Guszti, a giliszta a virágoskert puha földjében lakott családjával és barátaival. Boldogan rágcsálták a lehullott leveleket, elszáradt növényeket, s mindeközben úgy mászkáltak a földalatti járataikban, mint metrószerelvény az alagútban. Egyik nap azonban nagy baj történt. Megremegett a talaj körülöttük és beomlottak a járataik.
- Égszakadás földindulás! Jaj nekünk, mi volt ez? – kérdezgették ijedten egymástól.
Guszti még jóformán fel sem eszmélt, amikor emelkedni kezdett egy földdarabbal együtt, mintha liftezett volna. Hirtelen nagy világosság támadt körülötte, majd fejjel lefelé visszahuppant a talajra.
- Szent vakondtúrás! Mi történik itt? Földrengés van? – kérdezte szédülten.
Földrengésről persze szó sem volt, csupán Karcsi bácsi ásta fel a kertjét, hogy a palántáit kiültethesse a szabadba. Belevájta az ásóját jó mélyen a talajba, majd kiemelve visszaforgatta a földet, hogy ami eddig alul volt, az most felülre kerüljön, s levegőzzön.
- Hohó, micsoda húsos giliszta! Jó lesz ebére az éhes fiókámnak! – kiáltotta Robi, a feketerigó, aki ott sertepertélt Karcsi bácsi ásója körül, finom falatokra várva.
- Segítség! Nem akarok madártáplálék lenni! – kiáltotta rémülten Guszti és igyekezett gyorsan visszafúrni magát a talajba, de a rigó gyorsabb volt nála. Éles csőrével felkapta, s már repült is vele a legközelebbi faágra, hogy felaprózza fiókáinak.
Guszti nem adta könnyen az életét. Minden erejét beleadva tekergett, ficánkolt, míg végül sikerült kicsusszannia a rigó csőréből, és egy jól irányzott lendülettel fejest ugrott a komposztba. Ez a puha földdel és száraz levelekkel töltött, lécekből ácsolt láda, éppen a fa alatt állt. Guszti egy pillanat alatt befúrta magát a törmelék közé. Robi, a rigó csalódottan röppent a láda szélére. Egy darabig éles szemmel figyelt, de mivel nem észlelt több mozgást, feladta a keresést és újabb zsákmány után nézett.
Kommentáld!