Minden gazdi rengeteg történetet tud mesélni kedvence nagyszerű tulajdonságairól. A témával két új könyv is foglalkozik.

Szerző:Mörk Leonóra

Volt nekünk egy nagyon kedves kutyánk, Doris. Pontosabban nem nekünk, hanem a szüleimnek, de mivel a fekete-fehér foltos vizslalány mindössze egy évvel született hamarabb a lányomnál, kutya és gyerek gyakorlatilag együtt nőttek fel, nagy-nagy barátságban. Doris már évek óta nincs velünk, mégis velünk él: ha nem jut is eszünkbe minden nap, rendszeresen emlegetjük, a vele kapcsolatos legviccesebb sztorik pedig örökre bevonultak a családi legendáriumba.

Mulatságos, tanulságos, megható és olykor bosszantó eseteket minden gazdi számtalant tud említeni. A mesék lényege többnyire az, hogy az ő kutyájuknál okosabb, ügyesebb, rokonszenvesebb négylábút még nem hordott a hátán a föld, ami gazdiszemmel nézve tökéletesen igaz is. Szerencsére a kutyatulajdonosok mások történeteit is szívesen meghallgatják, elolvassák, így aztán biztos sikerre számíthat az a két kutyás könyv is, amely nemrégiben került a könyvesboltokba.

Csányi Vilmos: A kutyák szőrös gyerekek

Az ismert biológus írásait mindig örömmel olvastam, de igazán akkor zártam őt a szívembe, amikor egy interjúban a hozzá intézett újságírói kérdésre, miszerint nem tapasztalja-e, hogy az emberek borzalmasan agresszívak, azt válaszolta, nem. Sőt, fűzte hozzá, valamennyi élőlény közül az ember uralkodik a legfegyelmezettebben az indulatain. Mert ha mondjuk egy népesebb csoport majmot kényszerítenének arra, hogy csúcsforgalomban a zsúfolt 7-es buszon utazzanak, másodperceken belül olyan tömegverekedés törne ki, hogy egyetlen majomporcika sem maradna épen. Ehhez képest az emberek példamutató módon tűrik utastársaik nem kívánt közelségét és az idegtépő zötykölődést, csak kivételes esetekben kapnak hajba (akkor is inkább verbálisan), és ha visító kisgyerek vagy féllábú bácsi tűnik fel a fedélzeten, esetleg még az ülőhelyüket is átadják.

Ebből a történetből is látszik, Csányi Vilmos a Konrad Lorenz-i álláspontot osztva nem az emberek ellenében, hanem velük együtt szereti az állatokat. Méghozzá láthatólag minden állatot, hiszen a könyvből kiderül, a Csányi családban még az utcán felszedett, szárnya törött galambot is hazaviszik, meggyógyítják, elnevezik, etetik-itatják, és ha felépült, útjára engedik. A azért természetesen az alcímben szereplő két kutya (Bukfenc és Jeromos a tudomány szolgálatában), akik közül nekem a címlapon is látható Jeromos vált különös kedvencemmé a maga kedves szokásaival, vicces szertartásaival és okos húzásaival. A könyv kiváló alkalmat kínál a gazdiknak arra, hogy magukban megállapítsák: az ő háztartásukban nevelkedő jószág is hasonlóan intelligens, és legalább olyan jó ötletei támadnak, mint a szőrösségi versenyen jó eséllyel induló Jeromosnak.

Csányi Vilmos: A kutyák szőrös gyerekek

Libri kiadó, Budapest, 2012.