KULTÚRA

Csibrányi Zoltán,  2017. 11. 22.

Hosszú időn át úgy tartották, hogy az ókori görög színházi nézőterek hallási viszonyai, azaz akusztikájuk megközelítette a tökéletes szintet.

Egy új kutatás szerint azonban ez az állítás nem teljesen állja meg a helyét. Az ókori görög színházak hangzásminőségét illetően főleg elméletek születtek, tudományos igényű vizsgálatokból alig volt. Van egyebek mellett olyan vélekedés, hogy a kiváló hallhatóság érdekében gondos matematikai számítások előzték meg a nézőterek építését. Igen ám, de hiányzott a kézzelfogható bizonyíték, ami konkrétan ezt a nézetet igazolta volna. A legutóbbi évekig mégis újabbnál újabb cikkek tartották fontosnak megjegyezni, a nevezett kor színházai miért is voltak képesek biztosítani, hogy minden néző tökéletesen hallja az előadások minden szavát, mondatát azokban az esetekben is, ha egy színész éppen csak odasúgott valamit egy másik szereplőnek. De akkor vajon honnan vették elődeink, hogy e színpadok körül milyen volt a hangzás minősége?

A holland Eindhoveni Műszaki Egyetem kutatói a világon most először, 2017-ben mérték meg három ókori amfiteátrum – az ókor Epidaurosz város napjainkban ismét használatba vett színházának (a legrégebbi fennmaradt görög színház az i. e. 4. század végén, újabb kutatások szerint viszont az i. e. 3. században épült), az Akropolisz délnyugati oldalán az i. sz. 2. században épített Herodes Atticus odeonjának és a Föld egyik legrégebben lakott városa, Argosz színházának – akusztikai minőségét.

A vezeték nélküli akusztikai mérőműszerek segítségével 10 000 mérési adatot gyűjtöttek a három helyszínen – írja a kutatásról szóló cikkében a livescience.com oldal szerzője. A nyert mérési adatok alapján arra jutottak, a vizsgált színházterek akusztikája valóban jó volt, de a régóta sokak által hangoztatott tökéletestől azért elmaradtak. Míg az erőteljes, hangos beszédet a színpadtól legtávolabb eső sorokban is rendesen hallhatták, addig a normál hangerővel előadottak már nehezen érthetőek, a halk szöveget pedig még a színpad mellett ülők sem hallották. Ha egy színész valami apróságot leejtett vagy éppen kettéhasított egy papírlapot, ezek hangja csupán a nézőtér alsó felén volt érzékelhető. A kutatók vizsgálataikról egy videót is közzétettek.

Úgy tűnik tehát, annak idején a tehetősebb emberek élvezhették az előnyöket, hiszen azok a szegényebbek, akik az olcsónak számító ülőhelyeken ültek, nem hallhatták tökéletesen az adott előadást. Ha belegondolunk ez igazából nem is annyira meglepő, hiszen például az epidauroszi színház félköríves legfelső sora közel hatvan méter magasan van.