Amikor Baliskó János kilépett a hivatalából, villamosra ült, és a Belvárosba

utazott. Négy hónappal ezelőtt hírül adta az újság, hogy hamarosan

tizenháromezer darab kis méretű mosógépet hoznak forgalomba. Baliskó azótavárta ezt a napot.

Gombostűvel összetűzte a százforintosokat, s a lassú hízásnak induló paksamétát a lakásnak egy eldugott sarkába rejtette, ahová az asszonyoknak nem volt belátásuk.

Az utolsó száz métert, a megállótól a villanyüzletig, futva tette meg, attól való féltében, hogy valaki, épp a győzelem perceiben, el találja előle halászni a készüléket.

Baliskónak ugyanis a háztartás gépesítése volt a vesszőparipája.

Taxiba ültette a fehérre zománcozott mosógépet, és hazavitte a Nagy Lajos király útra.

A gép majdnem egyhavi fizetésébe került. Ő is meg a felesége is dolgoztak, s habár nem kerestek különösen jól, a pénzzel mégis könnyű kézzel bántak, mert nem volt gyerekük. De amikor az anyósa, özvegy Szievertné, a gép árát kérdezte,Baliskó csak a félhavi fizetését merte bevallani.

Az asszonyok szerencsére nem drágállották. Eleibe szólni sem tudtak az

örömtől s az ujjuk hegyével sem mertek hozzáérni a mosógéphez. Csak amikor Baliskó mindent megmagyarázott, s a készülék hasába is betekintést engedett nekik, kérdezte gyanakodva özvegy Szievertné:

– Magyar gyártmány?

– Magyar – mondtaBaliskó.

– Puff neki – mondta özvegy Szievertné.

– Miért puff neki, mama, kérem?

– Mert akkor drága. Téged megint becsaptak, kedves fiam.

– Ami jó, az sohasem drága, mama, kérem – jegyezte meg Baliskó.

– Ki tudja, hogy jó-e? Múltkor is egy óra alatt kiégett a villanydaráló.

Való igaz, hogy a villanydaráló kiégett. De a mosógép nem égett ki. A mosógép mosott. Zümmögve, fürgén, játékos kedvvel mosott, ahogy a szél fúj, vagy egy patak folydogál, minden megerőltetés nélkül. Baliskóék lázasan mostak.

Megszállottan, csaknem hipnotizálva mostak, nem bírták abbahagyni. Aznap a déli maradékot vacsorálták, azt is állva, hidegen és sietve.

A gép kimosta a szennyest. Megette az ágycihákat, kimosta a lepedőket. Fél tízkor Baliskó meg a felesége lefeküdtek aludni, mert mind a ketten hatkor keltek.

Ozvegy Szievertné azt mondta, hogy fölmegy a padlásra teregetni.

Mikor visszatért, s négyszemközt maradt a géppel, oly frissnek és kipihentnek érezte magát, hogy eszébe sem jutott lefeküdni. Odahúzta a hokedlit, s egy ideig barátságosan nézegette a mosógépet.

A szekrény aljában talált még egy csomó viseltes, foltozásra vagy foltnak szánt fehérneműt; ezeket gyorsan kimosta, s aztán a következő fuvarral az összes konyha- és padlóruhákat.

Ekkor becsöngetett a szomszéd Hoffmanékhoz, ahol három gyerek volt, és elkérte a szennyesüket. Negyed egy múlt, mikor ezzel is végzett.

A Nagy Lajos király úton már mindenki aludt, csak a mosógép nem volt álmos, és özvegy Szievert néni sem. Behozta a létrát, fölmászott a tetejére, és súlyos testével a magasban imbolyogva leszedte az ablakokról a függönyöket.

Megkínálta velük a gépet. Negyed kettőkor azonban ennek is vége lett, s már egy ócska rongy sem volt található a lakásban. Lebaktatott a félemeletre, és bekopogott Pasa Gézához.

Pasa Géza agglegény ember volt, a délutáni műszakban dolgozott, s nagyon nehéz volt belé életet verni. Jó ideig eltartott, míg sikerült megértetni vele,hogy miről van szó; akkor azután összeszedett két ölre való szennyest.

Amikor Szievertné ezzel is elkészült, nagyon későre járt, már a virradat közeledett; ahogy volt, ruhástul, cipőstül, vizes kötényben s gőztől lucskos hajjal végigdőlt a vetetlen díványon.

A takarót sem volt ideje magára húzni, tüstént mosott tovább. Kimosta a veje nyári ballonkabátját, melyre eddig csudálatosképpen nem gondolt senki.

Ezután -pedig már egy kicsit erőltetnie kellett emlékezőtehetségét – kimosta azt a rettenetes mennyiségű ruhát, amely tavaly ősszel gyülemlett össze, amikor ő ízületi gyulladással hat hétig feküdt a Koltói Annában.

Aztán eszébe jutott egy horgolt alsó, mely nagyon-nagyon régen volt rajta; legutoljára a Ferry Oszkár úton viselte, egy villa alagsorában, amikor vérében esett össze és abortált.

Ezt is szép tisztára mosta. Aztán beledobálta a gépbe boldogult Juliska

leányának fehérneműit, utána szegény Szievert bácsi ingeit, gatyáit, az uráét,aki a Piave hídja alatt halt hősi halált. Kimosta azt a hét csipkezsebkendőt is, melyről doktor Viraváné a következőt mondta:

– “Lelkem, én nem azért mondom, de a múltkor is hét batiszt zsebkendőm hiányzott a vasalásnál.”

Ezután már nem nézte, mit mos, csak hordta bele a gépbe a napokat, a heteket, az éveket. A gőzben úszó pincéket. A latyakos betonpadlót. A kelkáposzta ebédeket.

Keze gyógyíthatatlan vörösségét s a hidegséget, azt az alattomos, kígyótestű hidegséget, mely a fáradtsággal versenyt kúszott fölfelé a két lába szárán,bokától térd iránt. S hordta a gépbe a szennyes ruhák kosarait, boglyáit,hegyeit, egész hegyláncait, melyet mind ő áztatott, szappanozott, mosott és öblített.

Reggel hatkor fölkelt a lánya meg a veje. Özvegy Szievertné tátott szájjal,

lihegve aludt; olyan éhesen, falánkan, szinte habzsolva aludt, hogy nem volt lelkük fölébreszteni. Betakarták egy paplannal, és éhgyomorral mentek munkába,mert egy csöpp tej sem volt a háznál aznap reggel.

1955

Örkény István: Egyperces novellák

(Szépirodalmi, Budapest, 1991)