Különösebb hegymászó ismeretek
nélkül is gyönyörű helyekre lehet eljutni a téli Tátrában. És itt ráadásul
olyan dugókkal sem kell megküzdeni,
mint az Alpokban. Nyár óta tervezgettük, hogy megmásszuk a Magas-Tátra
csúcsait, de egyre csak csúszott a program. Végül november végére sikerült
megszervezni egy három napos hosszú hétvégét, de addigra már leesett a hó a
hegyekben. Ez sem tudta azonban megtörni lelkesedésünket, csupán kicsit több
előkészületet igényelt az utazás.
Meleg kalács várt ránk minden reggel
Az egyetlen nagyobb beruházás, amit
egy ilyen túra előtt nem szabad kihagyni, a megfelelő téli bakancs beszerzése.
Húszezer forintért már kiváló vízhatlan lábbelit lehet venni, emellett még egy
dologra lehet szükség, túrabotra. A hegyről lefelé kaptatva ugyanis nemcsak a
térdeket tehermentesíthetjük, hanem a csúszós köveken nagyobb biztonságban is
lehetünk.
Pár órára van tőlünk, gyönyörű és megfizethető
Forrás: Bucsky Péter
A késő őszi túrázás több szempontból is ideális választásnak tűnt.
Még nem indult be a síszezon, de már nincs nyári turistaáradat, ami az árakon
is meglátszott. Ždiarban három éjszakára fejenként 25 euróért (7600 Ft)
lehetett szobát foglalni. Az árban a reggeli is benne volt, amely ráadásul
olyan bőséges és finom volt, akár egy négycsillagos szállodában. A választékban
a helyi ételek is megjelentek. Még melegen hozták minden reggel a szomszédos
pékségből a diós és mákos kalácsot.
A faluban egyébként egymást érik a panziók.
A turizmus főként a síelőkön alapul, így – mivel még nem volt elegendő hó a
nagyüzemhez – egy kicsit kihalt volt a település. Szállásunkon rajtunk kívül
csak magyarok voltak. Igencsak népszerű nálunk a Budapestről 3-3,5 óra alatt
elérhető hegyvidék, ami azon is lemérhető, hogy a legtöbb étteremben magyarul
is feltüntették a menüt.
Ide csak autóval érdemes jönni
Csütörtökön éjfélkor érkeztünk meg,
a sötétségben fel sem tűnt, milyen gyönyörű tájon járunk. Ráadásul a GPS-ünk és
a telefonos térképeink sem tudták megmutatni, hol is van a szállásunk. A
legalább öt kilométer hosszú faluban mindössze egyetlen utcanév volt, amely
megegyezett a falu nevével, így aztán tettünk néhány kört, mire megtaláltuk a
szállást.
Sajnos autó nélkül igencsak körülményes a Magas-Tátrába eljutni. Bár
Poprádtól indul a tátrai kisvasút, egy napba is beletelik, míg Miskolcon és
Kassán át eljuthatunk ide. Mivel a Tátra természetvédelmi terület, Szlovákiában
a tél beköszöntével a magashegyi utakat és a csúcsok jó részét lezárják a
turisták elől.
Ezeket a gyönyörű csúcsokat akartuk meghódítani
Forrás: Bucsky Péter
Első célpontunk ezért az egyik legmagasabban fekvő, még
elérhető menedékház volt az Ótátrafüredről induló turistaúton. Már a parkolónál
akadt kéretlen segítőnk, a reggeli italadagja után egy helyi lakos mindenképpen
útba akart igazítani, bár a szlovákon kívül semmilyen nyelven nem tudott. Ennek
ellenére lelkesen magyarázott, mi pedig végül megértettük, hogy a hegyi vasút
aznap nem működik, és azt is megtudtuk, merre kell mennünk az egyébként
látványosan kitáblázott turistaúton. Igencsak limitált szlováktudásunkkal
többször megköszöntük a segítséget, de ő csak nem eresztett minket, minden arra
jövőtől érdeklődött, ki tud magyarul a segítségünkre lenni.
Alattunk köd, körülöttünk felhők
Célunk a Téry menedékház volt (Téryho chata), amely 2015 méteren
található. Ez a Magas-Tátra legmagasabban fekvő, egész évben nyitva
tartó turistaháza, és egyben az egyik legrégebbi is, 1899 óta működik.
Az ide vezető út nagyon jól kiépített, négy óra alatt fel is értünk.
Befagyott vízesés az út mentén
Forrás: Bucsky Péter
A havas tájból azonban nem sokat láttunk, ahogy magasabbra értünk, az
óriási ködöt felhők váltották fel. A téli táj talán a nyárinál is szebb
volt. A vízesések teteje be volt fagyva, és a jégréteg alatt folyt a
víz. Ennél is meglepőbb élmény volt, hogy találkoztunk egy rókával,
amely ételért kuncsorgott, és negyed órán át követett minket. Ebből is
látszott, hogy a természet már nem annyira vad errefelé, az állatok
megszokták az emberi jelenlétet.
Kitartóan követett minket a róka, akár egy éhes kutya
Forrás: Bucsky Péter
Rövid forralt borozás után folytattuk utunkat a már sziklásabbá váló
terepen, ahol jobban oda kellett figyelni, hogy a havas és jeges köveken
ne csússzunk meg. Az alattunk lévő mélységtől nem lett tériszonyunk,
mivel a felhőkben járva az orrunkig alig láttunk. 1800 méter környékén
azonban kiértünk a napsütésbe, ami igazán gyönyörű volt.
A hátralévő néhány métert végigszaladtuk. A menedékházban rávetettük
magunkat a fokhagymalevesre, majd knédlivel tunkoltuk a pörköltöt, és
frissen csapolt sört ittunk hozzá. Bár az üzemeltetőknek gyalog kell
mindent felcipelniük, az árak ehhez – és különösen az osztrák hüttékhez
képest – nem voltak magasak, egy főétel 6-7 euróba került, míg egy sör
2-3-ba.
A menedékházban rávetettük magunkat az ételre
Forrás: Bucsky Péter
Négy óra körül már kezdett sötétedni, úgyhogy megindultunk lefelé.
Egyikünk fejlámpája lemerült, amit az előttünk haladó szlovák túrázók is
észrevettek. Bevártak minket, hogy segítsenek a vaksötétben. Bár nem
túl szerencsés sötétben túrázni, a téli időszakban nehéz ezt elkerülni.
Azért mertünk belevágni, mert különös szerencsénkre sem hó, sem eső nem
esett, és a szél sem fújt.
Alattunk köd, körülöttünk felhők
Forrás: Bucsky Péter
Pizzát vacsoráztunk kommunista relikviák között
Koromsötétben értünk vissza Ótátrafüredre, ahol az esti
kivilágításban még impozánsak voltak a Habsburg-kori szállodák. Nagyon
rendezett, jól és igényesen karbantartott volt az összes tátrai
település. Az is a monarchiás időkre emlékeztetett, hogy szinte mindenki
németül beszélt az angol helyett.
Kellemesen elfáradva inkább a szállásunkra mentünk, és nyitva lévő
étterem után kajtattunk. Sajnos a vágyott sztrapacska (szlovák nevén
brinzové halušky) helyett be kellett érnünk pizzával, mást ugyanis nem
találtunk. A retróétterem azonban bőven kárpótolt minket: mintha egy
Ecseri piacnyi limlomot hordtak volna össze cseh, szlovák és magyar
táblákkal, csehszlovák címerekkel, Husák portrékkal és számos kommunista
relikviával.
Mintha csak az Ecserin lettünk volna
Forrás: Bucsky Péter
Másnapra eltűntek a felhők, napsütésben indultunk Zakopanéba a -13
fokos reggeli hidegben. A turistautak és a felvonó csak gyalog
közelíthetők meg, talán azért, hogy a turisták a helyi lovas kocsikat
vegyék igénybe. Csapatunk ketté vált, az első nap sérüléseket és
izomlázat begyűjtők a kabinos felvonóval jutottak fel a Kasprowy Wierch
1959 méteres csúcsáig, a többiek gyalog vágtak neki.
A felvonóval érkező sokaság nagy része csak száz méternyire távolodik
el a felvonótól, így aztán, ha kicsit odébb megyünk, ismét a csendes és
nyugodt tájban gyönyörködhetünk. Az már kicsit túlzásnak tűnt, hogy a
majd kétezres csúcson a felvonótársaság ingyenes wifit is biztosít.
Balra Szlovákia, jobbra Lengyelország
Forrás: Bucsky Péter
A hegygerinc alkotja a lengyel-szlovák határt, itt, a határkövek
között lehet túrázni, és két-három óra alatt meghódíthatjuk a 2301 méter
magas Świnica csúcsát. A 10-20 centis hóban azért egy kicsit tovább
tartott volna az út, ezért csak a kistestvéréig, a kis-Świnicáig
jutottunk, amely 2051 méter magasban van.
A csúcson négy fok meleg volt és ragyogó napsütés, hótaposás közben
tavaszi volt a hangulat. A látvány itt is magával ragadó volt: észak
felé Zakopane és a többi település felhők alatt bújt meg, Szlovákiában
pedig a Tátra csúcsai közé szorultak a felhők. Míg északon már
egybefüggő volt a hótakaró, délen még kilátszottak a zöld oldalak.
Felragyogott a Nap a csúcsok felett
Forrás: Bucsky Péter
Este a szálláson végre sikerült sztrapacskához jutnunk. Jól csúszott hozzá a Zlatý Bažant, utána pedig könnyen ment az elalvás.
Nem kell Svájcba menni a hamisítatlan hegyi hangulatért
Vasárnap korán kellett indulni, hogy a Csorba-tónál még beleférjen
egy hegymászás a hazaút előtt. A közel ezer méteres magasságban a
hegycsúcsok lábánál vezető főútról letekintve csak felhőket láttunk, míg
mellettünk tekergett a tátrai vasútvonal. Nem kell a drága Svájcba
menni a hamisítatlan hegyvidéki hangulatért.
Az 1346 méteren található tó mellett Csorbató (Štrbské pleso)
üdülőhely az egyik legmagasabban fekvő gyógyhely Európában. Már 1935-ben
és 1970-ben is rendeztek itt sívilágbajnokságot, ennek köszönhetően az
egyik hotelt a Nemzetközis Sí Szövetségről (FIS) nevezték el. Bár alig
10 centis volt a hó, többen síeltek, jártak a felvonók. Az igazán
sportosak gyalog vitték fel léceiket.
Kilátáts a Csorba-tóra
Forrás: Bucsky Péter
Könnyed erdei sétával lehet felérni a felvonó tetejéig. A hó
egyébként pont idáig tartott, feljebb már csak foltokban volt jelen.
Innen szikladarabokból kirakott út vezet az Elülső-Szoliszkó (Predné
Solisko) 2093 méteres csúcsán álló kereszthez. Bár nem egy nagy túra,
innen szemügyre lehet venni a nagy tátrai csúcsokat és az elterülő
völgyeket. A túrázáshoz fontos a saját térkép, de a tervezéshez az
interneten is találunk igen részletes térképet itt.
Sötétedés után indultunk hazafele, de még sikerült egy útszéli,
fatüzeléses kemencés csárdában néhány knédlis ételt végigkóstolni
fokhagymaleves kíséretében. Szlovákiában még mindig a magyar árak alatt
dolgoznak az éttermek, egy leves csupán 1-2 euró (310-620 forint), de a
szinte mindenhol kapható magyaros pörkölt vagy sertéssült káposztával is
általában 5-6 euróba (1550-1860 forint) kerül.
Magyaros pörkölt knédlivel
Forrás: Bucsky Péter
Összességében egy hazai természetjárásnál is olcsóbban kihozható a
túra a jóval nagyobb hegyekben. Ami pedig igazán vonzóvá teszi a
Magas-Tátrát, hogy itt még lehet olyan csúcsokat, völgyeket találni,
ahol nem jelent meg a civilizáció. A városok fényei nélkül kémlelhetjük
az eget, és nem szűrődik fel az autópályák moraja.
Kommentáld!