napon megszárítják és összekötik őket egymással úgy, hogy az egymás melletti lapok minősége mindig a rosszabb lapok felé haladva csökken. Egy hengerben soha sincs több 20 darab papírnál.