A három selyemlepke, Bombi, Mori és új barátnőjük, Polli vidáman szálltak, cikáztak, kergetőztek a mosolygós napsütésben. Egyre feljebb és feljebb emelte őket a felszálló légáramlat. Mire észbe kaptak, már messzire sodródtak az öreg eperfától, mely otthonuk volt sokáig.
- Hol vagyunk? – kérdezte ijedten Polli, a kis lepkelány.
- Úgy látom, a császári palota fölé fújt minket a szél! – lelkendezett Mori.
- Nézzük meg közelebbről is, ha már itt vagyunk! – javasolta Bombi, aki legmerészebb volt mindhármuk közül.
Óvatosan lejjebb ereszkedtek, majd a császár kertjének közepén leszálltak egy-egy illatos virágra. Milyen szép itt minden! – csodálkoztak.
A kertben a virágágyások között sétányok kanyarogtak, közöttük szökőkutak csobogtak, medencéikben aranyhalak úszkáltak. Egy-egy nagyobb fa árnyékában, a kerti padokon, selymesen csillogó ruhákban udvarhölgyek cseverésztek.
- Honnan jön ez a zaj? – nézett Polli a műhelyek felé, melyekből szorgos munka hangja hallatszott.
- Repüljünk oda, nézzük meg közelebbről! – javasolták a többiek.
- Ó, hiszen ezek a mi társaink gubó állapotban! - kiáltottak fel ijedten.
- Milyen hosszú szálat fejtenek le róluk! Se vége, se hossza!
- Egy-egy szállal körül lehetne keríteni az egész kertet, de még a körülötte lévő várfalat is! – csodálkozott Mori.
- Nem fáj nekik a legombolyítás? – aggódott Polli.
- Ezek már nem éreznek semmit. Úgy elaludtak, hogy fel sem ébredtek többé. - nyugtázta Bombi. – Gyertek, nézzük meg közelebbről, mi történik a szálakkal!
Közelebb lopóztak, és bekukucskáltak a műhely nyitott ajtaján.
Az első műhelyben emberek fürdették a gubókat meleg vizes, kerek tálakban, majd lefejtették róluk a szálakat.
- Milyen vékony, mint a pókháló szála! – csodálkozott Mori. – De annál sokkal csillogóbb és erősebb is. Főleg, ha néhány szálat összetekernek.
- Ide süssetek, milyen gyönyörű színek! – hívta a társait Polli a szomszédos műhelybe, ahol színesre festették a felgombolyított selyemszálakat, majd pormentes helyen megszárították azokat. – Mint a szivárvány színei!
Kommentáld!