Ólommérgezés veszélyezteti a kaliforniai kondorkeselyűket

Szakemberek szerint állandó védelemre lehet szüksége a kaliforniai kondorkeselyűnek, melynek regenerálódását a vadászok által használt sörétek okozta ólommmérgezés nehezíti.

Miután több mint három évtizeden át a kihalás szélén tudtuk, a kaliforniai kondorkeselyű – az Egyesült Államok legnagyobb és leginkább veszélyeztetett, vadon élő madárfaja – mérsékelt regenerálódást mutat, hála az intenzív, fogságban történő szaporításnak és az egészségügyi beavatkozásnak. A héten közzétett aggasztó adatok azonban azt sugallják,  hogy amíg a vadászok nem változtatnak módszereiken, a kondorkeselyűnek komoly támogatásra lesz szüksége az életben maradáshoz természetes élőhelyein.

A probléma gyökerét az adja, hogy a kondorkeselyűk ( Gymnogyps californianus) a vadászok által lelőtt állatok tetemét fogyasztva lenyelik az ólmot. Egy friss multidiszciplináris kutatás kimutatta, a madarak között krónikus ólommérgezés figyelhető meg annak ellenére, hogy 2008-ban Kalifornia betiltotta az ólomsörét használatát azokban a régiókban, ahol a madarakat visszatelepítették természetes környezetükbe.

Korábbi vizsgálatokra alapozva a kutatók tollakat és vérmintákat gyűjtöttek be a befogott madaraktól, és nem találtak észlelhető különbséget az ólomszintekben a korlátozás bevezetése előtt és után. A kondorkeselyűk dögevők, és a vizsgált egyedek nagy részének testében veszélyes szintet ért el az ólom mennyisége. Az ólommérgezés többek között súlyosan károsíthatja a madarak idegrendszerét, gyengítheti máj- és vesefunkciójukat, és végzetes is lehet. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a vadonban élő kondorkeselyűk megközelítőleg 20 százaléka elég magas ólomszinteket mutat, hogy költséges kezelésre legyen szükségük olyan kémiai anyagokkal, amelyek szervezetükből eltávolítják a mérgező fémet.

Myra Finkelstein, a Kaliforniai Egyetem toxikológusa és a vizsgálat vezetője szerint az ólommérgezés aránya a kondorkeselyűknél járványszintű arányokat ért el. 

A kaliforniai kondor populációja 1982-ban minden idők legkisebb értékére csökkent, a csoport mindössze 22 egyedet ölelt fel. A fogságban történő szaporítás és a megfigyelési programok révén idővel az egyedszám 400-ra nőtt. E madarak közel fele szaporító központokban él, melyek egyenletes arányban engedik szabadon az állatokat. Kaliforniában csak 24 fióka kelt ki a vadonban. Ilyen aránnyal a vizsgálat szerint mintegy 1800 évbe telne, mire a kaliforniai populáció elérné a 150 egyedet számláló csoportot – ezt a célt tűzte ki a regenerációs terv - a fogságban kikelt fiókák szabadon engedése nélkül.

Finkelstein csapata a madarakban lévő ólom izotópos elemzését elvégezve a söréteket és golyókat azonosította a szennyezés fő forrásaként. A vadászoknak rézből vagy más anyagból készült golyókat kellene használniuk a madarak élőhelyén, tehát nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyják a tilalmat.

A kondorkeselyűknek évente 75-150 tetemet kell elfogyasztaniuk, hogy fenntarthassák egészséges testsúlyukat. A vizsgálat kiderítette, hogy ha a tetemeknek csak kevesebb, mint 2 százaléka tartalmaz ólmot, akkor is 50 százalék az esély arra, hogy egy madár szennyezett húst fogyaszt.

Finkelstein szerint, amennyiben a problémát valahogy nem oldják meg, a kaliforniai kondorkeselyűk sohasem regenerálódnak.