Olyannak szeretlek, amilyen vagy, miközben a saját stílusodat keresed, amelynek révén kapcsolatba léphetsz a téged körülvevő világgal.

Tiszteletben tartom, hogy szeretnéd megtanulni a leckéidet.

Tudom, hogy ez így van jól, tudom, hogy pontosan az vagy, aki lenni szeretnél, és nem az, amit én, vagy mások elvárunk.

Tisztában vagyok vele, hogy nem tudom, mi a legjobb neked, még ha időnként talán azt hiszem is, hogy tudom. Én nem voltam ott, ahol te. És nem láttam a világot a te szemszögedből.

Nem tudom milyen tanulási feladatot választottál magadnak, hogyan és kivel szeretnéd megoldani, és mennyi időt szántál rá.

Nem a te szemeddel nézek - honnan tudhatnám hát, hogy mire van szükséged?

Hagylak, járd az utad - nem ítélem meg a tetteidet sem gondolatban, sem szóban.

Nem tekintem tévedésnek, vagy hibának, amit mondasz, vagy teszel. 

Látom, hogy sokan sokféleképpen látjuk és tapasztaljuk a világot.

Bármikor fenntartások nélkül elfogadom a döntéseidet.

Egyáltalán nem ítélkezem, mert ha elvitatom a fejlődéshez való jogodat, akkor elvitatom a sajátomat és a másokét is. Azokét, akik más utat választanak, mint én, amelybe talán én nem fektetnék energiát, mégsem tagadnám meg soha a szeretetet, amelyet Isten belém plántált, hogy árasszam magamból az egész világba.

Ahogyan téged szeretlek, úgy fognak szeretni engem is.

Azt fogom learatni, amit elvetettem.

Elismerem a szabad döntéshez való egyetemes jogodat, hogy a saját utadat járd, és előre haladj, vagy megpihenj, ahogy éppen jónak érzed.

Nem ítélem meg, hogy ez a lépés kicsi-e, vagy nagy, könnyű, vagy nehéz, felfelé, vagy lefelé vezet hisz az úgyis csak az én nézőpontom lenne.

Lehet, hogy tétlennek látlak, és ezt értéktelennek tartom, miközben te mégis gyógyírt adsz a világnak, csupán azzal, hogy létezel, Isten világosságával megáldva.

Nem láthatom meg mindig az isteni rend nagy képét.

Az élet minden áramlatának elvitathatatlan joga, hogy maga válassza meg saját fejlődését, s én szeretettel vallom, hogy tied a döntés joga a saját jövődet illetően.

Alázattal hajlok meg a felismerés előtt, hogy az, amit én a legjobbnak tartok, számodra nem feltétlenül helyes.

Tudom, hogy téged is vezetnek, csakúgy, mint engem, és egy belső kényszert követsz, amely megmutatja neked az utadat.

Tudom, hogy mindannyian a magunk módján tanuljuk meg, hogyan vihetjük vissza a szeretetet és a bölcsességet a nagy egészbe.

Tudom, hogy ha valami csak egyféleképpen lehetne, arra csak egyetlenegy embernek lenne szüksége.

Én nem csak olyankor akarlak szeretni, amikor úgy viselkedsz, ahogyan szeretném, és ugyanabban hiszel, amiben én.

Szerető szolgálattal töltöm az életem, s azon vagyok, hogy a lehető legjobb lehessek. 

Minden nappal egy kicsit jobban értem az isteni valóság tökéletességét és egyre boldogabb vagyok a feltétlen szeretet derűjében.

/Sandy Stevenson/